A közép-olaszországi Umbriában, a szerelmesek városának is nevezett Ternitől nagyjából nyolc kilométerre található Európa egyik legmagasabb – 165 méteres – vízesése, a fokozhatatanul festői látványt nyújtó, dallamos nevű Cascata delle Marmore, azaz a Márvány-vízesés. A buja vegetációval borított fenséges ormokról alázúduló víztömeg azonban meglepő módon nem a természet csodája, hanem az ókori római mérnöki munka egyik csúcsteljesítménye. A Cascata delle Marmore ugyanis egy mesterséges képződmény, egy hosszú évszázadokon át húzódó tájrendezési program eredménye, egyúttal a világ valószínűleg legrégebbi, ember alkotta vízesése.
Ahogy az Arkeonews cikke írja, a rómaiak Kr. e. 271-ben hozták létre ezt a maga nemében páratlan hidraulikus rendszert: ebben az időben a Velino folyó hatalmasra duzzadt, és egy hatalmas mocsárszerű állóvizet hozott létre, ami köztudomásúlag a malária melegágya, ez pedig komoly veszélyt jelentett a közeli Rieti városára.
Cascata delle Marmore (Fotó: Getty Images)
Az Isteni színjátékban is utaltak a problémára
A probléma megoldása érdekében Manlius Carius Dentatus római konzul utasította a munkásokat, hogy építsenek egy csatornát, amely a vizet a közeli Marmore sziklán át a Nera folyóba juttatja, amely az alatta lévő völgyben folyt.
Csakhogy ezek után sajnos újabb akadály merült fel: amikor a Velino folyó túlcsordult, vize a Nera folyón keresztül Terni városa felé áramlott, és veszélyeztette a lakosok biztonságát, Kr. e. 54-ben pedig egyenesen a szenátusnak kellett rendet tennie, miután a síkvédéki és a hegyvidéki lakosok között a vízgazdálkodás miatt a végsőkig kiéleződtek a feszültségek; a szenátusbeli vitában még maga Cicero is képviseltette magát, illetve valószínű továbbá, hogy Dante az Isteni színjátékban (Paradicsom XX.19-21) is tett némi utalást az ügyre.
Cascata delle Marmore (Fotó: Getty Images)
A problémák mindenesetre csak időlegesen sikerült orvosolni. A csatorna karbantartásának hiánya miatt ugyanis gyengült az áramlás ereje, amitől újra elmocsarasodott a vidék. 1422-ben XII. Gergely pápa elrendelte egy új csatorna építését (ez lett a Gergely-árok vagy Rieti-árok). majd 1545-ben III. Pál pápa ugyancsak egy új csatornát ásatott (és nem túl fantáziadúsan Pál-ároknak keresztelte.).
A terv az volt, hogy a Curiano-árkot kibővítik, és valamiféle elvezetőt építenek az áramlás szabályozására. Az 1598-as befejezéskor VIII. Kelemen pápa felavatta az új művet, és – micsoda meglepetés – saját magáról nevezte el Kelemen-ároknak. Végül aztán 1787-ben VI. Piusz pápa megbízta a neves francia-olasz építészdinasztiából származó Andrea Vicit a csatorna átalakítására, ami a mai látványos, pompás kaszkádokat – vagyis a barokk díszkertek műzuhatagait – idéző megjelenését eredményezte, és egyúttal végre megoldotta az évszázadok óta húzódó problémahalmazt.
Versbe foglalt élmény
A Cascata delle Marmore a romantika jeleseit is megihlette és elvarázsolta: amikor Lord Byron 1817 tavaszán megszervezte Velencéből Rómába vezető útját, gondosan ügyelt arra, hogy a nevezetes vízesést is meg tudja tekinteni.
Visszatérve Velencébe, június 4-én diadalmasan írt londoni kiadójának, John Murray-nek: „Kétszer is meglátogattam a Terni vízesést – ami mindent felülmúl”. Az élményt versbe foglalta a részben saját úti kalandjait feldolgozó Childe Harold zarándokútja című főműve negyedik énekének 69-72. strófájában, amely hamarosan az elbeszélő költemény egyik legtöbbet idézett és legnagyobbra tartott részévé vált az olvasók körében (eredetiben itt lehet elolvasni).
Népszerűsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy először az angol nyelvű, majd a kontinentális európai közönség képzeletét is alaposan megmozgassa a nevezetes zuhatag, ennek köszönhetően pedig egyre több külföldi utazó látogatott a térségbe, és úgy általában is jelentősen megnőtt az érdeklődés a vízesések iránt.
A 18-19. században olyan neves szerzők keresték fel a vízesést, mint Wilhelm Heinse, Johann Caspar Goethe (az író apja – nem biztos, hogy híres fia valóban látta a vízesést), Lady Anna Miller, Vittorio Alfieri, François René de Chateaubriand és Hans Christian Andersen. Bár a 19. század híres-hírhedt protofeminista írónője, az ír Lady Morgan végül nem jutott el a Cascata delle Marmore-hoz (az ok banális volt: éppen nem akadt kocsis, aki oda tudta volna vinni), 1821-ben megjelent Itália című művében úgy ábrázolja a vízesést, mint „az európai kíváncsiság egyik legfőbb tárgyát” és olyan természeti látványosságot, amelynek „mélysége, merészsége és ragyogása” méltó „Byron zsenijéhez, aki a legjobban ünnepelte csodáit”.
Vízenergia és látványosság
A tizenkilencedik századtól a régió forradalmi változáson és fejlődésen ment keresztül: a hidraulikus energiát gyárak hajtóerejeként használták, majd Terni környékén nagy ipari központ jött létre, a régió infrastruktúrája pedig gyökeresen átalakult, miközben azért a Byron és kortársai által csodált romlatlan, romantikus jellegét is sikerült megőriznie.
A Marmore-vízesést ma is használják a vízenergia hasznosítására, miközben túristalátványosságként is szolgál: zuhatag általában naponta 12:00 és 13:00 között, majd 16:00 és 17:00 között működik, ünnepnapokon meghosszabbított nyitva tartással.
A turisztikai magazinok szerint nyáron a legjobb meglátogatni a vízesést, mert ilyenkor éjszaka is nyitva van, és látványos LED-fényjáték kíséri az alábukó víztömeg látványát. A vízesést körbevevő park is lenyűgöző, számos ösvény és botanikus kert, található itt, valamint egy tó is, és persze Terni városa is bőven megér egy látogatást.
The post Európa egyik legszebb vízesését nem a természet, hanem emberi kéz alkotta first appeared on nlc.