„A fejlődés nem egyenes vonal, és mindig lesz olyan része a világnak, ahol borzalmas. De ezzel együtt is azt gondolom, hogy minden rendben lesz” – mondta Barack Obama amerikai elnök Anthony Bourdain egykori séfnek, akkor már dokumentumfilmesnek Hanoi egyik egyszerű éttermében. Nagyon hasonlított ez arra, amit az őt megelőző legfontosabb amerikai fekete vezető, Martin Luther King mondott néhány nappal meggyilkolása előtti beszédében: „győzni fogunk, mert a morális univerzum íve hosszú, de az igazság felé hajlik”.
Obama és Bourdain 2016 májusában beszélgettek, amikor még inkább úgy tűnt, hogy a következő amerikai elnököt Hillary Clintonnak hívják majd, és különös kihívója, Donald Trump majd csak lábjegyzet lesz a történelemben, mint az egykori ingatlanos valóságshow-hős, aki túl sokat képzelt magáról. Bourdain talán nem is a novemberben esedékes amerikai választás kimenetelén aggódott, amikor megkérdezte a világ urát, hogy ugye minden rendben lesz, és az akkor nyolcéves lánya is eheti-e ugyanott öt vagy tíz év múlva a bún chát, Hanoi leghíresebb, sertéshúsból, tésztából, friss zöldfűszerekből és jellegzetes ízű mártogatóból álló fogását.
Trump azonban meglepetésre nyert 2016 októberében, azóta pedig egyre gyűlnek a kétségek azzal kapcsolatban, ami nemcsak Barack Obama, hanem a teljes nyugati világ meggyőződése volt, ha nem is a II. világháború, de a hidegháború vége óta: minden rendben lesz. Lesznek borzalmas részei a világnak, de nálunk – a nálunkba az ország vezetőinek igyekezete ellenére Magyarországot, vagy legalábbis annak kisebb-nagyobb részét is beleértve – minden rendben lesz.
Bourdain és Obama beszélgetésének nemcsak az időpontja, hanem a helyszíne is szimbolikus volt. És nem csak azért, mert abban a Vietnámban történt, ahol Washington valamennyi közül a legfeleslegesebb háborúját vívta, közel 60 ezer amerikai fiatalt a halálba küldve a semmiért. Hanem azért is, mert a zajos-hangulatos kisvendéglőben – ami azóta természetesen turistalátványosság – sört és bún chát fogyasztó két férfi, a félig kenyai, Hawaiion és Indonéziában nevelkedett elnök, és a heroinfüggő, tetovált punkból lett hollywoodi világsztár dokumentumfilmes a kozmopolita, jómódú, multikulturális nyugat globális győzelmét szimbolizálták.
A túlsütött, ketchupos steaket light kólával leöblítő Donald Trumpot valahogy nehéz elképzelni, ahogy műanyag hokedlin ülve pálcikával eszi a bún chát, és üvegből issza a sört. A mentálisan és fizikailag is megzuhant Joe Bident is. Bár Obama idejében is voltak már jelei annak, hogy nem feltétlenül lesznek a dolgok rendben, Trump győzelme kellett ahhoz, hogy egyre többen kezdjenek el azon spekulálni, hogy talán véget ért a minden rendben kora. Hogy szétesik minden, ahogy William Butler Yeats írta profetikus versében 1919-ben. Vagy, hogy a kultúra másik végéről is húzzunk példát, a mémkutya vagyunk a lángoló házban, és debil vigyorral az arcunkon győzködjük magunkat: This is fine.