Van egy ember Budapesten, aki fogta magát, és a saját pénzéből, saját szervezésben emléktáblát állított Szerb Antal Torockó utcai házánál, Pasaréten, a lakókkal együtt, csak azért, mert szereti az Utas és holdvilágot. A Torockó utcának ezzel egészen spéci hangulata lett, mert a 6/b földszinti garzonlakásában 5 évig élő Szerb Antal emléktáblája mostantól remekül el tud beszélgetni Konrád György pont szemből, az utca túloldaláról figyelő táblájával.
Ez az emlegetett ember nem más, mint Urbán Dániel ügyvéd, a 12 évvel ezelőtt egy ideig egész híres hipszterpop-együttes, a Bermuda basszusgitáros-énekese. Megvan a London című szám? Na, az volt a nagy indie slágerük.
Amikor elindultam a tőlünk pár száz méterre eső helyszínre, ami pont az egyik hosszabb tacskósétáltató útvonalamra esik, igazából azt hittem, hogy valamilyen civil szervezet áll az egész mögött. Urbán popzenész ugyanis annyira szerény, hogy előző nap a következő szöveggel hívott meg az eseményre:
„Holnap emléktáblát avatunk Szerb Antal egykori pasaréti házánál, ahol fura mód máig nem volt ilyen. Abszolút civil kezdeményezés az ügy, ha van kedved eljönni, nagy örömmel látunk!”
Az, hogy a „civil kezdeményezés” őt takarja, igazából csak akkor derült ki egyértelműen, amikor az avató után a biztonság kedvéért megkérdeztem tőle. A Torockóban pár rendőr, sokkal több középiskolás, pár környékbeli néni és bácsi meg egy csapat indie popper fogadott a napsütésben, Urbán mellett Mórocz Tamás, a Jacked és a Bermuda énekese és a Karácsony Gergellyel trécselő Vitáris Iván, aki hiába colos, paraszthajszállal azért mégiscsak kisebbnek bizonyult a főpolgármesternél. Misztikus jelenség, hogy a művészet húsz alatt ma már jórészt csak a csajokat érdekli, de a végén sikerült egy darab díszfiút felfedeznem a középsulisok között. Akik a Szerb Antal gimnázium mellett abból a Vas utcai Széchenyi István Kereskedelmi Technikumból jöttek, aminek Szerb 25 éves korától addig volt a tanára, míg a nagyszülei származása miatt 1944-ben el nem tiltották a katedrától.
Szerb Antal diáktársamat a könyvei mellett személyes okokból azért is csodáltam, mert belőle a budapesti Piarista Gimnázium sem tudta kiölni a katolicizmust. Ezzel se ment persze sokra, mert így is megölték, pont ma 80 éve, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának napján, csak onnan 400 kilométerre délnyugatra, Balfon. Szerb Antalnak piarista gimnazista koromban nemcsak az Utas és holdvilág, a Királyné nyaklánca, a Pendragon legenda és a két csodálatos irodalomtörténet szerzőjeként köszönhettem sokat, hanem közvetetten is. Hiába voltam vallásos Ottlik-rajongó már a suli elején és olvastam el tőle minden elérhetőt, kezdetben nem volt világos, mit ért a Mester a „Másik Magyarország” fogalma alatt, hiába írta le jó érthetően. Aztán – talán másodikban vagy harmadikban – valami folyóiratban leközöltek több részletet Szerb kamaszkori naplójából, így kábé egyidőben tudtam meg,
hogy az író micsoda lelkes katolikus és odaadó cserkész volt, hogy a valaha volt leghíresebb piarista szerzetes, a szintén zsidónak született és megtért Sík Sándor milyen fontos szerepet játszott az életében illetve azt, hogy mit jelent a fura kézjel, amit egyes tanár atyák előszeretettel mutogattak nekünk, a behajlított jobb kézfejüket az orruk fölött negyedkörívben mozgatva, mintha óriási, láthatatlan sasorruk lenne és azt simogatnák.
Mindezekből egyszer csak rájöttem, hogy a Másik Magyarország az, amit annak ellenére szeretek úgy mint Szerb Antal, hogy az aktuális azért gyakran eléggé undorító.
Az eseményt moderáló Urbán Dániel az elképzelhető legszomorúbb apropó ellenére arra próbált rávenni minket, hogy a jó kedélyű, az agyonveréséig mindig mosolygó Szerb Antalra próbáljunk emlékezni, ami a szédítő verőfényben nem is tűnt teljes képtelenségnek. Urbán tett is azért, hogy ne fejlógatás legyen az eseményből, derűs részleteket idézett fel Szerb második feleségének visszaemlékezésiből arról, hogy az álmatlansággal küzdő író hogyan használta ki a kényszerűségből ébren töltött éjszakai órákat arra, hogy még többet olvasson. És még egy volt diákja memoárját is előásta, amiben Ács Antal – akinek biztos mindig elsőként kellett felelnie – elmesélte, érettségi után hogy meglepődött, hogy híres osztályfőnöke, aki hármójukat ebédje is meghívta egy környékbeli kertvendéglőbe a bizonyítványosztás után, milyen szerény kis lyukban lakik a Torockó utcában.
Utána pedig szórakoztatóan adta elő, hogyan nyomozta ki több fordulóban, hogy Szerb 1933-tól pontosan meddig lakott ebben a garzonlakásban. Mint kiderült, 38 őszéig, ami arra utal, hogy a már emlegetett Bálint Klárával 38 nyarán kötött házassága után már kicsinek bizonyulhatott a legénylakás, azért mozdultak tovább kifelé a Hűvösvölgyi útra. Hogy maga Szerb mit szeretett a legjobban a Torockóban?