A nyálkás vérszívókat az érvágásban, köpölyözésben alkalmazták, ennek célszerűségét pedig a két ókori orvos, a görög Hippokratész (Kr. e. 460–370 k.) és a görög származású római Galénosz (Kr. u. 129–216) által megalapozott testnedvelmélet alapozta meg. A humorálpatológiai modell szerint, amely évezredeken át meghatározta a betegségekről és gyógymódokról való gondolkodást, a négy „testnedvnek” (humores) – a vérnek, a sárga és fekete epének, valamint a nyálkának – egyensúlyban kell lennie ahhoz, hogy valaki egészséges legyen, az arányok felborulása betegséget okoz.
Arról a páciensről például, akinek bőrpírja volt, úgy tartották, túl sok vére van, vagyis az érvágással helyreállítható az egyensúly és az egészség.
Nagy valószínűséggel már az ókori görögök előtt, az ősi Kínában és Egyiptomban is alkalmazták ezt a módszert, utóbbi helyen mintegy 3500 évvel ezelőttről ismerünk feljegyzést. Egészen a 19. századig gyakran fordultak ehhez a kezeléshez az orvosok, sebészek, majd idejétmúlttá vált. Ugyanakkor még ma is bevetik a piócákat a gyógyításban. Az 1980-as évek óta számos plasztikai sebészeti részlegen velük igyekeznek megszabadulni a sebek körüli vértolulástól, vérbőségtől, ami hatékonyabbá teszi a műtétet. A piócák tiszták, mi több, antibakteriális hatásuk is van.
The post Ezért szívatjuk a vérünket piócákkal first appeared on 24.hu.