Disclaimer: Vasárnap este Orbán Viktor egy, a Facebookjára feltöltött videóban emlékezett meg a covid-járvány öt évvel ezelőtti megjelenéséről, sikertörténetnek beállítva a járvány elleni védekezést. Ezt a posztot, eredetileg a Facebookon, ennek hatására, a covid-osztályon eltöltött hetek tapasztalatával írtam meg (akkor az első napok után is írtam egy bejegyzést, ami később elég sok figyelmet kapott, az itt olvasható). Ez a mostani FB-posztom minimálisan szerkesztett változata.
Kicsivel több, mint három hetet töltöttem kórházban coviddal.
Szerencsém volt, idejében bevittek, megúsztam a lélegeztetőgépet, csak légzésrásegítést kaptam maszkkal, majd orrszondával, meg gyógyszereket.
Láttam a kórtermet, amiben én voltam az első beteg, néhány óra alatt megtelni.
Megismertem L.-t, akit háromnegyed órás keringés után hozott be a mentő, ennyi ideig tartott nekik szabad ágyat találni valahol Budapesten.
A kórteremben láttam életemben az első halottat, hallgattam végig a haldoklását. Egy halottat a 49 ezerből.
Láttam a toldozott-foltozott kórházi bútorokat. Ágyakat, amik kinyúlt rugóit használt bútorlapokkal tartották meg.
Láttam a rozsdát, a málló festéket, az elromlott lifteket; az egyik három hét alatt se lett megjavítva.
Láttam lélegeztetőgépről levett embert, akinek tíz nap után se tisztult ki a tudata.
Láttam orvosokat, ápolókat, egyet-egyet ránk, 44 betegre. Kimerülten, 24 órás ügyeletben, tanácstalanul, magukra hagyva.
Szóval aki arról az öt évvel ezelőtt kezdődött drámai időszakról, amiben felelős döntéshozó volt, de csak a lopáson és az önfényezésen járt és jár az esze, és most diadalittas filmet készít, az egyen élete végéig hypóval mosott nyunyókát.