Van egy régi, több mint 80 éves adóssága katolikusoknak, zsidóknak és úgy általában az egész magyar emlékező közösségnek.
A meggyilkolt Salkaházi Sára, apáca és embermentő neve és emléke fennmaradt. Az egyház 2006-ban boldoggá avatta, születtek róla szobrok, és a pesti rakpart egy szakaszát is róla neveztek el. Az viszont szinte teljesen feledésbe merült, hogy a nyilasok nem egyetlen embermentőt, Salkaházi Sárát lőtték 1944. december 27-én a Dunába. A sortűz eldördülésekor mellette állt Bernovits Vilma hitoktató is, aki élete kockáztatásával, majd feláldozásával mentette zsidónak minősített honfitársait.
Bernovits Vilma emlékére most egy egészen egyedi műalkotás készül.
1944. október 15-én a nyilasok a németek segítségével átvették a hatalmat Magyarországon. A vidéki zsidóságot, 437000 embert, ekkorra már deportálták, nagyobb részüket már meg is ölték Auschwitzban. De a munkaszolgálatosokon túl a fővárosban még élt körülbelül kétszázezer zsidónak minősített magyar, akikre minden korábbinál kegyetlenebb üldöztetés várt.
Salkaházi Sára író, újságíró, jogvédő, tanár, szociális munkás a Slachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társaságának nővéreként vette fel a harcot a gyilkosokkal. A menedékkérőket alkalmazottként helyezte el a Bokréta utcai otthonban, miután ellátta őket a szükséges okmányokkal. Helyettese és későbbi mártírtársa, Bernovits Vilma hitoktató a kikeresztelkedőket oktatta hittanra, gondoskodott keresztelő papról és keresztszülőkről. Sokszor saját maga volt a keresztszülő. Terjedt a híre, és rengetegen keresték fel lakásán vagy éppen a Veres Pálné és Irányi utca sarkán lévő kegytárgyboltban, ahol dolgozott.
Amikor a fővárosi embervadászat fokozódott, Bernovits Vilma már nemcsak hittant oktatott, hanem minden előkészület nélkül keresztelt, és beszerezte a szükséges iratokat, később pedig, amikor egyre veszélyesebbé vált a csillagos házakban megfordulni, már nem is keresztelt, hanem minden formalitás nélkül átadta a keresztleveleket és az élelmiszersegélyt, majd gyorsan távozott. Pénzt, ellenszolgáltatást nem fogadott el, sőt a kétpengős okmánybélyegnek az árát sem engedte kifizetni, ami a plébánia pecsétjével felülbélyegezve előre fel volt ragasztva a kitöltetlen keresztlevelekre, házasságlevelekre. Egy alkalommal belefutott a nyilasok razziájába, ekkor villámgyorsan megette a nála lévő okmányt, így úszta meg a kivégzést. Később bejárt a nagy gettóba is, ahol keresztelt, keresztleveleket és ételt osztott.
A Bokréta utcai ház emeleti részén egy idő után magyar katonákat is elszállásoltak. 1944. december 26-án Salkaházi Sára közölte egyik alkalmazottjával, a 18 éves Dömötör Erzsébettel, hogy nem nézi jó szemmel, hogy összeszűrte a levet az egyik ott elszállásolt katonával, ezért áthelyezi egy másik anyaotthonba. Dömötör Erzsébet bosszúból másnap a Ferenc körút 41. alatti nyilasközpontban feljelentette Salkaházi Sára főnöknőt. December 27-én kora reggel Salkaházi Sára részt vett a szentmisén, aztán elment a Liszt Ferenc téri otthonba, hogy Dömötör Erzsébet áthelyezését intézze. Kora délután érkezett vissza a Bokréta utcába.
A Mester utcai sarokról már látni lehetett, hogy a ház kapuja előtt egy fegyveres nyilas őrködik. Az óvóhelyen már össze volt zsúfolva az otthon összes lakója. Velük szemben ült a nyilas csoport vezetője, két térde között golyószóróval, előtte pedig egy felfordított ládán halomban álltak az iratok. Egy asszonyt igazoltattak, aki azért vált gyanússá, mert túl sok irata volt. Születési igazolvány, vasúti bérlet, házasságlevél, gyerekeinek keresztlevelei. Vesztére mindet odatette a nyilas elé, aki üvöltve vallatta. Salkaházi Sára közbeszólt. „Ezt az asszonyt én alkalmaztam! A mellékhelyiségek tisztán tartása a dolga!” A nyilas ráförmedt: „Ez hazugság! Mindent tudok magáról!” A nyilas vezető a feljelentést tevő Dömötör Erzsébetet nevezte ki az otthon főnökének, majd hét személyt elhurcoltak: Salkaházi Sárát, Bernovits Vilmát, Fischer Béláné Féderer Leontint, dr. Róna Andornét, dr. Jónás Magdolnát és egy bizonyos Bátorinét és fiát, Bátori Istvánt. Ők a pincében lefolytatott kikérdezéskor nem tudták meggyőzően bizonyítani, hogy nem minősülnek zsidónak.
Este kilenc óra körül egy nyilas kivégzőosztag lekísérte őket a Duna-partra, a mai Salkaházi Sára rakpartra, meztelenre vetkőztették, majd a jeges Dunába lőtték őket. A gyilkosságot csak Bátori István élte túl, aki a lövések előtt a vízbe vetette magát, és elúszott.
„A Ferencvárosi Önkormányzat az elnyomó hatalommal az élete árán szembeszálló, mégis méltatlanul keveset emlegetett hős mártírnak állít emlékművet a Duna partján.”
– írja a IX. kerületi önkormányzat közleménye. 2023 év végén hirdettek nyílt pályázatot az emlékműre, amin Hartvig Dániel és Kálna Dávid „Stigma – Bernovits Vilma emlékére” című terve nyert. Az emlékmű átadását áprilisra ígérik. A leírás és a terv szerint a győztes pályamű nem lesz szokványos. A Boráros tértől nem messze egy bronzkorlát jelzi majd az emlékmű helyét, a partfal peremén, a burkolat síkjába 94x77x23 cm méretű vastömböt helyeznek. Az idő múlásával az emlékmű változni fog: ahogy a kezeletlen vastömb pusztul, a lecsorgó rozsda megszínezi a rakpart falát, a nemesfém felirat pedig egyre hangsúlyosabb rajzolatú lesz. Ez olvasható majd rajta:
„Bernovits Vilma (1901-1944)
keresztény hitoktató, embermentő emlékére,
akit zsidó embertársainak nyújtott áldozatos
segítségéért a nyilasok 1944. december 27-én a
Szociális Testvérek Társaságának Bokréta utcai
nőotthonából hurcoltak el és lőttek a Dunába.”