Egy történelmi Eb-5. hely, egy sikeres olimpiai selejtező, majd – a csoportbeli bukás ellenére – egész jó játékot produkáló olimpia után az idei világbajnokságon a szövetség a negyeddöntőt tűzte ki célul, és szuperbravúrként értékelte volna az elődöntőt. Ezek után csalódás vagy sem a nyolcadik hely?
A mutatott játék és stabilitás alapján, csak azt mondhatnám: az a jó csapat, amelyik gyengébb játékkal is nyerni tud. A magyar válogatott nagyon sok pozitívumot és fejlődést mutatott, éppen a pszichés megerősödésben. Szakmailag egy-két pozícióban maradhatott hiányérzet, éppen azért, mert az előző Eb-n vagy olimpián nagyobb részt vállaltak bizonyos játékosok: akár Imre Bence, vagy Fazekas Gergő, akinek stabilabb, gólerősebb és taktikailag is jobb volt a korábbi cserejátéka. Átlövőben Ilic Zoran nagyon sokat fejlődött, Lékai Máténak akkor is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a válogatott nyolcba került, ha sokan szapulják. Persze, azért akadtak hiányosságok a többi csapatrészben, szóval ebből a szempontból érezhető kis csalódás.
De az, hogy a világ legjobb nyolc válogatottja közé kerültünk – most, amikor már két, nem európai csapat is ott van a negyeddöntőben, amikor globálisan is egyre inkább elterjed a kézilabda, és a férfimezőny mindig erősebb –, az nagyszerű.
A szerbek elleni felkészülés során is akadozott a játék, de a világversenyek sajátossága, hogy egy jó csapat azért a meccsekkel egyre jobban belerázódik. Ehhez képest nyitottunk egy kiszenvedett iksszel az északmacedónok ellen, a középdöntőben Ausztria és Katar ellen is borzasztó volt az első félidő. Mi lehetett a baj?
Ezt a kondiedzőtől kezdve a csapatpszichológusig a stábnak kell kielemeznie, hogy ez a fajta ráhangolódás és gyengébb meccskezdés minek volt köszönhető. Az biztos, hogy mindenki úgy ment bele a csoportba, hogy Észak-Macedónia nehéz, de fix meccs lesz, aztán a döntetlennel össze is zavarodott minden. Ott lehetett a fejekben, hogy akkor a következő ellenfél már nem lesz olyan gyenge? De közben az is látni kell, hogy ez a sportág fejlődött annyit, hogy az erőbeosztásokat patikamérlegen kell mérni. Az osztrákok, akiket eddig lesógoroztunk, csak összekalapáltak egy baráti társaságnak tűnő, jó csapatot. Vagy láttam Chilét, amely egy félidőn keresztül olyan 5-1-es védekezést mutatott be Brazília ellen, hogy tanítani kellene.
Illyés Tibor / MTI Bánhidi Bence óriásit küzdött támadásban
Nemcsak futballra, de a kézilabdára is igaz lassan, hogy tízmillió szakértő országa lettünk. A negyeddöntős horvát meccsel kapcsolatban a szurkolók két dolgot emlegetnek: Lékai Mátét szidják az eladott labdái miatt, illetve Chema Rodríguezt szapulják, amiért erőltette a 7 az 5 elleni játékot. Szakmailag hogyan látja a szövetségi kapitány szerepét, főleg annak tükrében, hogy ez olyan edzőről van szó, aki folyamatos innovációkon gondolkodik?
Abszolút elfogadom az innovatív törekvést, de amikor ez a csapat eredményességét veszélyezteti, akkor nem szabadna kockáztatni. A másik keddi negyeddöntőn Juan Carlos Pastornál is mindenki el volt ájulva, hogy Egyiptom a 7 a 6 elleni felállással visszajött, és megfogta a franciákat. De ugyanúgy kérdezem magamtól is: az utolsó három tizedmásodpercben milyen szituációban kapta a gólt az afrikai csapat, amellyel kikapott és kiesett? Üres kapus szituációval…
Ha ez ennyit ér, akkor nyeljük le azt a gombócot, hogy ennek van veszélyes hozadéka is, hiszen a 7 az 5 elleni játék állandó veszélyforrás.
Akkor ez nem forradalmi újítás?
De, persze, óriási. Olyan, mint amikor egyszer Ljubomir Vranjes jött egy előadásra, ahol a kétirányítós játékról beszélt. De olyan formában, hogy a két irányító a két átlövővel együtt volt a pályán, azaz támadásban négyen helyezkedtek el ott, ahol addig hárman. Ez is egy olyan ötlet, amire elmondható, hátha jó lehet. Főleg, ha valaki tényleg hisz benne. Mi magyar, „oldschool” edzők úgy számolunk, hogy az emberelőnyt meg kell nyerni! 1-0-ra vagy 2-1-re, mindegy, de amikor döntetlenre hozod ki, akkor az már gyenge teljesítmény. Most ilyen szituációval küzdök én is a mostani csapatomnál: hat emberelőnyből egy gólt tudunk lőni. De eszembe sem jut megpróbálni a 7 az 5-öt, hiszen ha 6 az 5 ellen nem vagyok eredményes, miért vállalnék üres kapus felállást?
The post „Értékeljük már, hogy Chema fejlesztően hatott a válogatottra” – jó az innováció, amíg nem megy az eredményesség rovására first appeared on 24.hu.