A napokban a Gyula Televízió készített háromperces összefoglalót arról, hogy a Magyar Közút Békés megyei mérnökségeinek munkatársai milyen munkákat végeznek az utak mentén a téli hónapokban. A tévécsatorna a Szeged-Csanádi egyházmegye fenntartásában van, ennek is megfelelően arra lehetett számítani, hogy tipikus termelési riport készül, vagyis olyan, a szocializmus pártállami lapjainak szerkesztői körében népszerű anyag, amikor a sajtómunkások megmutatják, hogyan épül-szépül az ország, hogyan is dolgoznak egy vállalatnál az emberek (a válasz mindig ugyanaz: lelkiismeretesen és jól), hogyan is működik egy cég (tervszerűen és jól).
Nos, ez a kis tévés riport, ha csak hallgatjuk, tökéletesen megfelel ennek a szakmai (politikai) követelménynek. Kiderül belőle hideg és meleg aszfalt különbsége, szó van a vágásérett és balesetveszélyes fákról, ágdarálóról, növényzetápolásról, valamint a teherautók síkosságmentesítési feladatokra való megfelelő felkészítéséről. Szóval minden szép és jó – lenne, ha ez az anyag nem tévében, hanem rádióban ment volna le. Így viszont látjuk is, hogy milyenek azok a jól megnövényzetápolt Békés megyei utak, amikről szó van. Látjuk az úgynevezett vágóképeken, és látjuk a facebookos megosztáshoz behúzott nyitóképen is: kátyú kátyú hátán, mint folt folt hátán a szegény ember eredeti anyagát vesztett szövetkabátján, keskeny, útpadkáját veszített, vagy eleve anélkül épített aszfaltcsík, középen kopott, szintén kátyúk szaggatta útburkolati jellel.
Ahogy egy barátom fogalmazott – teljesen egyetértettem vele –, akinek megmutattam a linket: „ez a kép mindent elárul az ország keleti felének állapotáról”. (És mielőtt a körúton belüli okoskodók sznobériájával vádolhatnának minket: mindketten az országnak erről a tájáról jöttünk, onnan, ahol általában ilyenek a közutak, akár veszi őket kamera, akár nem.)