Összedől-e a világ attól, hogy a német politika szakítani látszik a nácik bukása óta folytatott gyakorlatával, és szóba állna a szélsőjobboldallal? És hogyan jutottunk odáig, hogy ilyesmi egyáltalán felmerüljön?
Elon Musk múlt szombaton az AfD (Alternative für Deutschland, Alternatívát Németországnak) gyűlésén tett, provokatívnak szánt megjegyzése, miszerint ideje lenne, hogy Németország továbblépjen a múltja miatt érzett bűntudaton, nem véletlenül kavart máig tartó hullámokat. Musk ugyanis – függetlenül attól, hogy az ember hogyan értékeli ezt a tabutörő megjegyzést – nyilvánvalóan beletalált valamibe, ami messze túlmegy azon, hogy a ma élő németek hogyan viszonyulnak a dédszüleik által választáson hatalomba szavazott Hitlerhez és a holokauszthoz.
Ahogy a Politico friss cikke is írja, a német szélsőjobb régóta kárhoztatja a világháború utáni német politikát meghatározó Erinnerungskulturt, vagyis emlékezetkultúrát, mert az szerintük a náci bűnök miatti bűntudatban gyökerező társadalmat hozott létre, elgyengítve a német szellemet. Csakhogy mostanában már messze nem csak a szélsőségesek beszélnek ilyesmiről, és nemcsak a náci múltra utalva. Sokan ugyanis a sokáig fontos pozitív szerepet betöltő múltfeldolgozás egyik következményének tartják az elmúlt évtizedek német politikájának másik jellemzőjét, a szélsőjobboldali AfD megerősödésében nem kis szerepet játszó moralizáláskultúrát is.
Vagyis azt, hogy a német politika mainstream szereplői egyre inkább hajlamosak voltak leegyszerűsített, morális alapú vagy-vagy kérdést csinálni összetett, gyakorlati problémákból.
Kováts Eszter politológus, a Bécsi Egyetem kutatója a bevándorlás komplex témakörét hozta fel erre példának a 444 kérdésére. Azért a bevándorlásét, mert, mint elmondta, a közszolgálati ARD tévécsatorna legfrissebb, január közepi közvélemény-kutatása szerint a német választók problématérképén a migráció/menekültügy és a gazdaság kérdései dominálnak úgy, hogy előbbi most már a legfontosabbnak nevezett politikai kérdés 37 százalékkal. Decemberhez képest 14 százalékos erősödéssel lett listavezető téma a migráció, megelőzve a gazdaság állapotát, amit decemberhez képest 11 százalékkal kevesebben neveztek meg legfontosabbként.
A „bevándorlás” Kováts szerint például valójában legalább 10-15 eltérő témakört takar. Ilyenek például
a menekültek kérelmeinek hivatali kezelése és ennek hiányosságai, vagyis az úgynevezett dublini elvek gyakorlati érvényesülése (a múlt heti aschaffenburgi és az augusztusi solingeni merényletek két, korábban Bulgárián át Németországba érkező tettesének egyike sem tartózkodhatott volna már az országban legálisan) a menekültek érkezésével járó óvodai és szállásproblémák ráterhelése a helyi önkormányzatokra a menekültek és a befogadó németek meglévő kulturális különbségei
Ezektől eltérő, de szintén a bevándorláshoz kapcsolódó forró altémák például
a politikai és radikális iszlám kérdésköre a terrorizmus, valamint a merényletek problémái vagy a gazdaság alulfizetett szektoraiban tapasztalható munkaerőhiány.
„A mainstream pártok erre a kihíváshalmazra egyelőre, úgy tűnik, nem találták meg az ellenszert, ez lehet az egyik fontos magyarázója a radikális jobboldali populista pártok népszerűségének Nyugat-Európában.”
– mondta Kováts, felidézve Sheri Berman amerikai politikatudós, a Columbia egyetem kutatójának nemrég publikált esszéjét a Journal of Democracy folyóiratból.
Berman cikke a nyugat-európai mainstream pártok migrációs politikájának „vakfoltjairól” szól.
Az amerikai politológus szerint empirikusan egyáltalán nem igazolható az a tézis, hogy a radikális jobboldali populista pártok népszerűségének oka a választók növekvő rasszizmusa és idegengyűlölete lenne.
Berman szerint a mainstream – vagyis a jobbközép, szocdem, baloldali és liberális – pártok egyszerűen nem kínálnak válaszokat a választópolgárok által észlelt, migrációval összefüggő problémákra. Hogy miért? Mert a párt- és médiaelitek értékrendje és problémaérzékelése szerinte elszakadt a szavazók tömegeiétől.