Az éhezésről nyílik kiállítás a Néprajzi Múzeumban? Világos volt, hogy ott a helyem. Szokatlan módon kicsit előbb érkeztem a helyszínre, ezért a motort az épület előtt leparkolva még egyszer átfutottam a meghívót. Épp ott tartottam, hogy
„az éhezés az emberi fejlődés, a városok és a társadalmi élet, a gazdaság, különösen a mezőgazdaság fejlődésének egyik mozgatórugója. Még manapság, a 21. században is naponta szembesülünk az éhezéssel, globálisan és lokálisan is, saját városunkban, utcánkban, szűkebb környezetünkben”,
amikor furcsa, recsegő hangot hallottam közvetlen közelről. Egy schwábista volt az, a ruhájából ítélve a Dózsa György út szemközti oldalán álló irodaházból. A nyakába akasztott abrakos tarisznyából 1x1x7 centiméteresre vágott répa-, karalábé- és zellerszárhasábok kandikáltak ki.
„Tökéletes székletet!” – köszöntöttem a szekta szokásainak megfelelően, mivel illemtudó fiú vagyok. De a sztenderd „Kétfokos zuhanyt!” válasz helyett csak recsegő hang jött a szájából, majd, mintegy magyarázatként, a bal csuklójára szíjazott okosórára kezdett mutogatni. Megnéztem. „Még van hátra 16 óra a következő engedélyezett étkezéséig, de már a szájpadlására ragadt a nyelve” – állapítottam meg, vetettem neki egy jégcsapretekcsíkot az ilyen esetekre magamnál tartott engedélyezett zöldséges jutifalis zacskóból, aztán beléptem a gigantikus flódnira emléktető múzeumépületbe. „Szegény szerencsétlen – gondoltam –, milyen érzés lehet neki egy ennyi cukrot és szénhidrátot tartalmazó épület közelében dolgozni”, és már ott is álltam a zágrábi Néprajzi Múzeum „Korgó valóság – Az éhezés és az élelmiszer-bizonytalanság tapasztalatai” című vendégkiállításán, amit a fogadó intézmény gyűjteményének ide illő darabjaival turbóztak fel.