Bár a kutatások kimutatták, hogy nehéz lenne tagadni a gazdagság és a boldogság közötti összefüggést, a történelem folyamán általában óva intették az embereket attól, hogy kizárólag anyagi gyarapodásban keressék a boldogságot.
A boldogságról szóló történelmi tanulmányok gyakran az ókori eudaimonia kifejezésből indulnak ki, ami „jól élést” jelent – és kétségtelen, hogy a jólétben élő társadalmaknak és egyéneknek több esélyük van a boldogságra. Mégis sok ókori görög bölcs kételkedett abban, hogy az ember még az életében boldog lehet, és úgy vélték, hogy csak a halálunk után lehetünk igazán boldogok.
A lélek tartozéka
A Kr. e. 6. században egy (valószínűleg kitalált) történet szerint a mesésen gazdag lüdiai király, Krőzus (Kroiszosz), megkérdezte az athéni törvényhozót, Szolónt, hogy találkozott-e nála irigylésre méltóbb emberrel. Szolón számos embert felsorolt, akik mind tiszteletre méltó és önfeláldozó életet éltek, és meghaltak a népükért. Amikor Krőzus megkérdezte, hogy saját eudaimoniája – gazdasági sikerei és fényűző életmódja – semmit sem jelent-e ebből a szempontból, akkor Szolón azt válaszolta, hogy csak akkor lehet megítélni, hogy egy ember boldog volt-e, amikor már bevégezte az életét, és kihangsúlyozta, hogy az erényes élet előbbre való, mint az anyagi javak élvezete. Démokritosz, a neves filozófus hasonló véleményen volt:
mind a boldogság, mind a szerencsétlenség a lélek tartozéka. A boldogság nem a jószágban vagy az aranyban lakozik,
és azt tanácsolta az embereknek, hogy tegyék félre a földi léttel kapcsolatos aggodalmaikat.
Ezzel szemben a 18. századi amerikai forradalmárok a „boldogságra való törekvést” tették meg az általuk alkotott új nemzeteszmény középpontjának, amit a Függetlenségi Nyilatkozatban is megörökítettek. A gyors vagyoni gyarapodással és a hozzáférhető fogyasztási cikkek számának növekedésével hamarosan új örömöket lehetett vásárolni. A gazdag bútorzattól és a lakástextilektől melegebbek és kényelmesebbek lettek az otthonaik; a főzéstechnika – a só, a cukor és az ételízesítők hozzáadásával – fokozta az étkezés örömeit; az olcsó ruhaneműk új kihívást jelentettek és új lehetőséget nyitottak.
Halálos bűnök?
Ennek az értékrendváltásnak nem mindenki örült – ráadásul a mohóság, kapzsiság és egyéb mértéktelenség sok vallásban bűnnek számított. De a 18. században egyes filozófusok, mint például Adam Smith, arra bátorították az embereket, hogy foglalkozzanak kevesebbet azzal, hogy erkölcsös dolog-e a fényűzés, ehelyett inkább fogadják el a kereskedelem és a fogyasztás áldásait. „Minden ember annyira gazdag vagy szegény, amilyen mértékben megengedheti magának az emberi élet szükségleteinek, kényelmének és kellemességeinek élvezetét” – állította Smith. Úgy vélte, hogy a javak megvásárlásának képessége a szélesebb társadalmi boldogság hiteles fokmérője.
A következő évszázadban Karl Marx úgy vélte, hogy a kapitalizmus nem az élet teljességének élvezetére, hanem a pénz felhalmozására buzdítja az embereket: „Minél kevesebbet eszünk, iszunk, vásárolunk könyvet, járunk színházba, megyünk táncolni, dorbézolni, gondolkodunk, szeretünk, bölcselkedünk, énekelünk, festünk, vívunk stb., annál több pénzt takarítunk meg. (…) Minél szegényebbek vagyunk, annál kevésbé tudjuk kifejezésre juttatni életünket, minél gazdagabbak vagyunk, annál jobban elidegenedünk az élettől, és az elidegenedett életből egyre többet harácsolunk.” A kapitalizmus szerinte elidegeníti az embereket a vágyaiktól, csökkenti a sokrétű és boldog élet lehetőségét.
Tolga AKMEN / AFP A német filozófus, Karl Marx síremléke Londonban.
Fő az egészség
Az egészséges életmódot hosszú ideje társítják a boldogsággal. Az egészségügyi tanácsok az évszázadok során mindvégig ugyanazok maradtak, és gyakran a 2. századi orvos, Galénosz fogalmain alapultak. Az embereknek vizet kell inniuk, tápláló ételeket enniük, mozogniuk és pihenniük, tiszta levegőn élniük, aludniuk, üríteniük, és uralkodniuk kell a szenvedélyeiken. Az egészséges élet eredője a mértékletesség: úgy gondolták, hogy a jóból is megárt a sok, és a mértéktelenség káros az egészségre. Ezért az egészséges életmódra vonatkozó tanácsok és az egészséges önmérséklet elválaszthatatlanul összefonódnak.
A boldogság és más érzelmek bonyolult szerepet játszottak az egészséges önmérsékletről való elmélkedés történetében. Vajon lehetünk-e túlontúl boldogok? És a boldogság mikor és hogyan hat az egészségre? Laurent Joubert, a Montpellier-i Egyetem tudósa a 16. században a nevetésről írt jelentős értekezést. Így fogalmazott: ha valaki vidám és nevetésre kész, az jó természetre és a vér tisztaságára utal, és ez fenntartja a test és a szellem egészségét. Kollégái úgy vélték, hogy a nevetés a munka fontos kiegészítője, a férfiakat felüdíti az egész napos fárasztó tevékenység, a komoly tanulás és az elmélyült gondolkodás után, valamint lehetővé teszi a nők számára, hogy kifejezésre juttassák „természetes” vidámságukat.
Egy évszázaddal később a skót orvos, George Cheyne, az idegrendszer működéséről készült írásában már nem látja ilyen egyértelműen pozitívan a dolgot. „A hirtelen kitörő öröm vagy bánat, gyönyör vagy fájdalom stimulálja és ösztönzi az idegrostokat, így a hirtelen örömtől vagy szomorúságtól a lélegzésünk kapkodó és gyors, a pulzusunk felületes és szapora lesz”.
Az egészség megőrzése érdekében azt tanácsolták az embereknek, hogy uralkodjanak a szenvedélyeiken, kis adagokban ízlelgessék a boldogságot. Úgy vélték, a nyugodt egyensúly fenntartása jobb hatással van az egészségre.
Örömök kertje
Mi az egészséges élet receptje? Az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsok, mint a jó levegő, a nyugalom és testmozgás, egyértelműen a vidéki élet irányába mutatnak. Epikurosz athéni filozófus a kertjében fogadta tanítványait, és az iskolája a fájdalommentes hedonista életmód hosszú ideig megmaradó szimbóluma lett. Tanításai az örömre, a szellemi tevékenységgel és barátsággal teli életre összpontosítottak. Szándékosan olyan helyet választott, ami lehetetlenné tette, hogy a tanítványai eleget tegyenek a politikai és társadalmi élet kötelezettségeinek.
A természet a 19. századi romantikusok számára is a boldogság elsődleges forrását jelentette. William Wordsworth például versében az „áldott magányt” dicséri, ami „szívem örömmel tölti”, amikor a nárciszok (Szabó Lőrinc fordításában tűzliliomok) között sétál.
Családbarát boldogság
A kora újkori katolikusok a Szent Családot tekintették mintának, és ebből fakadóan a családot és az erős szociális háló megteremtését tartották a boldogság forrásának. Szent Anna, Szűz Mária anyja „örömmel segédkezett a gyermekszülésben, békét teremtett, megnyugodott a szeretetben, és orvosi és gyógyítói tehetségével kúrálta a szemet” – prédikálta a ferences rendi Juan de Alvarado mexikói híveinek 1736-ban. Egy másik spanyol–mexikói prédikátor, Iván Díaz de Arce egy évszázaddal korábban azt állította, hogy az ilyen családok „szűkölködés nélküli boldogság és a jószerencse tetejét elérő öröm állapotába jutottak.”
A kora újkori protestánsok hasonló hangsúlyt fektettek a családi örömökre. 1693-ban Thomas Whitaker angol tiszteletes szerint a „kötelességtudó, engedelmes gyermekek szüleik örömeként és koronájaként” tündökölnek. Néhányan úgy tartották, hogy a gyermekek a természettől fogva „hajlamosak az örömre”, ezért ők az ideális emberi állapot megtestesítői. Pierre Poiret Naudé francia misztikus (1646–1719) úgy vélte, hogy a gyermekek „lelkünk azon tökéletes képességét jelenítik meg, ami végső soron azért teremtetett, hogy vigaszt találjon az örömben, a boldogságban és a megelégedettségben.” Vagyis a gyerekek a boldogság mintaképei.
A boldog család politikai szerepe egyre hangsúlyosabb lett, és végül a 19. században az államra bízták a fenntartását. A házasságtörési perekre, amelyekben a férfiak „megrontásért” perbe foghatták feleségük vagy leányaik elcsábítóit, azért kerülhetett sor, mert a törvény szerint a boldog család volt a nemzet biztonságának központi eleme. 1831-ben Charles Phillips ír ügyvéd kifejtette a bíróságon, hogy egy bizonyos Mrs. Guthrie, mielőtt megszökött volna a szeretőjével, férje boldogságának egyik „szerve és dísze” volt. Phillips arra biztatta a bírákat, hogy jelentős kompenzációt ítéljenek meg a férjnek, hogy az egyként tükrözze „a meggyalázott vallás, a megsértett erkölcs, a kijátszott törvény, a csúnyán megzavart közrend és az egyéni boldogság önkényes megsértését.”
Öröm a nehéz időkben
Nem minden családnak állt jogában kimutatni, ha boldog volt. A fekete családok örömteli pillanatainak kimutatását néhány rabszolgatartást ellenző amerikai aktivista a rabszolgaság igazolásának tekintette, és úgy vélte, hogyha a feketék boldogok, az megkérdőjelezi politikai jogaikat – hiszen, ha a rabszolgasorba vetett emberek boldogok, semmi szükségük a szabadságra. Ezért ellenezték, hogy a feketék nyilvános helyen önfeledten viselkedjenek.
Zora Neale Hurston amerikai író és antropológus 1931-ben azt bizonygatta, hogy komoly problémákhoz vezet, ha a fekete családoktól megtagadják az örömet: a boldogság egy-egy pillanatra akkor is felragyoghat, ha nyomorúságos életünk van. És mivel a boldogság pillanata mindvégig velünk marad, egész életünk során vigaszt jelent. Hurston felismerte, milyen fontos, hogy ne titkoljuk, ha boldogok vagyunk, mert a családok, közösségek és egyének ebből erőt meríthetnek a túléléshez.
Később a polgárjogi aktivisták politikai érzelemnek állították be a boldogságot, ami lehetővé tette, hogy a rasszista társadalomban élő feketék megtalálják magukban a kellő erőt ahhoz, hogy kikényszerítsék a változást.
A cikket Rindó Klára fordította.
The post Honnan származik, hogy a jóból is megárt a sok? first appeared on 24.hu.