2004. október 19-én a svédországi Linköpingben, reggel, amikor mindenki munkába és iskolába indult, az utcán halálra késelték a nyolcéves Mohammed Ammourit és az 56 éves Anna-Lena Svenssont. A gyerek és a nő nem ismerték egymást, indíték nem volt, gyanúsított sem, pedig a gyilkos fegyvert és az elkövető sapkáját is megtalálták a helyszínen. Annak ellenére, hogy ez volt Svédország történetének második legnagyobb bűnügyi nyomozása, a 2004-ben történt kettős gyilkosság 16 évig megoldatlan maradt. Egészen addig, amíg nem alkalmaztak egy családfakutatót, aki a gyilkosság helyszínén talált fegyverről és sapkáról vett DNS-minta és a genealógia segítségével megtalálta Ammouri és Svensson gyilkosát. Ez volt az első alkalom Svédországban, hogy a genealógiát, pontosabban az interneten fellelhető családfakutató oldalak adatbázisait használták egy bűncselekmény megoldására.
Erről szól a The Breakthrough című svéd bűnügyi minisorozat, aminek főszereplője Peter Eggers, rendezője pedig Lisa Siwe, aki A híd című sorozaton is dolgozott. Illetve arról, hogy miközben eleinte úgy tűnt, ez egy iszonyú könnyen és gyorsan megoldható ügy lesz a hátrahagyott bizonyítékoknak köszönhetően, végül hosszú évek teltek el, és emberek, családok mentek tönkre, mire mindenki megkapta a lezárást.
Bár megtörtént eseményeken alapul, ez alapvetően fiktív drámasorozat, ami az elkövető helyett inkább az áldozatok és családjaik tragédiájára, illetve a nyomozásra koncentrál. Az első két részben a 2004-es gyilkosságokat és azok közvetlen hatásait boncolgatják, a sorozat második fele pedig már a 2020-as nyomozásról és a genealógus bevonásával történt kutatásról szól.
A neveket megváltoztatták, és minimálisan a körülményeket is. Például míg a sorozatban van egy szemtanú, egy arra bicikliző nő, aki a trauma miatt sokáig képtelen visszaemlékezni a gyilkos arcára, addig a valóságban az egyik áldozat, Anna-Lena Svensson volt a szemtanú, aki látta, amint megölnek az utcán egy gyereket, a gyilkos feltehetően emiatt támadta meg őt is. Beszámolók szerint a nő még élt, amikor a rendőrök a helyszínre éltek, emiatt tudott személyleírást adni az elkövetőről, akit ennek ellenére sem találtak meg több mint másfél évtizedig.
Pedig megtalálták a pillangókést is, amin nemcsak az áldozatok, hanem a gyilkos vérét is felfedezték, így el tudták készíteni a DNS-profilt, sőt a közelben rábukkantak a gyilkos eldobott sapkájára is, ami szintén tele volt a DNS-ével.
A hatóságok csak annyiban voltak biztosak, hogy az elkövető férfi, 15 és 30 év közötti, és feltehetően mentális problémája van. Hogy közelebb jussanak, DNS-mintát vettek a környéken élő összes önként jelentkező, korban megfelelő férfitól. A beszámolók szerint a nyomozók több mint 9 ezer kihallgatást végeztek, és több mint 6 ezer, korban megfelelő, környékbeli férfit vizsgáltak meg, de egy esetben sem találtak elég bizonyítékot. A szinte szó szerint minden követ megmozgató nyomozás sehogy sem jutott előrébb, a több ezer DNS-minta ellenére sem. Pontosabban akkor még nem tudták, hogy végül mások DNS-mintái lesznek igazán a segítségükre.
A sorozatban mindeközben kapunk egy adag fiktív, de az érzelmek és a hatásosság szempontjából fontos magánéleti szálat a nyomozóról is, aki a való életben a korábban két olimpián is induló Jan Egon Staaf volt. Ő volt az, aki 2019-ben hallott arról, hogy a nyilvános családfakutató weboldalak DNS-mintáinak és családfáinak segítségével találták meg 40 év után a Golden State Killer néven elhíresült sorozatgyilkost az Egyesült Államokban. A gyanúsított DNS-ét feltöltötték egy kereskedelmi genealógiai oldalra, ennek segítségével fel tudták építeni a családfáját, végül eljutottak magához a gyilkoshoz is. Staaf is ezt a technikát akarta alkalmazni a 2004-es gyilkosságok elkövetőjének megtalálásához. A sorozattal ellentétben a való életben viszont kapott engedélyt arra, hogy a DNS alapú genealógiai módszert alkalmazza a már a majdnem döglött akták közé került ügy megoldásához.
Ekkor csatlakozott a nyomozáshoz Peter Sjölund családfakutató, aki „visszafelé”, a múltban kezdte el felfejteni a szálakat, hogy eljussanak a jelenbe, a gyilkoshoz. A sorozattal szemben a valóságban egyébként nem Staaf kereste fel Sjölundot – ez fordítva történt, a családfakutató volt az, aki felhívta a nyomozót, hogy segítene, mert egészen biztos volt abban, hogy a módszerével el tudják kapni a tettest.
Sjölund a GEDmatch és a FamilyTree weboldalak adatbázisaival dolgozott, illetve a tetthelyen talált DNS-mintából kinyert profillal. Így tudta felépíteni a gyanúsított távoli rokonainak családfáját, hogy leszűkítse a kört egy testvérpárra, akik közül az egyik a gyilkos volt: Daniel Nyqvist.
„Emlékszem, hogy aznap nem mostam fogat, mert arra számítottam, hogy meghalok vagy elkapnak. De meg kellett tennem” – ezt Daniel Nyqvist mondta a kihallgatásán a Guardian akkori beszámolója szerint.
A 37 éves Nyqvist, aki a gyilkosságok elkövetésekor még csak 21 volt, a letartóztatása után azonnal beismerte a gyilkosságokat, azt mondta, véletlenszerűen választotta ki áldozatának a fiút, majd szúrta le a nőt is, aki szemtanúja volt a tettének. Nyqvist súlyos pszichiátriai zavarral küzdött, ez így volt a gyilkosságok idején is. Ügyvédje szerint „pszichiátriai gondjai rögeszmés gondolatokat váltottak ki belőle, hogy meg kell ölnie két embert, és mivel nem tudta kontrollálni tetteit, gondolatainak megfelelően cselekedett”.
Gyerekkori barátai szerint Daniel Nyqvist személyisége 2000 után teljesen megváltozott, kimaradt az iskolából, nem járt közösségbe, nem találkozott senkivel. 2011-ben diagnosztizáltak nála Asperger-szindrómát. A bíróság bűnösnek találta minden ellene felhozott vádban, és határozatlan idejű pszichiátriai kezelés alá helyezték. Nyqvist nem akart fellebbezni az ítélet ellen, mondván, hátralévő idejét békében akarja tölteni.
2021 júniusában Jan Egon Staafot munkájáért és szolgálataiért kitüntették és előléptették rendőrkapitánnyá. Azóta is Linköpingban él.
A The Breakthrough című négyrészes sorozatot a Netflixen lehet megnézni.