Kilencven éve, 1934. december 9-én született Garas Dezső Kossuth-, Jászai Mari- és Prima Primissima díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze – írja a Nemzeti Archívum Sajtóarchívuma, ami hosszú portréval emlékezett vissza a sok évtizedes pályára.
A Budapesten, Grósz Dezsőként született legenda igazi pesti srác volt, gyermekkorát és ifjúságát a főváros hetedik és nyolcadik kerületében töltötte el. Egy gyerekkori sürgősségi gégemetszés miatt egész életében vigyáznia kellett a hangjára, mégis a színészet mellett döntött: vasesztergályos tanuló volt, amikor a tanonciskolában a Színművészeti Főiskola akkor végzős rendezőszakos hallgatói alkalmi színjátszó csoportot alakítottak, ennek pedig ő is tagja lett.
Innen már egyenes út vezetett a színpad felé: a legenda szerint végül fogadásból jelentkezett 1953-ban a Színművészeti Főiskolára, ahová első nekifutásra felvették. Kiváló tanárai voltak, így Gombaszögi Frida, aki az első órát máris azzal kezdte:
Gyerekek, aki közületek nem akar a világ legnagyobb színésze lenni, az most álljon fel, és menjen ki.
Osztálytársai közül a magyar színjátszás olyan jeles alakjai kerültek ki, mint Harkányi Endre, Medgyesi Mária vagy Láng József.
1957-ben kapta meg diplomáját a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, majd Major Tamás azonnal a Nemzeti Színházhoz szerződtette. 1965-ben aztán a Madách Színház tagja lett, ahol tíz év alatt számos nagy siker részese volt. Kiváló előadásokban partnere lehetett Kiss Manyinak, Pécsi Sándornak, Márkus Lászlónak, illetve Domján Editnek.
Szalay Zoltán / Fortepan 1969-ben, a Madách Kamara Színház (később Örkény Színház), színpadán, Albert Barré Léni néni című komédiájának Miradoux-jaként.
1975-ben egyik pillanatról a másikra lett szabadúszó, egy évvel később pedig már a Mafilm színészgárdájában találjuk. 1990-92-ben a Szolnoki Szigligeti Színházban, majd két évadig a Művész Színház vendégművészeként játszott. 1993-tól 2003-ig szabadfoglalkozású színészként dolgozott, 1999 és 2002 között azonban rendszeresen felbukkant a budapesti Katona József Színház színpadán. 2003-ban egy évadra a Vígszínházhoz szerződött, majd 2004-től 2011-ben bekövetkező haláláig újra a Nemzeti Színház művésze volt.
Szalay Zoltán / Fortepan 1963-ban, a Magyar Rádió egyik stúdiójában.
Megszámlálhatatlanul sok szerepe közül emlékezetes színpadi alakításai voltak Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Peachum (Brecht: Háromgarasos opera), Sosias (Kleist: Amphitryon), II. Henrik (Goldman: Az oroszlán télen), Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár) és Voland (Bulgakov: A mester és Margarita).
Filmes pályafutása 1954-ben az azóta legendává vált Liliomfival kezdődött, amelyben az ifjú Schnapsot alakította ellenállhatatlanul. A legenda folytatódott a Két félidő a pokolban (1961) című filmmel, majd kisebb szerepek után 1973-ban a megszállott Minarik Ede, a gőzmosodás következett Sándor Pál Régi idők focija című filmjében. Szerepelt a 80-as, 90-es évek számos meghatározó alkotásában (Sándor Pál: Ripacsok, Szerencsés Dániel; Tímár Péter: Mielőtt befejezi röptét a denevér; Gárdos Péter: Uramisten, Szamárköhögés, A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire; Jancsó Miklós–Makk Károly-Sándor Pál: Szeressük egymást gyerekek!; Bacsó Péter: Banánhéjkeringő).
A kétezres években már kevesebb filmszerepet kapott, utolsó alakítása a vásznon Stock Ede volt Sándor Pál Noé bárkája című mozijában. Országos siker volt az Abigél című négyrészes tévésorozat (1976), amelyben König tanár urat játszotta. 1989-ben filmrendezőként is bemutatkozott A legényanya című politikai szatírával, színházban pedig többek közt megrendezte Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, Schwajda Csodáját, Bartis Attila Anyám, Kleopátra című művét.
A magyar színház-és filmművészet élvonalába tartozott, drámákban és vígjátékokban, súlyos veretű, nehéz szerepekben kiváló alakítást nyújtott csakúgy, mint könnyed vagy groteszk komédiákban. Művészetét számos kitüntetéssel ismerték el. 1963-ban és 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes, 1983-ban kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1988-ban kapta. 2000-ben a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét vehette át. 2004-ben Budapest díszpolgára lett, majd ugyanebben az évben Prima Primissima díjat, 2007-ben Hazám-díjat kapott.
Garas Dezső hosszú vesebetegség után 2011. december 30-án hunyt el Budapesten.
Lábnyomát 1999-ben avatták fel a Nagymező utcai Pesti Broadway-n, miután a közönség szavazatai alapján megkapta az Örökös Tagság kitüntető címet a Halhatatlanok Társulatában. 2016-ban szülőháza falán, a VII. kerületi Alsó erdősor utca 10. kapuja mellett emléktáblát kapott. 2022-ben a II. kerület díszpolgára lett (posztumusz), 2024 óta pedig nevét viseli az 552748 Garasdezső kisbolygó.
The post Ma lenne 90 éves Garas Dezső first appeared on 24.hu.