2017 őszén Pion István írt egy cikket egy azóta már megszűnt lapba, amelyben utalt rá, hogy iskolás korában egy pap zaklatta. Hosszú és kanyargós út vezetett innen az Alkotmánybíróságig, amely 2024. februári határozatában elutasította a zaklatással vádolt pap igényét. A jogi eljárások arról szóltak, hogy Árpád atya kártérítést követelt egy másik volt tanítványától, aki az egyházi vizsgálat során elmondta, mit tett vele a szerzetes. A Kúria és az Ab vonatkozó döntései túlmutatnak a konkrét ügyön, és a gyermekvédelem mértékadó szakértői szerint mérföldkőnek számítanak. Ez jó példája annak, amiben a most induló Gyerekasztal Munkacsoport hisz: a katolikus egyházon belüli visszaélések szakszerű feldolgozásával az egész társadalomnak lehet segíteni.
Egymást követő, szokatlanul bátor döntések kellettek ahhoz, hogy ez az ügy egyáltalán elinduljon.
A #metoo mozgalmat elindító New York Times-cikk megjelenése után nem egészen két héttel Pion István közzétett egy mélyen kitárulkozó írást az azóta megszűnt zoom.hu-n, amelyet már csak az archívumokból lehet előbányászni. Ebben leírta többek között azt is, hogy az egyházi iskolája tanára, egy szerzetes behívta a szobájába, és miután meztelenül végigfeküdt az ágyon, felszólította tanítványát: kezdje el masszírozni.
A cikkből nem lett nagy botrány, és a szerzetest sem lehetett beazonosítani. De a ferences rend akkori vezetője, Dobszay Benedek figyelmét felhívta rá valaki, és hozzátette, hogy Pion ferences iskolába járt. Ez már elég volt a tartományfőnöknek, hogy belefogjon a rend számára is kockázatos vizsgálatba, és végig támogassa a bejelentést tevő volt diákokat.
A harmadik bátor ember nevét nem ismerjük, mert nem akar a nyilvánosság elé állni. Korábbi, részletes cikkünkben Tamásnak hívtuk őt, és anno elmondta az egyházi vizsgálat során, hogy Árpád atya gyakran hívta a szobájába kölcsönös hátmasszásra, és a kiskorú fiú nemi szervét is megérintette.
Az egyházi vizsgálat végén Rómában kimondták: a vádak kimerítik az illető klerikus által megvalósított viselkedési formákra nézve a hatodik parancs ellen kiskorúval elkövetett bűncselekmény fogalmát. Érintések és masszázs, valamint szexuális tartalmú beszélgetések és tekintetek serdülőkkel – ezekben marasztalták el, miután arra jutottak: vizsgálatuk elégséges bizonyítékot nyújt az említett helytelen viselkedésekre. A határozat szerint a vádlott elismerte, hogy „ütögette” a diákokat és masszírozást kért tőlük, valamint azt, hogy ezek a dolgok nem elfogadhatók többé.
A ferences rend világszintű vezetője végül 2021-ben közigazgatási eljárás során 12 évre eltiltotta a misézéstől, a hivatalviseléstől és a kiskorúakkal való érintkezéstől. Árpád atya legutóbbi információm szerint egy vidéki rendházban él, és továbbra is vezeti az esztergomi Szent Lázár Alapítványt, amely a bírósági adatbázis szerint 2022-ben és 2023-ban is költségvetési támogatásban részesült. Korábban Árpád atya feltüntette azt is, hogy alapítványa gyerekeknek segít, ezt az eltiltás után már elhagyta. Most a hivatalos beszámoló szerint az alapítvány által végzett „Szociűális (!) tevékenység” célcsoportja az alábbi: „Hátrányos helyezetek, szegénysorsú határon túliak”.
Árpád atya nem elégedett
A szerzetes az eltiltása után megpróbált elégtételt venni a diákján, és akármilyen abszurdnak hangzik, elsőre úgy tűnt, hogy sikerrel jár. Rágalmazás miatt pert indított Tamás ellen, amit első fokon meg is nyert: Tamásnak az ítélet szerint 700 ezres perköltség mellett 1 millió forint sérelemdíjat kellett volna fizetnie Árpád atyának. Ami nem csak azért figyelemre méltó, mert az egyházi eljárásban is áldozatként kezelt Tamásnak kellett volna jelentős összeget átutalnia az elkövetőként kezelt papnak.
Azért általános érvényű a probléma, mert Tamást olyan kijelentések miatt ítélték el, amelyeket a saját ügyét vizsgáló bizalmas egyházi vizsgálat során tett. Ha ez megtörténhet, annak a hatásait nehéz elképzelni. Mert ha egy áldozat nem beszélhet őszintén egy vizsgálat során, mondjuk egy iskolában vagy épp a munkahelyén, mert perektől kell tartania, akkor a bántalmazók, szexuális zaklatók hátradőlhetnek. Mert akkor mindenki hallgatni fog.
Árpád atya egy belső eljárásban tett vallomást vitt bíróságra, ami azért is visszás, mert a katolikus egyház az elmúlt években nem győzi hangsúlyozni, hogy várja minden áldozat jelentkezését. A ferences rend vezetői korábban egyértelművé tették, hogy finoman szólva sem örülnek annak, hogy Árpád atya perre ment, ugyanakkor nem akarták eltiltani ettől hatalmi szóval, hiszen az emberi méltóság és az egyenlő bánásmód őt is megilleti. A másik rendszerszintű probléma, hogy míg az egyházi eljárásban a különböző vallomások összeálltak egy viszonylag egyértelmű képpé a diákjait zaklató szerzetestanárról, addig a személyiségi jogi perben Tamásnak tulajdonképpen azt kellett volna bizonyítania, hogy igazat állított, amikor azt mondta: Árpád atya megérintette a nemi szervét. És mivel ekkor értelemszerűen nem volt más jelen, ezért ha más körülményt nem vesz figyelembe a bíró, úgy másodfokon sem lesz könnyű dolga Tamásnak – írtuk az első fok után.
Bármeddig elmegy
A nyilvánosság eddig ismerte a történetet, és sokkal többet én sem tudtam. Aztán több mint hat évvel Pion cikke után szembejött a hvg.hu rövidhíre, ezzel a címmel: Ab: Egyházi szervnek írt bejelentésben nem lehet személyiségi jogot sérteni. Az alkotmánybírósági határozatokat rendszeresen szemléző szerző, Domány András azt persze nem tudhatta, kiről van szó, mivel az Alkotmánybíróság igyekezett anonimizálni az esetet. Nekem viszont gyorsan leesett, hogy ez bizony Árpád atya lehet, mert az Ab leírja, hogy a panaszt benyújtó szerzetest 12 évre eltiltották a gyerekektől – ilyenből azért nincs nagyon sok.
A nyilvános határozatból kiderül, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította. De Árpád atya ment tovább a Kúriára, amely a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és erről „precedensképes határozatot hozott”. De a szerzetes még tovább ment, indítványa pedig kompetens kezekbe került: az a Schanda Balázs alkotmánybíró lett az előadója, aki az állami egyházjog nemzetközileg is elismert kutatója, a Pázmány korábbi dékánja, az Alkotmányjogi Tanszék vezetője.
Árpád atya alkotmányjogi panaszában felidézi a tényállást, amelynek „rövid lényege” szerint alperes, vagyis Tamás „azt a felperes [vagyis Árpád atya] jóhírnevét sértő valótlan állítást tette, miszerint második osztály második félévében a felperes egy alkalommal félmeztelenül masszírozta őt a kanapéján és valószínűleg ő is felperest, majd ennek során ujjait fentről lefelé húzta az alperes meztelen felsőtestén, majd egyszer csak az ujjait tovább húzta az alperes nadrágban lévő nemi szervén keresztül. Ugyancsak azt állította alperes, hogy a felperes a zuhanyzóban tartózkodó tanulók nemi szervét rendszeresen, szándékosan és célzottan nézegette.”
Különös ezeket a mondatokat az Alkotmánybíróság oldalán olvasni, mindenesetre Árpád atyát ezeken a magasabb jogi fórumokon is sorban elutasították.
Amikor a jogértelmezés a bőrödre megy
A Kúria azt mondta ki, hogy „ha a bejelentésben a felperes személyét indokolatlanul sértő kijelentést nem használt, annak megfogalmazása nem sértette az emberi méltóságot, stílusa nem volt gyalázkodó, az alperes terhére a jóhírnév, a becsület, vagy az emberi méltóság megsértése nem állapítható meg, ha a bejelentés az adott eljárás keretei között maradt.” Továbbá: „valamely hatóság előtti eljárás kezdeményezése önmagában nem ad alapot személyiségi jogi per megindítására. Ilyen esetekben nem a kifogásolt állítások valóságtartalmának vizsgálata, bizonyítása az elsődleges kérdés, hanem azt kell megítélni, hogy az eljárás kezdeményezője az adott eljárásra tartozó bejelentést tett-e, illetve, hogy az alkalmazott megfogalmazások nem voltak-e indokolatlanul bántók vagy sértők.”
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány elemzése lefordítja ezt emberi nyelvre: nem számít jó hírnév megsértésének, ha a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagja jelzést tesz, és akkor sem lehet eljárást indítani, ha később bebizonyosodik, hogy nem volt megalapozott a veszélyeztetés gyanúja.
Az Ab öttagú tanácsa erre ráerősített, amikor kimondta, hogy az „eljárásmegindító bejelentések vagy feljelentések értelemszerűen nem feltétlenül csak a valós tényeket tartalmazzák, hiszen a bejelentés vagy feljelentés mögött sok esetben csak egy tapasztalás vagy értesülés áll, amely alapján a bejelentő, feljelentő jogsértést valószínűsít. Ezen eljárások közös jellemzője, hogy a bejelentés, feljelentés alapján a hatóságoknak, illetve adott esetben a bíróságoknak lesz a feladata a valóság kiderítése. A bejelentőtől, feljelentőtől tehát nem várható el, hogy csak a bizonyított, valóban igaz tényeket állítsa. Ezen esetekben tehát előfordul, hogy a tényállításként megfogalmazott állítások valójában csak erős sejtések, feltételezések, vélemények.”
Nagy szerencse tehát, hogy Tamás továbbment másodfokra, mert így talán megelőzhetővé vált egy sor olyan ítélet, mint amilyen elsőfokon született az ügyében. És itt korántsem csak egyházi vagy szexuális zaklatási ügyekre kell gondolni. Számos gyermekvédelemben érintett szakembernek (tanároknak, védőnőknek, szociális munkásoknak) kifejezett jelzési kötelezettsége van, ami sokakban szorongást kelt. A Hintalovon azt írta, hogy alig van olyan képzésük vagy szakmai beszélgetésük, ahol a jelzéssel kapcsolatos rágalmazás kérdése ne merülne fel. De az áldozatok fejében is mindig ott van a kérdés, amelyre a fenti bírósági határozatok megnyugtató választ adnak.
„A Kúria és az Ab jogi érvelése kristálytiszta, és megerősíti azt, hogy a hatóságok vagy bíróságok előtti eljárás kezdeményezése önmagában nem ad, és nem is adhat alapot személyiségi jogi per megindítására, legyen az egyházi vagy világi” – kommentálta a döntéseket kérésemre Lux Ágnes gyermekjogi szakértő, aki korábban az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalában dolgozott, illetve az UNICEF gyermekjogi igazgatója volt. „Mindez gyermekjogi szempontból azért is fontos tétel, mert megerősítheti az áldozatokat abban, hogy a bántalmazás miatt eljárást kezdeményezzenek, hogy ne féljenek kilépni, jogi és más segítséget kérni, attól tartva, hogy még őket éri viszont támadás. Az ilyen alkotmánybírósági döntés meg kell erősítse valamennyi szereplőben, intézményben (legyen az egyházi, vagy világi), hogy Magyarországon a gyermekekkel szembeni mindenfajta bántalmazás tilos, az ezzel szembeni védelem pedig alapjog. Mindemellett a döntés társadalmi üzenete is fontos a téma tabusítása, relativizálása vagy elhallgatása ellenében.”
Gyurkó Szilvia, aki 2018 óta foglalkozik gyermekjogi tanácsadóként az egyházon belüli gyermekvédelem helyzetével, mindenképpen megerősítőnek tartja a Kúria és az Ab érvelését. Vagyis azt, hogy „a gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer részeként tett jelzés polgári jogi oldalról nem minősülhet a jóhírnévhez való személyiségi jog megsértésének. Az, hogy egyáltalán ez felmerülhet, jól mutatja, hogy az 1997-es bevezetése óta a jelzőrendszer kapcsán még mindig rengeteg a félreértés.”