Az intézmények kialakulásának és a jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozásáért Daron Acemoglu és két brit munkatársa, Simon Johnson és James Robinson kapta idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat. Az indoklás szerint Acemogluék innovatív kutatást végeztek arról, hogy mi befolyásolja hosszú távon az országok gazdasági jólétét, betekintést adnak az intézmények jólétre gyakorolt befolyására, amellyel
Acemoglut évek óta emlegették Nobel-esélyesként. A Törökországban örményként született, Angliában tanult, és Amerikában, a massachusettsi műszaki egyetemen, az MIT-n tanítva világhírre jutott közgazdásznak már az egyik tanára, Douglas North is kapott Nobelt. Ezért várható volt, hogy a North elméletét továbbfejlesztő és rendszerbe foglaló tudós is megkapja a világ legnagyobb presztízsű tudományos díját. North és Acemoglu az úgynevezett intézményi közgazdaságtan képviselői, ami egyfajta matematizált gazdaságtörténet-írásnak és politikatudománynak is felfogható.
Acemoglu, Johnson és Robinson alaptézise az, hogy a befogadó intézményeken alapuló szisztémák hosszabb távon egy ország nagyobb jólétéhez vezetnek, mint a diktatórikus vagy tekintélyelvű rendszerek, amelyeket általában kizárólagosságra hajlamos, zárt elitek, egyeduralkodók kormányoznak.
Acemoglu és Robinson a magyarul 2013-ban megjelent Miért buknak el nemzetek? című munkájukban részletesen leírják, hogy mik is azok a befogadó intézmények. Példaként az USA-t említik, ahol ezek az intézmények „lehetővé teszik, sőt ösztönzik, hogy az emberek minél nagyobb arányban vegyenek részt olyan gazdasági tevékenységekben, amelyekkel a legjobban hasznosítják tehetségüket és képességeiket, és amelyek lehetővé teszik, hogy saját kedvük szerint hozhassanak döntéseket”.
Hogy mit jelent ez a gyakorlatban, azt jól illusztrálja a magyar soros EU-elnökség strasbourgi vitájában néhány napja Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének bírálata Orbán Viktor gazdaságpolitikájáról. Von der Leyen a magyar miniszterelnök európai versenyképesség javítására vonatkozó terveit úgy kommentálta, hogy
egy tagállam éppen az ellenkező irányba hajt, és elsodródik a közös piactól, európai vállalatokat diszkriminál, jobban adóztatja őket, miközben egy kisebb kedvezményezetti kört támogat és ezzel aláássa a befektetői bizalmat.
Acemogluék pontosan az orbáni gazdaságpolitika ellenkezőjéről írtak 2013-as művükben. Szerintük egy gazdasági intézményrendszer akkor lesz befogadó, ha
prioritást kap a magántulajdon biztonsága (érdemes felidézni, hogy mi történt a 3000 milliárd forintot kitevő magánnyugdíjpénztári megtakarításokkal).
Szintén fontos a jogrendszer pártatlansága (elég, ha csak arra utalunk, hogy milyen vitákat folytat az Orbán-kormány az Európai Unióval a jogállamiság kérdéséről).
A közszolgáltatások ellátását is kiemelik (ennek kapcsán emlékeztethetünk a magyar egészségügy, az oktatás és a közlekedés problémáira).
És felhívják a figyelmet arra is, hogy ezek teljesülése után azonos feltételeket kell teremteni az embereknek a csere- és szerződéses ügyletek lebonyolítására.
Varga Jennifer / 24.hu Tüntetés a Belügyminisztérium előtt Budapesten 2024. január 13-án.
Acemogluék ezen túl hangsúlyozzák, hogy egy befogadó intézményrendszernek lehetővé kell tennie, hogy új vállalkozások léphessenek be a piacra, és az emberek maguk választhassák meg a pályájukat. Ezek után kijelentik: „A befogadó gazdasági intézmények fokozzák a gazdasági aktivitást, a termelékenységet és a jólétet.”
Mintha csak a 2020-as évek magyar ágazati különadókkal szembeni kritikákat fogalmazta volna meg Acemoglu és Robinson – a magyar extraadók bevezetése előtt sok évvel –, amikor már 2012-ben ezt írták:
Ha egy üzletembernek azzal kell számolnia, hogy munkájának eredményét ellopják, kisajátítják, vagy tevékenységét mindenféle adókkal teljesen ellehetetlenítik, úgy aligha lesz motivációja arra, hogy dolgozzon, nem is beszélve arról, hogy befektetésbe vagy innovációba fogjon.
Jól látható, hogy pusztán a gazdasági intézmények befogadó jellege ezért nem elég. A gazdasági szabadságot és gazdasági esélyegyenlőséget befogadó politikai intézményeknek kell garantálniuk. Ilyen politikai intézményeknek nevezik Acemogluék a széles körű politikai hatalommegosztást, a nyitottságot és a stabilitást egyaránt garantáló modelleket. Emellett elméletük szerint a nemzetek gazdagságához bizonyos fokú politikai centralizációra is szükség van – teljesen anarchikus államokban, például polgárháború sújtotta országokban nyilvánvalóan lehetetlen a tartós gazdasági prosperitás.
Acemoglu munkáit Magyarországon is jól ismerik, a közgazdaságtudományi egyetem Rajk Szakkollégiuma már 2007-ben Neumann János-díjjal tüntette ki a Törökországban született tudóst. A szakkollégium diákjai 2020-ban kiutaztak Acemogluhoz, és interjút készítettek vele, amit a G7.hu közölt.
Acemoglu akkor egy olyan tanulmányért kapta a magyar elismerést, amiről 2007-ben talán még nem gondolták volna a hazai díj odaítélői, hogy a 2020-as években nálunk is aktuális lesz. Ezt elsősorban még a latin-amerikai országok kapcsán tarthatta fontosnak, de ma már Magyarországon is olyan fokú az elitek vagyonkoncentrációja, hogy lassan aktuálissá válhat ez a probléma nálunk is. Van olyan kutatás például, ami a „kasztosodás” megjelenésére utal itthon.
Marjai János / 24.hu Mészáros Lőrinc magángépén.
Daron Acemoglu egyébként maga is tisztában van azzal, hogy Magyarország egyre inkább oligarchikus elitek irányítása alá került. 2015-ben e sorok írója emailben készített vele interjút a HVG Extra Business magazinja számára. Ebben az örmény-török-amerikai kutató leszögezte:
Sajnos Magyarország, amely a kommunizmus bukása után nagyszerűen indult, úgy tűnik, egy kizsákmányoló, represszív és maradi kormányzat felé mozdult el. Egy olyan kívülálló számára, mint amilyen én vagyok, nehéz megérteni, mindez miként következett be, és a magyar emberek miért tolerálják e jelenséget ahelyett, hogy demokratikus hatalmukkal élve új kormányt keresnének.
2021-ben aztán Acemoglu még keményebb álláspontot foglalt el a magyar kormánnyal szemben: a magyar EU-tagság megszüntetése, de legalábbis a szavazati jog felfüggesztése mellett érvelt egy véleménycikkében. Ebben már felvetette, hogy a magyar választók vannak-e még egyáltalán olyan helyzetben, hogy leváltsák a kormányt.
Általánosságban, tehát nem konkrétan Magyarországról, ugyanakkor már 2015-ben leszögezte: az oligarchiák „egész jól teljesíthetnek gazdaságilag”, ha csak arra van szükség, hogy „egy adott ország átvegyen már létező technológiákat, és pénzeket csatornázzon be olyan nagy cégeknek, amelyek ezeket használják”.
Ez azonban – jósolta 2015-ben – egyesek favorizálásával, és a többiek versengésének akadályozásával jár, így hosszabb távon a gazdasági növekedést ássa alá. „Ezért teljesítenek átmenetileg jól az oligarchiák, de aztán hajlamosak stagnálásba fulladni” – mondta 2015-ben, aminek megvalósulását a 2020-as években, a magyar gazdasági növekedés lelassulásakor láthatjuk.
A 2020-as években ugyanis nem sikerült a magyar gazdaságnak a „kanyarban előzés”, amit az Orbán-kormány tagjai oly sokat emlegettek, s annyira ígérgettek. Ennek okait Acemogluék könyvében találjuk meg. Szerintük Ezt láthatjuk a túlzottan az akkumulátorgyártásra fókuszáló Magyarországon.
Másrészt Acemogluék szerint a kritikus fordulatok (például gazdasági válságok) idején az oligarchiák nem mernek teret engedni a gazdaság természetes – de igen komoly társadalmi feszültségekkel járó – átalakulásának. Itt a Joseph Schumpeter osztrák-amerikai közgazdász által megfogalmazott teremtő rombolásról van szó. Az új technológiák meghonosodásakor sajnos strukturális munkanélküliség jön létre még gyorsan fejlődő országokban is. A stabil politikai rendszerrel rendelkező modern jóléti társadalmak ezt nem a verseny kikapcsolásával, nem a technológiai fejlődés leállításával, hanem a sűrűn szőtt szociális háló kiépítésével igyekeznek ellensúlyozni.
Farkas Norbert / 24.hu
A valójában törékeny politikai legitimáción alapuló oligarchikus rendszerek ugyanakkor a nehéz döntéseket igyekeznek elodázni. A strukturális munkanélküliségtől és a „teremtő rombolástól” irtóznak, mert az az ingatag alapokra épített hatalmukat fenyegetné.
The post Mi köze a friss közgazdasági Nobel-díjas elméletének a magyar gazdaságpolitika hibáihoz? first appeared on 24.hu.