Megnézték, átvilágították, feltárták sok szempontból azt, amiben élünk. Arra is választ kaptak, hogy milyen állapotban van ma a magyar társadalom?
Milyen szempontból? A minden rossz és minden reménytelen nem az én álláspontom. A valóság soha nem lehet teljesen elkeserítő.
Életminőség szempontjából milyen a helyzet?
Nem vidám. Az összkép nem pozitív, de sok árnyalata van a magyar társadalomnak, amelyet próbáltunk feltárni, bemutatni kollégáimmal. A mostani egy nehéz korszak, vannak komoly és mély társadalmi problémáink, de kerülném a fekete-fehér gondolkodásmódot. A nagy baj – aligha meglepően – lenn van. Nagyobb ugyanis a reménytelen helyzetben lévők aránya ahhoz képest, amit ilyen-olyan módszerrel a szegénység mértékére utalva állít a politika.
Van a magyar társadalom alsó egyharmada, ahonnan – kissé túlzok, de – egyszerűen nincs kiút, és nincs nagyon emelkedés sem. Ez a több milliós réteg méltatlan hátrányokkal él, még a lehetőséghez képest is. Az életminőségét tekintve tűrhetetlen helyzetben van a magyar társadalom egyharmada.
Varga Jennifer / 24.hu
Ön ettől sem lesz pesszimista.
Állítom, hogy egyáltalán nem annyira a bezárt lehetőségek terepe az, ahol a magyar társadalom mozog. Ami egyeseknek a totális bezártság, a sötétség és tehetetlenség, az bizony más szemszögből, máshonnan nézve – tetszik vagy nem tetszik – mégiscsak pozitív sokaknak. És ezt nem is optimizmusnak, inkább realizmusnak mondanám.
A magyar társadalomról szokás nagyon lehangolóan beszélni évtizedek óta. Közösséghiányos, értékzavaros, passzív, kiábrándult, bizalmatlan, acsarkodó – így szólnak a diagnózisok. Ehhez jön még a rossz mentális és egészségi állapotunk, a magas alkoholizmusadatok vagy a rendszerváltás veszteseinek tömege. Ehhez mit szól?
Ebben sok igazság van, de az okok nagyon összetettek. Mégis azt mondom, a magyar társadalomban ott van a változás lehetősége, és körbeírhatók azok a dolgok, amelyek előre mutathatnának. Nem akarom máris a politika felé vinni a dolgot, de a Tisza Párt feltörésére tényleg nem várt senki. Most már legalább azt értjük, mi viszi oda az embereket. Hogy mi lesz ebből, megmondhatatlan jelenleg, de hogy mik azok a feszítő erők, amelyek egyre nehezebben viselik el egy autoriter viselkedésű politikai hatalom mozgását, azt ma már pontosan meg lehet mondani. És leginkább azért, mert mi másfajta módon közelítettünk a magyar társadalomhoz (erről bővebben lásd keretes írásunkat – a szerk.), és meg tudjuk nevezni azokat a csoportokat, amelyeknek máris elegük van abból, hogyan zajlik a politizálás, vagy azokat, amelyeknek ebből előbb-utóbb elege lesz. Kérdésére visszatérve: a rossz érzés általánossá válásából nem szabad kihagyni a véleményformálók, az értelmiség helyzetének gyökeres megváltozását, annak romlását, devalválódását.
Ami a rendszerváltás után történt vele?
Igen. Az a szerepe az értelmiségnek, amely a ’80-as években volt, illetve a ’90-es években is egy ideig, miszerint az értékek és normák meghatározásában szinte monopóliuma volt – az az ezredforduló után egyre inkább, mára pedig szinte teljesen eltűnt. A közvélemény nem függ annyira az értelmiségi értékelésektől, az információhoz jutásnak számos más forrása van, ebből a szempontból mindegy is, hogy az információ manipulatív-e, vagy sem. Exponenciálisan nőtt a társadalom információhoz jutásának lehetősége az internetes forradalommal és azzal, hogy a politika benyomult a hétköznapokba 2000 után.
Ne feledje, ha a rendszerváltásról beszélünk, akkor azokról is beszélünk, amely folyamatokat összefoglalóan globalizációnak, illetve digitalizációnak nevezünk. Itt gyökeresen átalakult az információhoz jutás technikai lehetősége, és az interneten, a közösségi médiában már nem feltétlenül az értelmiség kontrollálja a vitákat.
Mindez együtt járt az értelmiségi, a diplomások tömegei egzisztenciális helyzetének erőteljes romlásával. Ahogy a közvéleményre hatást gyakorló közeg saját helyzetének romlását kifejezi, az nem biztos, hogy mentes a torzításoktól – ezt határozattan állítom. Abban a problémahalmazban, amit felhozott, erőteljesen benne van, hogy a saját viszonyait vetíti ki a világra, közben nem vesz észre sok új fejleményt, sokszor valóságvakságban szenved, pesszimizmusba süllyed, saját szekértáborába zárkózik. Ezért sem szabad összekeverni a dolgokat. Azoknak, akiknek megvan a képességük, hogy társadalomképet formáljanak, rosszkedvűek. Csökken az Akadémia szerepe, a tudományos munkákat és világot rég nem övezi olyan figyelem, mint korábban, mondjuk, amikor a ’80-as évek elején, ha megjelent a Valóság című folyóirat, tízezrek olvasták. Ma még a nagyon kurrens témákat feldolgozó könyvek is mindössze pár száz példányban kelnek el.
Szabadság tér, újságárus a Szövetkezeti Áruház előtt Gödöllőn 1988-ban.
Ez jó Magyarországnak?
Erre nem tudok válaszolni.
Miért nem?
Engem az érdekel, ami megtörtént. Az nem az én világom, hogy merre kellene menni, főleg nem azzal a megalapozatlansággal, ahogy ezt Magyarországon sokan csinálják, miközben nem látnak túl a saját buborékukon, és nem veszik észre, hogyan alakul át körülöttük a társadalom.
Régen például a szociológia úgy azonosította, hogy a társadalom csúcsán ott vannak a kiemelkedő értelmiségiek is. Ez ma már nagyon nem így van, akár a beosztotti, akár az akadémiai, egyetemi értelmiségiekről legyen szó. Anyagilag megroppant a hagyományos értelmiség háttérvilága, egzisztenciális problémákkal küzd, és nehezen és ritkábban tud kilépni a 10–20, vagy akár a 30 éve begyakorolt értelmiségi szerepekből, beszédmódokból.
Ezt főleg a kormánykritikus értelmiségre érti?
The post „Hogy Orbánról Magyar Péterre tegyen valaki, ahhoz nem kell sokat változni” – állítja a tudós, aki azt kutatja, mi a legfontosabb a magyaroknak first appeared on 24.hu.