Az ipolysági nyugdíjast, Gyönyör Terézt mérgezéses gyilkossági kísérletekért jogerősen 25 év börtönbüntetésre ítélték. Olyan barátnőit próbálta meg megölni a csattanó maszlagban is megtalálható atropinnal, akiknek jelentősebb összegekkel tartozott. Barak Dávid dunaszerdahelyi újságíró Halálgyönyör – Az ipolysági méregkeverő címmel könyvet írt az asszonyról. Női sorozatgyilkosokról, elbaltázott büntetőeljárásokról és arról is beszélgettünk a szerzővel, mit tehet az ember, ha Gyönyör Teréz megkínálja valamivel.
Egy Móricz Zsigmond-idézettel indítja a könyvet. Gyönyör Terézt móriczi figurának látja?
Az áldozatait, az idősebb áldozatait látom inkább annak, akiknél fennáll az a gyanú is, ami valószínűleg sosem igazolódhat be százszázalékosan: hogy Gyönyör Teréz nemcsak a pénzüket, hanem az életüket is elvette. A szlovákiai magyar valóság rendkívül szomorú története az ő epizódjuk, és nagyon sok hiányosságra hívja fel a figyelmet. Nemcsak az állam nemtörődömségére, hanem az idősek magukra hagyására, kiszolgáltatottságára is. Erre asszociáltam, amikor kiválasztottam ezt az idézetet.
Gyönyör Terézt úgy ítélték 25 év letöltendő börtönbüntetésre, hogy befejezett, sikeres gyilkosságot nem bizonyítottak rá. Akkor miért kapott ennyire súlyos büntetést? Mit követett el tulajdonképpen?
Gyönyör Teréz bizonyítottan öt gyilkossági kísérletet követett el három barátnője ellen, illetve tíz rendbeli csalás miatt is elítélték, tehát összesen tizenöt vádpontja volt a pernek. A gyilkosságokat azért nem sikerült rábizonyítani, mert beismerő vallomást nem tett, a már elhunyt lehetséges áldozatok pedig nem tudták a saját vallomásukkal alátámasztani ezeket a történéseket, úgyhogy a további négy-öt gyanús esetben nemhogy vádemelés nem történt, tulajdonképpen büntetőeljárást sem folytatott a rendőrség.
Foglalkozik a könyvében általánosságban a női sorozatgyilkosokkal is, akik közé több szempontból beleillik Gyönyör Teréz karaktere. Például abból is, hogy nem ismerte be a tettét.
Egy cseh kriminológus professzor könyve tárta ki ezt a kaput számomra. Nem is számítottam arra, hogy tulajdonképpen saját alcsoportja van a női sorozatgyilkosoknak, és az elkövetési módszer köti össze őket leginkább. A férfiak általában erőszakosabb módszereket használnak a gyilkosságsorozatok elkövetéséhez, a nők pedig ezt a mérgezéses módszert választják. Rendszerint olyan áldozatokat támadnak meg, akiket maguk is jól ismernek. Az áldozatok előzőleg a bizalmukba fogadják őket. Az elkövetés helyszíne is általában ismerős terep. Míg a férfi sorozatgyilkosok randomizáltabb módon választják ki a gyilkosságok helyszíneit, addig a női sorozatgyilkosok a szakirodalom szerint mindig ismerős terepen, vagy az áldozataik otthonában vagy a saját otthonukban támadnak. Nem mozdulnak ki annyira a komfortzónájukból, ami az elkövetés helyszínét illeti. Az indíték túlnyomórészt az anyagi haszonszerzés ezeknél az eseteknél is.
Gyönyör Teréz klasszikusan beleillik az elkövetői profilba. Volt egy Marie Besnard nevű francia sorozatgyilkos nő, aki arzénnal gyilkolt. Hatalmas vagyonra tett szert. Az volt a különbség közöttük, hogy míg ez a Marie Besnard csúcsügyvédeket foglalkoztatott, és végül föl is mentette őt a bíróság a vádak alól mindenféle eljárásbeli hibák miatt (például összekeverték a nyomozók az exhumált holttesteket), Gyönyör Teréz esetében soha nem tudjuk meg, mi van, ha nem kirendelt védővel dolgozik, hanem mondjuk egy tapasztalt csapattal.
Ha már a kirendelt ügyvédeknél és a pénz hiányánál tartunk: nekem az eset egyik legnehezebben érthető része az, hogy hova tűnt az a pénz, amiért Gyönyör Teréz a bűncselekményeit végrehajtotta. Tudjuk róla, hogy egy ipolysági panellakásban élt átlagos körülmények között, és nem volt pénze megbízott ügyvédekre sem.
Nagyon jó kérdés. Beismerő vallomás nélkül nyilván csak spekulálni lehet.
Itt nálunk a szlovák rendőrök úgy mondják a felélt pénzt, hogy megette. Nagyon beszédes volt az a pillanat, amikor Gyönyör Teréz egyik fiával találkoztam, és pontosan ezt a kérdést tettem föl neki. 150-200 ezer euróról volt szó. Amikor megkérdeztem Gyönyör Teréz fiát, hogy hát azért ez elég nagy összeg ahhoz, hogy csak úgy el lehessen költeni, mielőtt befejeztem volna a kérdésemet, már láttam rajta, hogy kész van a válasszal. Azt felelte, hogy nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni. És valóban, ha figyelembe vesszük azt, hogy Gyönyör Teréz a 2010-es nyugdíjazása után igazából csak a nyugdíjából és a férje rokkantnyugdíjából élt, viszonylag kényelmes életet folytatott. Megszállottja volt a Tchibo termékeknek, heti szinten autóztak több száz kilométert, hogy az ausztriai Tchibo boltban, nagykeráron megvásároljon bizonyos termékeket. Hétvégén ebéd után bármikor elugrottak Budapestre egy krémesre. Amire még mindig nem mondhatjuk, hogy valaki nagy lábon él, de ha hosszú évekig folytatja ezt a tevékenységet, ott azért a kisebb összegek is összeadódnak.
A bíróság arra jutott végül a jogerős ítéletben, hogy Gyönyör Teréz adósságspirálba került. Elég egyszer megcsúszni egy kisebb összeggel, ha valaki úgy akarja megoldani a problémákat, hogy kér kölcsön egy másik személytől, aztán egy másik személytől, aztán egy másik személytől. Soha nincs nála hatalmas összeg, nincs neki fölhalmozva otthon a szekrényben 150 ezer euró, csak elkezdi a korábbi tartozásokat újabb kölcsönből törleszteni. Aztán nagyon nehéz kitörni ebből az ördögi körből. És ahogy látjuk, ez ott csúcsosodott ki, hogy végül úgy döntött, akiknek a legtöbb pénzzel tartozik, azokat megpróbálja megölni.
Aztán van egy másik elméletem, amit megint csak nehéz alátámasztani. Én dunaszerdahelyi vagyok, és itt bárkinek meséltem ezeket a történeteket, hogy mennyit kért kölcsön, mindenki azt kérdezte tőlem, hogy és senki nem gyújtotta fel az autójukat egyszer sem? Vagy a nyaralójukat? Mi történt, hogy valaki kétségbeesésében nem fordult valamilyen agresszív behajtási módszerhez? Az is elképzelhető, hogy jelentkezett nála egy nagyobb hitelező, aki megzsarolhatta valamivel, ultimátumot adott neki, és Gyönyör Teréz ezeket az utolsó kölcsöneit a 2014-es és 2015-ös évben már csak és kizárólag egy korábbi tartozás törlesztésére használta föl. De sajnos amíg ő nem tesz valamilyen beismerést ezzel kapcsolatban, ezt is homály fedi, mert hát ki volna az, aki föltenné a kezét, és jelentkezne, hogy én voltam az, aki behajtotta a pénzét.
Írta a könyvben, hogy a rendőrség először csak könnyű testi sértésként kezdett el nyomozni Gyönyör Teréz ügyeiben.
A bűncselekmények kvalifikációja ügyészségi jogkör. Szinte nevetséges, hogy az eljárás korai fázisában maguk a károsultak kérték, hogy minimum súlyos testi sértésként minősítsék ezt az ügyet. Ezt a beadványt visszautasították, jelezték nekik, hogy az ügyészség a kompetens ezzel kapcsolatban, és itt nincs jogorvoslati lehetőség vagy mérlegelés, az ügyészség dönt, és kész. Aztán pedig három-négy év vizsgálat után ugyanez az ügyészség saját kezdeményezésből minősítette át gyilkossági kísérletekké az eseteket. Nagyon tragikusnak tartom ezt. A vége az lett, hogy bűnösnek találták Gyönyör Terézt, megfelelő jogi minősítéssel, de ez azokon nem segít, akik életét esetleg meg lehetett volna menteni, ha az első pillanattól fogva komolyan veszik az ügyet. Mert volt egy személy, aki a vizsgálat kezdete után kezdett találkozgatni Gyönyör Terézzel, és ő végül szintén gyanús körülmények között vesztette életét.
Mi volt az oka annak, hogy a nyomozó hatóság nem volt a helyzet magaslatán sokáig? Ez a fajta szerencsétlenkedés általánosan jellemző?