A Gyatlov-csoport kilenc tagja, az urali Szverdlovszki Politechnikai Intézet diákjai és frissen végzett mérnökei, mindannyian tapasztalt túrázók voltak, akik a Szovjetunió hivatalos, magas szintű minősítésével rendelkeztek. Céljuk egy többnapos téli túra teljesítése volt az északi Urál-hegységben, amelyet a legnehezebb, III. kategóriájú útvonalként jegyeztek és előttük senki sem próbálkozott vele.
A csoportot Igor Gyatlov, a 23 éves mérnök hallgató vezette. A tagok a következők voltak: Zinaida Kolmogorova és Jurij Dorosenko húszonéves rádiótechnikus hallgatók, Jurij Jugyin és Ljudmila Dubinyina 20 éves mérnök hallgatók, Georgij Krivinyiscsenko, Alekszandr Kolevatov és Rusztem Szlobogyin 24 éves mérnökök, Nyikolaj Tibo-Brinyol 23 éves geodéziai mérnök, valamint Szemjon Zolotarjov, a 38 éves tapasztalt túravezető, akiről később kiderült, hogy a KGB-nek dolgozhatott.
A Gyatlov-csoport egy teherautón (Fotó: Profimedia)
A csapat Szverdlovszkból (a mai Jekatyerinburgból) indult 1959. január 23-án. Vonattal jutottak el Ivgyelbe, majd innen egy teherautóval az utolsó lakott településre Vizsajba. Január 27-én gyalogosan folytatták az utat, de másnap egyikük, Jurij Judyin, szívproblémára és térdfájásra panaszkodva visszafordult. Ő volt az egyetlen túlélő.
Éj a Halálhegyen
A csoport naplót vezetett és fényképeket is készített az út során, így jól rekonstruálható, hogyan telt az utolsó néhány napjuk. Január 31-én elérték a Holatcsahl – az őslakos manysi nyelven Halálhegy – közelében lévő völgyet. Itt tábort vertek, és élelmet, valamint eszközöket rejtettek el, hogy a visszaúton könnyebb legyen a haladás. Február 1-jén folytatták az utat, de a tervezettnél rosszabb időjárási körülmények miatt letértek az útvonalról és 500 méterrel arrébb, a Kholat Szjahl oldalában állították fel a sátrukat.
Aznap éjszaka valami rejtélyes és váratlan esemény történt, ami miatt a csoport tagjai pánikszerűen hagyták el a sátrat.
A ponyvát belülről vágták fel, a bejáratot zárva hagyva mászhattak ki a lyukon. A nyomok alapján cipő nélkül, félmeztelenül rohantak lefelé a lejtőn, a mínusz 30-40 fokos hidegben. Egyesekre alsóneműben találtak rá, míg mások egymás ruháiban voltak, ami arra utalhat, hogy a csoport néhány tagjának sikerült elmenekülnie, magukra húzták elhunyt társaik holmijait, hogy túléljék az extrém hidegben.
Fotó: Georgij Krivinyiscsenko, dyatlovpass.com
A keresőcsapatok február 26-án bukkantak az első holttestekre, miután az áldozatok hozzátartozói már hetek óta jelezték a hatóságoknak, hogy valami nagy baj történhetett. A testek elhelyezkedése arra utalt, hogy a csoport tagjait nem egyszerre és nem ugyanott érte a vég. Az első két holttestet egy nagy fenyőfa tövében találták meg – Jurij Dorosenko és Georgij Krivinyiscsenko egymás közelében feküdtek, alig volt rajtuk valami, alsóneműben és mezítláb hevertek a jeges hóban. Kezeiken égési sérülések voltak, ami arra enged következtetni, hogy megpróbáltak tüzet gyújtani a dermesztő hidegben.
A fa ágain vérnyomokat találtak, mintha kétségbeesetten próbáltak volna felmászni rá, talán hogy jobban belássák a területet, vagy menekülni próbáltak valami elől. De az is elképzelhető, hogy száraz ágakat próbáltak gyűjteni a tűzhöz. Az egyikük a saját ujját is leharapta, ami csak a delíriumos állapottal magyarázható.
Mintha egy autó gázolta volna el őket
Nem messze tőlük, a sátor felé vezető úton feküdt a három másik áldozat: Igor Gyatlov, Zinaida Kolmogorova és Rusztem Szlobogyin. Úgy tűnt, mintha megpróbáltak volna visszajutni. Szlobogyin koponyáján egy repedést találtak, de az orvosok szerint ez önmagában nem lett volna halálos. Úgy tűnt, mintha valamilyen tompa tárgy okozta volna az ütést, de mégsem volt külső nyoma sebnek vagy vérzésnek.
A legutoljára megtalált négy áldozat a hó alatt feküdt egy patak mélyedésében, és az ő sérüléseik voltak a legrejtélyesebbek. Ljudmila Dubinyinának több bordája eltört, és hiányzott a nyelve.
Egyes elméletek szerint ezt állatok okozhatták, de a halottkémek szerint Dubinyina még életben lehetett, amikor ezek a sérülések keletkeztek.
A bőre sok helyen narancssárga volt, akárcsak néhány másik áldozaté, ami sugárzásra vagy valamilyen kémiai kölcsönhatásra utalhat. Ezt megerősíti az, hogy néhányuk ruháján radioaktív szennyeződést mértek. Szemjon Zolotarjov olyan bordatörést szenvedett, mintha egy hatalmas erő szorította volna össze a testét. Nyikolaj Tibo-Brinyol koponyája súlyosan megsérült, mintha nagy erejű ütés érte volna. Az orvosok a sérüléseiket autóbalesetben szerzett traumákhoz hasonlították. Ráadásul a csonttörések olyan módon keletkeztek, hogy a külső bőr szinte sértetlen maradt, amiből az következik, hogy az ütés nem egy kézzel fogható tárgytól származott, hanem valamilyen erőteljes lökéshullámtól.
Néhány áldozaton kisebb-nagyobb égési nyomokat találtak, különösen Jurij Dorosenko és Georgij Krivinyiscsenko testén. Az égési sérülések egy része arra utalhat, hogy megpróbáltak tüzetgyújtani, de a ruháikon talált égésnyomok erősebb hőhatás jeleit mutatták. Néhány fa törzsén is találtak égésnyomokat.
Nyikolaj Tibo-Brinyol karján egy harapásnyomot is találtak, amit – mint kiderült a fogai között talált bőrdarabokból – saját maga okozott.
Talán egy fájdalmas ordítást próbált elfojtani, hogy ne találják meg. A jelentések szerint néhány áldozat riadt vagy fájdalmas arckifejezéssel halt meg, mintha valami hirtelen sokk érte volna őket. Többen összekuporodva feküdtek, mintha védekezni próbáltak volna, míg mások testhelyzete szokatlan volt a kihüléses halálesetekhez képest.
Rejtélyes fénygömbök az égen
A helyiek arról számoltak be, hogy a tragédia napján különös sárga fénygömböket láttak az égen, amit a legidősebb túrázó Szemjon Zolotarjov fényképezőgépével is rögzített. A különös jelenségről azonban sem az 50-es években készült, sem a 2021-es jelentés nem tesz említést. Előfordulhat, hogy valamiféle elektromos kisülés lehetett, ami nem ritka jelenség a térségben, de vannak akik úgy sejtik, titkos katonai kísérletnek lehettek szemtanúi. A környéken amúgy több támaszpont és tesztelési helyszín is volt, azonban a hidegháború alatt ezek teljes titokban működtek.
Fotó: Szemjon Zolotarjov, dyatlovpass.com
Magyarázatot kerestek
2021-ben újra elővették az ügyet és hivatalos vizsgálatot indított az Oroszországi Föderáció Legfőbb Ügyészsége, hogy végre magyarázatot adjon a Gyatlov-rejtélyre, amely 1959 óta foglalkoztatta a közvéleményt. A nyomozás modern törvényszéki módszereket és számítógépes modellezést alkalmazott annak kiderítésére, mi okozhatta a kilenc túrázó tragikus halálát az Urál-hegységben.
Az eredmények szerint a legvalószínűbb magyarázat egy lavina volt, amely az erős szél és a fokozatos hófelhalmozódás következtében indult el, megrongálva a sátor szerkezetét és súlyos sérüléseket okozva a túrázóknak. A hivatalos következtetés szerint nem történt bűncselekmény, és a halálesetek egytől egyig a baleset következményei voltak.
A túrázók sátra a felderítőcsapat fotóján (Forrás: profimedia)
A csoport egy enyhén lejtős területen táborozott le, ahol a heves szél folyamatosan hordta a havat a sátor fölé, fokozatosan növelve a rá nehezedő nyomást.
A túrázók korábban ásókkal és lécekkel alakították ki a sátor helyét, amivel megbontották az alsó hórétegek egyensúlyát. A hó folyamatos felhalmozódása miatt a felső rétegek egyre nagyobb súllyal nehezedtek az alatta lévőkre, míg végül egy kisebb külső hatás – például mozgás a sátorban – elég lehetett ahhoz, hogy elindítson egy táblalavinát, amely közvetlenül a sátorra zúdult. Ez magyarázza a súlyos sérüléseket, különösen borda- és koponyatöréseket, amelyeket a törvényszéki vizsgálatok is feltártak.
The post Orosz X-akták: 66 éve tartja borzongásban a világot a Gyatlov-rejtély first appeared on nlc.