Bunkó pestiek, sznob budaiak? Felejtsük már el ezt a hülyeséget!

Igenis létezik a Dűnéből A Hang, ami pont azon a frekvencián és olyan hangsúllyal szól, hogy az embernek ne legyen más választása, csak teljesíteni, bármit is kér. Én a Városmajorban hallottam meg, egy idős, már-már viccesen budai nő – róka a nyakban, családi örökségek az ujjakon és a fülekben – használta rajtam a Bene Gesserit-bűbájt, mit tehettem volna, odamentem.

A nő a városmajori kutyafuttató középső padján ült, körülötte reneszánsz kompozícióvá merevedve az udvartartása, még a kutyák is tiszteletteljesebben futkároztak az aurája környékén. „No, mondja csak, ez nem a doktor úr kutyája?” Az volt – egy viszonylag ismert orvos albérlője voltam épp, a deal része volt a napi kutyasétáltatás. „Mondom, hogy a doktor úré, lányok, tudok én mindent, na. Aztán hol van a fiatalasszony? Aki eddig sétáltatta. Olyan helyes volt. Mindegy is, hát ez van, a szőrét azért ki kéne kefélni, kicsit igénytelen így, nem gondolja?” Mit tehettem volna? Gondoltam.

Pont ott tartok az életemben, hogy az első felét hónapra pontosan Budán éltem le, a másodikat meg Pesten – ebben a sorrendben, mindig is pesti, pontosabban belvárosi akartam lenni, és szeretném azt gondolni, hogy sikerült –, de ezt a „Pest vs. Buda” ellentétet alaptalan ostobaságnak tartottam, amihez tényleg csak azok ragaszkodnak, akiknek nem érdemes adni a szavára. Most azonban a bőrömön éreztem a szociokulturális szakadékot az alsóközéposztálybeli származásom és – később – a pesti proletár osztálytudatom, illetve a beágyazott városmajori elit életszemlélete között. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy mindenki tudja, honnan (melyik oldalról) jöttem, és hogy megtisztelve kellene éreznem magam, hogy a közelükben lehetek, és ezt akkora rutinnal és annyira meggyőzően adta elő ez a reneszánsz festményalak, hogy annak is éreztem magam.

Onnantól kezdve mindig nálam volt a fényképezőm.

Budáról és Pestről jutnak ugyan az ember eszébe jelzők, ám hogy tényleg alapvetően különbözne a két városrész, annyira, hogy emberek egész identitása épüljön aköré, hogy a folyó mely partján birtokolnak vagy bérelnek lakást (a budaiak kedvéért: házat) éppen, azt sosem gondoltam. Egészen addig, amíg úgy nem hozta az élet, hogy hirtelen Buda egyik legpatinásabb részén, egy rózsadombi villa leválasztott (kicsi és csóró, de budai!) lakórészében találtam magam pár hónapig, hogy aztán hazaköltözzek Pest egyik legsúlyosabb sarkára, a nyolcker Csarnok negyedébe. A hirtelen kontraszt aztán ráébresztett, hogy az emberek igenis komolyan gondolják ezt az egész kérdéskört – és arra is, hogy alaptalanul ragaszkodnak az ezzel kapcsolatos hiedelmekhez. Megmagyarázom.

Budafok – ahonnan származom – ugyanis se nem város, se nem vidék: olyan az egész, mintha véletlenül megcsúszott volna a városhatár-rajzoló geográfusok keze, és így csatolták volna a városhoz. Így, a senkiföldjén aztán sem vidéki öntudatom nem alakult ki – amelynek lényege, ha jól értem, hogy az ember gyanakvóan nézze az öntelt pestieket –, sem szintén bántó sztereotípiákból építkező városi.

Ha éreztem is némi ellentétet, ahogy beljebb költöztem, az inkább a külváros és a belváros között feszült, kitapintható demarkációs vonalakkal, mint a Kis-, a Nagy- és a Hungária körút, az M0-ás menti dzsumbujról nem is beszélve. De hogy Pest és Buda? Ugyan már. Számomra ugyanúgy belváros volt a Bartók, egészen mondjuk a Kosztolányi Dezső térig, mint mondjuk a Keleti környéke.

Miután azonban tizenöt éve élek Pest – jellemzően a nyolcadik kerület – különböző pontjain, tíz éve pedig ugyanott, és egy kicsit megtapasztaltam azt a Budát is (a gazdagot és önérzeteset), azt hiszem, van annyi tapasztalatom erről a szerencsétlen ellenségeskedésről, hogy levonjak pár tanulságot.

Pest és Buda nagyon-nagyon hasonlít

Az egyik dombos, a másik sík, és ez nyilván hatással van a hangulatra és a pszichére, de a markáns különbségek itt véget is érnek. Pontosabban: Buda és Pest között sokkal kisebbek a különbségek, mint mondjuk a Tisztviselőtelep és a pár kilométerrel odébb található Népszínház utca között – pedig mindkettő nyolcadik kerület –, vagy a Móricz Zsigmond körtér és a közvetlenül mellette induló Ménesi út között. A budapestiek jó része mégis ragaszkodik az előítéleteihez. Elég felnéznünk a Redditre, ahol külön fóruma van a témának. „Nézd, jómagam rendes Budai lévén viszolygok a Pesten való huzamosabb létezés gondolatától is” – mondja az egyik kommentelő teljes komolysággal.

A többiek is ugyanezt szajkózzák.

Pest nyüzsgő, Buda nyugis.
Pest büdös, Budán fenyőillat száll és csicseregnek a madarak.
Pesten hatalmasakat lehet bulizni, de lehetetlen parkolni,
Budán el vannak szállva az ingatlanárak.
Aztán persze ott van az, hogy Budán a gazdagok laknak, Pesten meg, nos, a hónapról hónapra élők.

A We Love Budapest körbekérdezésének egyik megszólalója jól összefoglalta ezt a mi kis kasztrendszerünket. „Az emberek kevésbé préselődnek egymáshoz a villamoson (mármint Budán – a szerk.) és ritkábbak az ordenáré jelenetek. Az elsőre legszembetűnőbb különbség a társadalom szegényebb rétegeinek relatív hiánya és annak következményei. Más a boltok kínálata, más az emberek ruházata, más autók, más épületek vesznek körbe, és kevesebb hulladék van az utcákon. Mintha az a pár kilométer, amivel közelebb vagyunk Nyugat-Európához, ennyit számítana.”

Nem mintha ez az egész mostanában kezdődött volna. Budapest – erről sokan elfeledkeznek – elképesztően fiatal város. Ha Európa fővárosai felnőtt emberek, Budapest épp most tanult meg beszélni. Alig 150 éve egyesítették, és már akkor is úgy érezte mindkét oldal, hogy ráerőltetik a másikat. Később sem lett jobb a helyzet.

Márai Sándor, aki egy egész életművet épített arra, hogy „milyen kár, hogy a régi jó dolgokból mára nem maradt semmi”, képes olyanokat leírni, hogy

, és hogy „Nem bíztam Pestben. Semmi nem ízlett ott, a bor sem, az étel sem, a kávéházak fekete löttyétől fejfájást kaptam. (…) Budán könnyebben lélegeztem.” (Egy polgár vallomásai, 1934.) Neki köszönhetjük az egész mizéria mottóját, amely azóta is mérgezi a tisztességes budapestiek életét:

Az, hogy sokan a mai napig erre a mondatra hivatkozva ítélik el a pestieket, sokat elmond a helyzetről, amelyről egyébként nem Márai tehet. Hanem…

Az egész sokkal inkább szól Magyarországról, mint Budapestről

Amikor az emberek a Buda és Pest közti (inkább vélt, mint valós) különbségekről beszélnek, akkor valójában az egész országban egyre súlyosbodó társadalmi igazságtalanságról és a szegények és gazdagok mereven elkülönülő és átjárhatatlan osztályairól beszélnek. Az ország kétharmada egyik napról a másikra él, és a maradéknak is csak egy nagyon-nagyon kis része tudhatja teljes biztonságban magát és családját egzisztenciálisan; még szép, hogy ezt az egészet kivetítjük Pestre és Budára, azaz csórókra és gazdagokra.

A budapesti legendárium szerint a két oldal nem is hajlandó keveredni, legfeljebb a Bartókra merészkednek át a pesti fiatalok (legfeljebb a Móriczig), de csak azért, mert az az új bulinegyed (Buda Pestje, ha úgy tetszik), a budaiak meg néha körbenéznek az ötödik kerületben, mégiscsak ott a Bazilika, a menő boltok és az elit vendéglátóhelyek, de ennyi.

A politikusok legalábbis nagyon szeretnék, ha így gondolnánk egymásra. Azok a politikusok, akik felújításokkal, díszkövekkel, zöldszigetekkel, üveg- és betonépületekkel, színpadias múltba révedéssel, meg persze erőltetett dzsentrifikációval igyekeznek „élhető várost” teremteni, anélkül, hogy a valódi problémákhoz hozzányúlnának. Budapesten esélyteremtésnek, felzárkóztatásnak, integrációnak, azaz a szegények és gazdagok igazságos és etikus összeeresztésének legfeljebb a civileknek hála van nyoma, ha a politikán múlik, mindig pontosan ugyanaz történik: a kiszolgáltatott csoportok – függők, hajléktalanok, a lakbért, rezsit fizetni képtelen szegény családok – odébb paterolása, legyen az egész a szomszédos kerület gondja.

Még szép, hogy közben minket is egymásnak ugrasztanak, hogy még véletlenül se azokat hibáztassuk, akiket kellene: a politikusokat, akik csata- és játszótérként használják ezt az egyébként csodálatos várost, amelyben egyébként nagyjából mindenki ugyanazt akarja. Élni, dolgozni, alkotni, úgy, hogy közben békén hagyják őket.

Ez az egész csak nagyon kevés ember mániája

Hogy a budaiak és a pestiek teljesen más emberek, azt a látszat ellenére egy kicsi, de annál hangosabb kisebbség skandálja: mint egy Fradi-meccsen a B-közép. Nem reprezentatív körbekérdezésem alapján 20-ból legfeljebb egy ember gondolja komolyan, hogy lenne bármi különbség, ők viszont olyan vehemenciával hangoztatják ezt, hogy az ember azt hiszi, hogy mindenki benne van a buliban. A fiatalok pedig szerencsére már egyáltalán nem foglalkoznak ezzel az erőltetett és idejétmúlt törzsi acsarkodással.

Azt persze senki nem állítja, hogy a város két fele között egyáltalán nincs különbség. Budán – általánosságban – valóban tisztább a levegő, drágábbak a ruhák, kevesebb a falakon a golyónyom, a repedéseket, hulló vakolatot patinának hívják, a turit second handnek és kevesebb a Lidl és az Aldi. A közöny, a düh, a frusztráció, a nevetés és a kedvesség viszont pont ugyanaz.

A mélyszegénység ugyanúgy ott van a Széll Kálmánon, mint a Blahán, a bácsik pont úgy szidják a húsz évvel ezelőtti kormányt a Városmajorban, mint ezt a mostanit a Népligetben, a BMW-sek ugyanúgy meg akarnak ölni a biciklin a Bimbó utcában, mint az Üllői úton, és pont ugyanazzal a hangsúllyal mondják egyszerre hatan, ha bezárják az orruk előtt a hármas kasszát, hogy „ezt nem hiszem el”, csak Mamut Sparjában ezzel meg is elégszenek, az Orczy téri Aldiban pedig hozzátesznek egy bazmeget.

November közepén sétáltattam utoljára kutyát a Városmajorban, 13 fok volt, rajtam kívül csak egy fiatal pár volt a futiban. „Tudom, globális felmelegedés, meg minden, de olyan jó ez a meleg, nem?”, mondta a lány, a fiúnak azonban egész máshol járt az esze: „jaja, de én azért várom, hogy gőzölögjön a kutyaszar, akkor legalább megtalálom, bezacskózom és nem csesz le a néni”. Egymásra néztünk, látta rajtam, hogy pontosan tudom, melyik néniről van szó; mindketten tudtuk, tök mindegy, hogy a Duna melyik partjáról jöttünk. Ebben a szarban együtt vagyunk.

The post Bunkó pestiek, sznob budaiak? Felejtsük már el ezt a hülyeséget! first appeared on nlc.