Mitől véd a gyermekvédelem?
Ez a hónap ismét a gyermekvédelmi ügyektől hangos. De nem a szakmai sikerekről és dilemmákról, a gyerekek és a felnőtt társadalom kapcsolatáról van szó, amiről pedig bőven lehetne mit beszélni, hanem olyan ügyekről, amelynek áldozatai a gyermekvédelmi rendszerbe került fiatalok.
Nemrég a Válasz Online-nak adott interjút a szociális szférát jól ismerő Kuslits Gábor, aki szóba hozta többek között a Szőlő utcai intézet gyerekeket futtató, néhány hónapja letartóztatott vezetőjét is, és utalt rá, hogy magas pozícióban lévő politikusok is érintettek lehetnek az ügyben. A nyilatkozatból gyorsan politikai botrány lett, nem sokkal később a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot évtizedekig vezető Molnár László is megszólalt, kiállva az addigra már több oldalról is támadást kapott Kuslits mellett. A felháborodás egyre dagad, újabb és újabb cikkek születnek a témában. Közben akik a hasonló ügyekben szinte egyálalán nem kapnak sem figyelmet, sem segítséget, azok maguk a gyerekek.
A szakma a most ismét feltámadt közérdeklődésre hangsúlyosan gyermekvédelmi reformot sürget a tűzoltásszerű intézkedések helyett: arra igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy a problémák már régen nem esetiek, hanem rendszerszintűek, ezért a megoldás is csak egy átfogó, hosszú távú stratégia lehet. A Gyermekjogi Civil Koalíció határozott kiállást hozott nyilvánosságra az ügy kapcsán. A kemény hangú kiáltvány egyértelműen fogalmaz a gyermekvédelem működésével kapcsolatban:
A gyermekvédelmi rendszer nem tudja méltóképpen ellátni és megvédeni a gyerekeket a bántalmazástól, elhanyagolástól, kizsákmányolástól, és nem tudja biztosítani a rendszerben dolgozók számára sem a méltó erkölcsi és anyagi elismerést, megbecsülést.
A Koalíció rámutat, hogy azok, akik szakemberként kimondják a fentieket, értő odafordulás helyett meghurcolásra, fenyegetésekre számíthatnak, holott csak szakmai kötelességüket teljesítik, mint a jelzőrendszer tagjai. Ezért a kiállás aláírói amellett is állást foglalnak, hogy aki napvilágra hoz egy esetet, az kaphasson méltó figyelmet és védelmet, hiszen
megfélemlítésük, végső soron elhallgattatásuk nemcsak az ő jogaikat, hanem minden gyermek jogát és érdekeit is sérti.
Képünk illusztráció (Fotó: getty images)
Állj ki, ha mersz!
A Gyermekjogi Civil Koalíció kiállásához számos szakértő és civil szervezet csatlakozott aláíróként. Az egyik a Szociális Szakmai Szövetség, amelynek ügyvivőjét, Kozma Juditot kérdeztük a témáról.
A Kuslits Gábor által kihangosított problémák egyálalán nem újkeletűek – mondja. – Az elmúlt évizedekben, de különösen az utóbbi tíz évben rettenetes állapotba került a gyermekvédelem. A hatalom egyszerűen magára hagyta az ágazatot, nem foglalkozott vele. Most pedig, amikor egymás után kerülnek a felszínre évekre visszanyúló gyökerű ügyek, kapkodva és erőből próbálja meg az ország vezetése megoldani, amit már nem lehet. A területen dolgozó szakembereket különféle pszichológiai teszteknek és megbízhatósági vizsgálatoknak vetik alá, amelyek időigényesek, méltatlanok, és nem is hatékonyak, mert nem szűrik ki például azokat, akik kényszeresen rendezettek vagy szabályosak, és emögött valamilyen súlyosabb probléma áll. Eközben pedig a valóban jó szakemberek minden eszköz nélkül, megalázóan kevés fizetésért kényelenek dolgozni.
A rendszerrel bármilyen módon kapcsolatba kerülő állampogárok, legyenek felnőttek vagy gyerekek, a saját bőrükön tapasztalják, hogy csak az marad mostanában segítő szakemberként a pályán, aki vagy az önfeláldozásig elhivatott, vagy nem talál jobb állást, és egyébként alkalmatlan arra, hogy szociális munkát végezzen. A gyermekvédelem társadalmi megítélése emiatt hasonlóan szélsőséges, sokszor gyanakvással társul, ami nem könnyíti meg ezt az alapvetően emberi együttműködésen alapuló munkát.
A szakmára nézve katasztrófa, hogy csak a botrányok kapcsán kerül szóba – mutat rá Kozma Judit. – A társadalomban van egyfajta morális pánik, ami könnyen elszabadul, és az emberek nagy indulattal fordulnak a terület felé, amikor egy-egy ügy kapcsán hirtelen fókuszba kerül. A gyermekvédelem amúgy is nehéz helyzetén nem segít, ha stigmák is kerülnek rá, és egyre több gyanakvás övezi: ez elveszi azok kedvét is a bátor kiállástól, akik pedig szívesen tennének valamit, mert attól tartanak, nem is alaptalanul, hogy rájuk zúdul a népharag.
Dr. Kozma Judit
Szót adni azoknak, akiknek nincsenek szavaik
A gyermekvédelmi rendszerbe kerülő gyerekek érzelmileg és fizikailag is rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak. Sok esetben fel sem ismerik, hogy ami velük történik, az bántalmazás, mivel azt érzékelik, hogy egy vagy több felnőtt külön figyelemben részesíti őket: olyan figyelemben, amilyenben sohasem lehetett részük. Ezzel él vissza tudatosan az, aki kihasználja a védtelenségüket és a vágyukat a kapcsolódásra. Az elkövető sok esetben tekintélyszemély a közösségén belül, ahogy ez a Szőlő utcai és annak idején a bicskei esetben is történt.
Ha felszínre kerül egy ilyen ügy, a legfontosabb az lenne, hogy megtaláljuk az áldozatokat és a szemtanúkat, és meg tudjuk szólaltatni őket – fejti ki Kozma Judit. – Enélkül minden eset csak egy érdekes, felkavaró vagy botrányos történet marad, ami önmagában áll, és nem mutatkozik meg az, ami a legfontosabb: a rendszerbe való beágyazottság. Az ügyek természetesen rendkívül bonyolultak és ellentmondásosak, mert aki tanúja volt a történteknek, és nem tudta vagy merte jelezni, mit lát, egyszerre érezheti magát cinkosnak és áldozatnak. Nagyon nehéz, főleg beosztottként, egy ilyen helyzetben kilépni a nyilvánosság elé.
Ha egy elkövető vezető pozícióban van, többféle eszközzel is hathat a munkatársakra: elküldheti vagy ellehetetlenítheti azokat, akik nem falaznak neki, és előnyökhöz juttathatja, ezáltal lekötelezettjévé teheti azokat, akik hallgatnak. Ezzel szemben a rendszer nem tud semmit felajánlani: sem támogatást, sem segítséget, sem védelmet.
Egy másik, ehhez kapcsolódó rendszerszintű probléma a drámaian nagy szakemberhiány. Ha valaki botrányba keveredik, és emiatt elveszíti az állását, könnyen találhat magának másikat hasonló területen, mert szinte mindenhol hiányzik néhány ember. Nem kizárt, hogy vannak intézmények, ahol azért hunynak szemet a kétségesebb esetek felett, mert nem veszíthetnek több dolgozót. Mégis időről időre akad olyan, aki felemeli a hangját, kiáll a nyilvánosság elé, és szembenéz a következményekkel a szakma és a gyerekek érdekében. De mire lenne szükség ahhoz, hogy az áldozatok és a tanúk biztonságban érezzék magukat, és megszólaljanak? A szakember szerint leginkább közös, társadalmi szintű szembenézésre és felelősségvállalásra.
Az érintettek mindannyian egy – vagy akár több, sorozatos – trauma túlélői. Az, hogy kimondhatják, mi történt velük, a gyógyulás lehetőségét adja meg számukra, éppen ezért ehhez minden támogatást meg kellene kapniuk. És van még egy fontos kérdés, ami szinte soha nem kerül szóba: számíhatnak-e rá, hogy kapnak bármiféle kárpótlást vagy jóvátételt? Ez egy nagyon lényeges gesztus lenne a társadalom részéről, amely azt jelzi, hogy elismerjük, ami történt, és vállaljuk a felelősséget érte közösségként.
A Gyermekjogi Civil Koalíció kiállása az első ilyen lépés lehet. Hogy lesz-e erre épülve magasabb szintű, konkrét megoldási javaslatokat taralmazó második lépés, az már a szakpolitika dolga. Ez jön most.
Ez jön most?
The post „A Kuslits Gábor által kihangosított problémák egyálalán nem újkeletűek” – a Szociális Szakmai Szövetség ügyvivője szerint ha egy elkövető egy vezető, többféle eszközzel is hathat a munkatársakra, akik nem falaznak neki first appeared on nlc.