Január eleje van, tudjuk mind, mint jelent ez: szilveszter utáni depresszió, latyak, hideg és sötét, nem is beszélve a keserű ráeszmélésről, hogy az újévi fogadalmainkat máris buktuk, vagy legalábbis jó úton haladunk afelé, hogy bukjuk. Na jó, talán (reméljük) nem ilyen lehangoló a helyzet, de egyvalamit mégis biztosan jelent ez az időszak:
halott fenyőfákat az utcákon, amíg a szem ellát.
A karácsonyfáktól való megszabadulás évtizedes neuralgikus pontja a magyar társadalomnak, és a szabályozás nem segít: létezik ugyan, de elég szabadon értelmezhető, és megtalálni is nehéz. A Fővárosi Közterület-fenntartó honlapján hiába is keressük a friss hírek között, sok-sok kattintással rábukkanhatunk ugyan a gyűjtőhelyekre, ám az nem derül ki, hogy kötelező-e elvinni őket oda. (Egyébként nem.) A korábbi nyilatkozataik alapján hullámokban, hetekig szállítgatják a fákat, amelyeket elvileg
jól látható helyre kell kihelyezni,
másokat nem zavarva,
díszek és talp nélkül,
az egy méternél nagyobb fákat lehetőleg kettévágva.
Hogy pontosan hova érdemes kitenni őket, azt például a társasházak is szabályozzák; a szokásjog az, hogy bárhova, ahol nem keseríti meg senki életét. Az viszont biztos, hogy a régi magyar tradíció, melynek részeként
apuka férfiasan kihajol az erkélyen, vagy az ablakon, és egy erélyes mozdulattal ballisztikus ívben indítja a fát utolsó útjára, hogy a többit elintézze a gravitáció,
szigorúan tilos, akkor is, ha kínálkozó, egyszerű és a közvetlen szomszédaink által is gyakorolt rítus.
Hogy illusztráljuk a helyzetet, körbejártuk a várost – közben kiderült, hogy ki sem érdemes menni Józsefvárosból, hiszen egyszerre találhatóak meg itt a legtipikusabb és a legkreatívabb megoldások –, és nem csalódtunk: valóban elképesztő a kreativitás és leleményesség, amellyel a halott fenyőinket szanáljuk. Lássuk is a kategóriákat!
A gyalogostúráztató
Az ablakból kidobott fa tipikus esete: ha nem okoz balesetet, jó eséllyel akkor is a járda közepén ér földet, akadálypályává változtatva az eleve szűk utcákat. Nézzük a jó oldalát: macerás kerülgetni, de segít elégedni a karácsonyi kalóriatöbbletet.
Fotó: Neményi Márton
A furgonblokkoló
Képzeld el, hogy lehozod a fát, ott van az egész utca, bárhova rakhatnád, a sarokra, konténerek, kukák mellé, vagy akár el is gyalogolhatnál száz métert a gyűjtőpontig, és hova rakod végül? Hát persze, hogy a furgonok és kamionok által használt kapu elé, amely mögött egyébként éppen építkeznek. Hogy hol itt a logika? Mi sem tudjuk, ha valaki rájön, várjuk a megfejtést!
Fotó: Neményi Márton
A szent család
Ez tulajdonképpen pozitív példa: a Losonci téri gyűjtőpont akció közben. Több fenyő volt itt, mint a környező utcákban összesen, ami azt jelenti, hogy az emberek többsége figyelmes és jó fej – ezt sosem szabad elfelejtenünk, akkor sem, amikor kínálkozó lenne lubickolni a felháborodásban.
Fotó: Neményi Márton
A mikroközlekedő
Védett, feltűnő, biztosan nem veszik el a helyet sem az autók, sem a gyalogosok elől, és bár rollerrel, biciklivel itt megállni innentől kezdve lehetetlen, de hát azokkal most menjenek (menjünk) szépen máshova, nem igaz?
Fotó: Neményi Márton
A babakocsicsapda
Mint a gyalogostúráztató (értsd: katapultáld azt a fát nyugodtan a járda közepére, akit zavar, az lesz szíves átmenni a másik oldalra), egy csavarral: tedd a fát olyan szűk helyre, hogy egy babakocsi se férjen át! Például egy állványzat alá. Vagy az ablakból tolták ki az utcára azzal, hogy „jó lesz az ott, kit érdekel!”, vagy valaki konkrétan energiát fektetett abba, hogy ezt a fát odavigye – nem is tudjuk, melyik a rosszabb.
Fotó: Neményi Márton
A kamuflázs
Ha nem vagy biztos benne, hogy szabályosan helyezed-e ki a fádat, semmi baj: keress egy bokros-fás zöldterületet, és építsd be a szerencsétlen fenyőt, hogy esztétikailag belesimuljon a tájba! Pár hétig, amíg le nem hullik az összes tűlevél, biztosan nem zavar majd senkit, sőt, most nem azért, de egész pofás lett ez így, nem?
Fotó: Neményi Márton
A jogvédő
Mint Eric Idle transz karaktere a Brian életében, úgy van ez a fa is a saját identitásával: „lehet, hogy félig kopaszon, díszek nélkül, az utcára kirakva mérsékelten funkcionálok karácsonyfaként, de jogom attól még lehet hozzá, nem?”. Mi pedig ezt méltányoljuk: olyan peckesen áll az önkormányzati műtalajon egy valódi fába kapaszkodva, olyan lázadó gesztussal hámozta le magáról a kukászsákot, és olyan büszkén mutogatja az egy szál, utcáról összeguberált „díszét”, (ami egyébként egy Minnie egeres, összegyűrt szalvéta), hogy csak azt tudjuk mondani:
Igen, szívem, karácsonyfa vagy!
Fotó: Neményi Márton
A közszolgálati
Talán polgári engedetlenség, talán a punk vér, talán őszinte tanácstalanság áll a döntés mögött, hogy pont egy hasznos információkat felsoroló hirdetésre kell rádönteni a fát, úgy, hogy a hirdetésen a kerületi jégpálya nyitva tartása szerepel, de az nem, hogy hova kell vinni a fenyőket. Ezt valahogy úgy képzeljük, hogy az illető lejött az utcára, megörült a táblának, odament a fával, hátha iránymutatást kap, amikor pedig nem kapott, elege lett és egyszerűen ott hagyta az egészet.
Fotó: Neményi Márton
A veterán
A szabály úgy szól, hogy január első két hetében, de lehetőleg vízkereszt környékéig tessék levinni a fenyőfát az utcára egy jól látható helyre, ahol senkit sem zavar, és a közterületesek is könnyedél elszállítják. A fa elhelyezője maradéktalanul teljesítette ezen kritériumokat – azt meg senki sem mondta, hogy az idei fát kell levinni, és nem mondjuk a 2022-est!
Fotó: Neményi Márton
A „jó’vanazúgy”
Bár elsőre nem látszik, ez a kép egy valódi küzdelem krónikája: a fa tulajdonosa egy pillanatig működőképes ötletnek érezhette, hogy beleszuszakolja a fát a kukába, még a fedelét is felpattintotta, ám egy ponton – valószínűleg nagyon hamar – feladta és egyszerűen odatette mellé. Reméljük, a közterületesek értik az üzenetet: „vigyétek nyugodtan, nekem már nem kell”.
Fotó: Neményi Márton
A Tarr Béla
Akárcsak a rejtélyes bálnatetem a Werckmeister harmóniákban, úgy tűnt fel ez a fa a Szigony utcai lakótelep legszomorúbb zugában, hogy a gyarlóságunkra és az elmúlásra emlékeztessen minket szakadatlanul. Vagy legalábbis addig, amíg az FKF el nem szállítja. Szinte drukkolunk, hogy minél tovább maradjon, szomorú, de költői kép, már-már hallani Víg Mihály zenéjét a közelében.
A street art
Aligha lehet véletlen a fa elhelyezése: a halott fenyőfa és a gondosan karban (és életben) tartott Práter utcai virágágyás kontrasztot, vizuális feszültséget szül, hiába passzolnak a színek. A mű értelmezéséhez szükséges a befogadó szociokulturális háttértudása: az, hogy ezt a fát nemrég még díszek borították, most meg eldőlve várja a sorsát (a törzs iránya, az összetartó egyenesek csak tovább hangsúlyozzák a már említett feszültséget), kikerekíti, árnyalja a gondolatiságot. Az üzenet – élet, halál, elmúlás, megújulás – kissé talán szájbarágós, de ettől még érvényes, az ilyen típusú utcaművészettől pedig egyébként sem élete katarzisát várja az ember. (Ráadásul – bocsánat, de – még így is jobb, mint Banksy legtöbb alkotása.)
Fotó: Neményi Márton
A kortárs
A fenti társával szemben árnyalt, sokrétű műalkotás ez, amely a manapság népszerű „talált tárgyak új élettel megtöltése” nevű iskolát képviseli. Az „élet” itt persze ironikus: a halott fenyőfa és a telefonfülke, ez a napjainkra már-már funkcióját vesztett tárgy, amelyet keretmotívumként használ a szerző, egymást erősítve idéznek meg egy enyészeté lett, tán sosem volt múltat. A kompozíció ráadásul, ahogy a legnagyobb műalkotások, egyszerre lételméleti: saját magára, és ezzel együtt a művészet leglényegére kérdez rá. A szerényen névtelenségbe burkolózó szerző installációja ráadásul nem egyszerű, statikus mű: amikor majd elviszik, a véletlenszerű közönség – a járókelők és a Blaha népe – spontán performansznak lehet majd tanúi, hiszen a fenyőfa újraértelmezése ilyeténképpen akcióművészetté nemesül.
Ettől függetlenül mindenki tegye inkább normális helyre azt a szerencsétlen növényt.
Fotó: Neményi Márton
The post A magyar a legkreatívabb nép a világon, nézd ezeket a fotókat a halott fenyőfákról! first appeared on nlc.
