Nagy-Britanniát évtizedek óta feszíti egy országos botrány: a pakisztáni hátterű, fiatal lányokat megerőszakoló bandák rosszul kezelt ügye. Elon Musk a megszállottja lett a témának, napi több tucat X-posztban foglalkozik vele, és keményen nekiment a brit kormánynak. Közben a német belpolitikában is nyomul, de más európai országokat is betalált bevándorlásellenes posztokkal. Európai politikusok sorra kérik ki maguknak Musk szélsőjobbos hangulatú hiperaktivizmusát. Kérdés, hogy Musk netes nyomásgyakorlása mennyire járhat sikerrel, hogy „csak” egy elszabadult hajóágyú, vagy stratégia mentén dolgozik, és hogy mindez milyen hatással lehet a trumpi külpolitikára.
A bandák
Andrew Norfolk brit újságíró éppen vidékre autózott 2010 augusztusában, hogy kipihenje magát a szabadságán, amikor az autórádióban hírek jöttek. Egy manchesteri bíróságon elítéltek kilenc férfit, akik egy 14 éves lányt molesztáltak.
Norfolk végighallgatta a hírt, majd arra gondolt, hogy bár semmit sem tud az elkövetőkről, van egy tippje, hogy kik lehettek. Amikor hazaért, utánajárt, és a tipp jónak bizonyult: a tettesek mind pakisztáni származásúak voltak.
Az újságíróból nem a rasszizmus beszélt, évek óta foglalkoztatta a téma. A The Times munkatársaként már hét évvel azelőtt, 2003-ban tudósított arról, hogy egy helyi politikus szóvá tette, hogy férfiak csoportba verődve szólítanak le fiatal lányokat iskolák előtt. Aztán újságíróként többször is szembejöttek vele történetek, melyek szerint délkelet-ázsiai, muszlim nevű férfiak fiatal, gyakorlatilag gyereklányokkal találkozgatnak köztereken. De soha nem járt utána a témának.
Akkor, 2010 nyarán viszont elkezdett dolgozni a sztorin. Beszélt rendőrökkel, helyi hatóságokkal, civilszervezetekkel. Eleinte senkit sem tudott szóra bírni, mindenki hallgatott a témáról. Végül azonban sikerrel járt. Az első cikke 2011. januárban jött ki a The Timesban, ebben arról írt, hogy 13 városban összesen 17 olyan ügyet azonosított, amelyben férfiak utcán szedtek fel, majd csoportosan erőszakoltak meg 11-16 éves fehér lányokat, és mindegyik ügyben legalább két tettes volt. Összesen 56 elítéltről volt szó, közülük három volt fehér, a többiek nagy többségben pakisztáni származásúak voltak.
Az áldozatok általában nehéz helyzetben lévő, sokszor állami gondozásban lévő fiatalok voltak. A férfiak különböző módszerekkel hálózták be őket, szerelmet hazudtak nekik, édességet, alkoholt, drogot, ételt ajánlottak nekik, aztán kegyetlenül elbántak velük.
A cikkben megszólalt egy nyomozó, aki arról beszélt, hogy ki kéne végre mondani, hogy van egy ilyen jelenség, de „romboló tabu” veszi körül a témát, mindenki fél attól, hogy rasszistának bélyegzik.
Aztán Norfolk folytatta a tényfeltárást, és kiderítette, hogy minderről, mármint az ilyen bandák ténykedéséről, a problémákról, az erőszakról a rendőrség és a gyermekvédelem is régóta tudott, de lényegében nem tettek semmit, vagy legalábbis jóval kevesebbet, mint tehettek volna.