Minden bizonnyal hallottál már a mandulaanyákról, az ő szöges ellentétjükként számon tartott gumicukor anyákról, sőt talán a vattacukor-szülők híre sem kerülte el a figyelmedet. A paletta most egy újabb kategóriával színesedett, amit nagyon találóan tojáshéjszülőségnek nevezett el egy szakember a tengerentúlon.
A tojáshéjszülő kifejezést Kim Sage amerikai pszichológus használta először és terjesztette el szélesebb körben. Mint mondta, ezekre az anyákra és apákra úgy kell vigyázni, mint a hímes tojásra, reakcióik ugyanis teljesen kiszámíthatatlanok és legtöbbször igen túlfűtöttek akkor is, ha ezt az adott helyzet egyáltalán nem indokolja.
Ezek a heves, derült égből villámcsapásként érkező dühkitörések félelmet keltenek a gyerekeikben, rövid és hosszú távon egyaránt. Nem szorul különösebb magyarázatra, mennyire rémisztő tud lenni egy gyerek számára, ha a szülei egy-egy semmiség miatt felkapják a vizet. Ha pedig ez többször, nyomós indok nélkül is megtörténik, az állandó feszültséget, magas stressz-szintet eredményez a kisebb családtagokban.
A gyerekek a szülőkkel töltött idő alatt folyamatosan attól tartanak, hogy „összetörik a hímes tojást”, ami aztán megállíthatatlan indulatokat gerjeszt. Hiába igyekeznek, ezt nagy valószínűséggel nem sikerül elkerülniük, aminek oka a szülők érzelmi kiszámíthatóságának és egyensúlyának hiánya.
Nem a szülőhibáztatás a célja
Kim Sage sietve hozzátette, hogy a tojáshéjszülők egyáltalán nem akarnak rosszat a gyerekeiknek, sokszor észre sem veszik, hogy hangulatváltozásaikkal félelmet keltenek a gyerekekben, akik gyakran szoronganak miattuk.
Ez hosszú távon semmiképp sem tesz jót a kisebbeknek, akik emiatt extrém módon tartani kezdenek attól, hogy akarva-akaratlanul valami rosszat csinálnak. Emiatt nemcsak az önbizalmuk, de az érzelmi magabiztosságuk is sérül, és hajlamossá válnak arra, hogy ok nélkül is hibáztassák saját magukat.
Míg gyerekként a szüleik, később a környezetükben élők haragjától kezdenek túlzottan tartani, és szomorúságukat, dühüket vagy csalódottságukat látva rögtön magukban kezdik keresni a hibát akkor is, ha valójában semmi közük az azt kiváltó okokhoz.
A tojáshéjszülők nem egész álló nap kiabálnak a gyerekeikkel, sőt az együtt töltött idő nagy részében szeretetteljesen bánnak velük. Amikor azonban – sokszor teljesen váratlanul – elszakad náluk a cérna, reakciójuk jóval hevesebb a normálisnál
– fejtette ki Kim Sage. Ebből adódóan a gyerekek nem érzik magukat biztonságban mellettük, ami az egész otthoni légkörre kedvezőtlenül hathat és alapvetően megingathatja a felnőttekbe vetett bizalmukat.
Fontos a felismerés
A szakértő szerint nagyon fontos, hogy a tojáshéjszülők magukra ismerjenek, és tudatosan odafigyeljenek az érzelmeik kontrollálására. Ez nemcsak a gyermekeik lelki egészsége miatt lényeges, hanem saját maguk miatt is, hiszen a helyzet számukra sem könnyű.
Nagyon sokat nyom a latban, ha felismerik, hogy egyedül nem tudnak megbirkózni az adott nehézséggel, és szükség esetén pszichológus segítségét kérik. Erre nem azért lehet szükség, mert a tojáshéjszülők nem elég erősek ahhoz, hogy kordában tartsák az érzelmi reakcióikat, hanem azért, mert a probléma hátterében feldolgozásra váró traumák, komolyabb múltbéli sérelmek is állhatnak.
Ezeket a régebb óta cipelt terheket egyáltalán nem könnyű letenni, egy jó szakember azonban segíthet a lelki felszabadulásban, aminek köszönhetően helyreállhat a szülő-gyerek kapcsolat kibillent egyensúlya is.
Fotó: Getty Images – RapidEye
The post Kik azok a tojáshéjszülők és miért veszélyesek? first appeared on nlc.