„Iskolafenntartó szerzeteselöljáróként együttérzéssel és őszintén bocsánatot kérek valamennyi gyermektől, szülőtől és tanártól, akiket bármelyik intézményünkben sérelem, megalázás, bántalmazás ért” – ezzel kezdte a pannonhalmi főapát a Telexen megjelent írását. Hortobágyi T. Cirill hangsúlyozza
„Fontos, hogy értő és meghallgató figyelemmel forduljunk a sértettek felé. Ugyanakkor a visszaélések esetében nem kerülhető meg a felelősség kérdése. Felelős az elkövető, aki visszaél egyházi pozíciójával, tekintélyével, fölérendelt szerepével. Felelős az intézmény, a közösség és annak vezetői, akik süketek és vakok a figyelmeztető jelzésekre. És felelős a felettes egyházi szerv, amely szintén nem fordít elég figyelmet a visszaélések megszüntetésére, megelőzésére.”
Sokáig nehéz témaként kezelte az egyház által elkövetett gyermekbántalmazások témáját, vallotta be a bencés vezető. „Az egész darázsfészekhez való viszonyulásom akkor vett gyökeres fordulatot, amikor Pannonhalmán 2014-ben először találkoztam személyesen áldozatokkal mint az akkori vizsgálóbizottság egyik tagja,” írja.
„Megérintő tapasztalatom, hogy egyetlenegy olyannal sem találkoztam köztük, aki ártani akart volna az Egyháznak, aki anyagi hasznot akart volna kicsikarni magának, aki a szerzeteseket akarta volna vádolni. Egy közös vágy munkált bennük: illetékes egyházi vezető nyíltan mondja ki, hogy ami vele, velük történt, az méltánytalan, hogy ilyen többet nem fordulhat elő, és hogy bocsánatot kér a történtekért. Az első ügyünk 2015-ös nyilvánosságra hozatala után megtörtént a méltánytalanság kimondása. Majd Asztrik akkori főapát – talán a mából visszatekintve kicsit megkésve – egy hónappal később bocsánatot is kért.”
Hortobágyi miután felidézi a három pannonhalmi esetet, arról ír, hogy „a nyílt és transzparens kommunikáció vállalása volt a leghelyesebb döntés. A közvéleménynek joga van megismerni ezeket a felkavaró eseteket.”
„Bizakodásra ad okot, hogy az egyházban több helyen is megtört a jég. Bábel Balázs érsek atya nyilatkozataira és Marton Zsolt püspök legutóbbi család-körlevelére sokan felkapták a fejüket. Napjainkban azt is látjuk, hogy vizsgálatok elindítását azonnal jelzik. Sajnos azonban a hazai egyházban még mindig jelentős az elfordulás, az elhallgatás gyakorlata. Véleményem szerint ennek az az oka, hogy még nem mindenki tapasztalta meg ennek az egyetlen járható, evangéliumi útnak a pozitív, felszabadító hozadékát. Nem kerültek paptársaink olyan helyzetbe, amelyben személyesen érintetté váltak, és tanultak volna belőle. Személyesen nem élték meg, hogy a határozott kiállásnak pozitív következményei vannak: az áldozatok érzékelik, hogy megoldották az őket évek óta kínzó helyzeteket. Az érintettek megnyugtató visszajelzései igazolják, hogy helyesen cselekedtünk”,
írja. Hortobágyi azzal zárja, hogy
„Meggyőződésem, hogy a bizalomvesztést, a hitelesség helyreállítását csak nyílt, tiszta kommunikációval és őszinte bocsánatkéréssel lehet orvosolni. Éppen ezért itt is, most is, bocsánatot kérek mindazoktól, akiket szerzetesközösségem tagjai és egyházam szolgálattevői megsebeztek, bántalmaztak, akikkel szemben visszaélést követtek el.”