„A filmjeim közül az Árva fogadtatását érzem a legpozitívabbnak” – Nemes Jeles Lászlóval Velencében beszélgettünk

Az Árvát egy családi történet, az édesapád és az atyai nagymamád története ihlette. A családod látta már a filmet?

Nagyanyám már régen meghalt. Apám még nem látta, ő majd a magyar premieren fogja megnézni. Anyám volt itt Velencében, de a család nem az ő szálán volt elszenvedője ennek a történetnek. 

Egy nappal vagyunk a velencei díszbemutató után. Hogyan élted meg a fogadtatását?

Nagyon pozitívan. Ilyenkor próbálok maximálisan benne lenni a pillanatban, és megélni mindazt, amit látok és érzek. Már-már olyan érzés volt ott lenni, mint egy spirituális vagy vallásos pillanat. 

Ilyenkor ülsz a teremben és figyeled az arcokat a nézőtéren?

Sajnos kénytelen vagyok újra megnézni a filmet, ez egy elvárás, kötelező kör a fesztivál részéről. De most tényleg azt éreztem közben, hogy megérintette az embereket és egyfajta lelki közösség jött létre.

A legtöbb világpremier díszbemutatóján pozitív a fogadtatás és lelkes a közönség. Ez nem csalóka egy picit?

Az eddigi filmjeim közül az Árva fogadtatását érzem a legpozitívabbnak. Most teljesen mindegy, hogy mi lesz a film utóélete, mert ez annyi mindentől függ. Ezen a ponton még nem erre kell fókuszálni. Én megteszem a tőlem telhetőt, ahová csak tudom, elkísérem a filmet, elmegyek a magyar és külföldi bemutatókra, csinálom a promóciót. Úgy érzem, hogy profi vagyok ebben, tudom, hogyan kell egy filmről kommunikálni. A többi meg már úgyis a nemzeti forgalmazók munkájától és attól függ, hogy az újságírók mennyire partnerek abban, hogy a film minél több néző elé kerülhessen.

Egy kritikában olvastam, hogy az Árva a legkönnyebben befogadható filmed. Ha ezt hallod, számodra pozitívum?

Nekem öröm, ha egy filmemre minél többen kíváncsiak és minél több embernek tetszik. Nehéz megmondani, hogy a befogadhatóság mit jelent pontosan, de az biztos, hogy

A Saul fiával kapcsolatban tűnt fel, hogy fantasztikusan pozitív fogadtatása volt, viszont ennek hatására sok olyan ember is megnézte, akinek az ilyen típusú radikálisabb, egyénibb filmnyelv kevésbé való, aminek hatására aztán megjelentek a negatív vélemények is. 

Ez egy érdekes gondolat. Nem nagyon tudom, mit is jelent pontosan a nézői visszajelzés. Nekem csak az a fontos, amikor az emberek odajönnek a vetítés után, belenéznek a szemembe és érzem, hogy valami történt a vásznon, ami fontos nekik. Számomra nincs különösebb jelentősége, hogy aztán mit írnak össze róla a közösségi médiában, ami amúgy is egyfajta másik dimenzió, másik realitás.

Ebben a másik realitásban pedig nehéz egy embernek megtalálni saját magát, és egy filmnek sem ideális terep a létezésre. Az internet mindig felnagyítja a dolgokat. Van egy emberi adottság, miszerint sokszor a másik ember vágya kreálja a mi vágyunkat is. Az egész emberi civilizáció erre épül. A filmforgalmazók pedig a kampányok során ezt a vágyat próbálják felépíteni az emberekben. 

Az Árva nagyon másképp néz ki, mint bármelyik film, amit eddig Velencében láttam.

Ennek nagyon örülök.

Ugyanakkor bizonyos szempontból ez a három filmed közül a leghagyományosabb filmnyelvvel bíró.

Próbálok új utakra lépni, új eszközöket találni és új gondolatokat vinni a munkámba. Emiatt remélhetőleg a filmjeim is folyamatos változásban, fejlődésben vannak. A kiindulópontunk az volt, hogy ez egy kisfiú története az ötvenes években, a forradalom után, és ez a világ, amit megmutatunk, az ő szűrőjén keresztül kerül a nézők elé. Egyszerre szerettük volna megőrizni a mágiáját ennek a gyermeki világnak, ugyanakkor szerettük volna megjeleníteni az elnyomó rendszer kegyetlenségét is. E két erő egymásnak feszülése határozta meg a film nyelvét, képi világát és atmoszféráját.

Attól nem tartottál, hogy a nézők ezt a csodás képi világot látva elkezdenek nosztalgiát érezni egy olyan kor iránt, ami iránt nem biztos, hogy azt kéne éreznünk?

Szerintem a filmben bemutatott elnyomás olyannyira fojtogató és annyira áthat mindent, hogy emiatt nehéz pozitívan értelmezni.

Az Árva egy gyerekmese és egy iszonyatosan traumatikus történet egyvelege.

Az Árvát nézve a hentes karakterét látva örvendeztem, hogy felfedeztél egy fantasztikus magyar színészt, erre a stáblistán megláttam a nevét és Grégory Gadeboisnak hívják… Egyben gratulálok a szinkronhoz, mert egyáltalán nem látszott, hogy szinkronizáltátok őt.

Nem szinkronizáltuk. Rengeteget dolgoztunk Zányi Tamás hangmérnökkel és más kollégákkal, hogy egy kis számítógépes rásegítéssel korrigáljuk Grégory kiejtését. Amit hallottál az Grégory eredeti hangjának – aki a forgatáson fonetikusan tanulta meg a magyar szöveget – és ennek a munkának az eredménye. Nagyon örülök, hogy meg tudtuk őrizni az ő eredeti hangját.

Híresen sokáig válogatsz szereplőket, rengeteg színészt megnézel a fontosabb szerepekre, a Napszállta és az Árva főszereplőjét is nagyon sokáig kerested. Ez nálad maximalizmus vagy inkább döntésképtelenség eredménye?

Van bennem egy igény, hogy minél több embert megnézzek a szerepekre. Előfordult, hogy a megfelelő jelölt rögtön az első napon besétált, máskor meg végignéztünk több ezer embert. Az Árva főszereplőjét, Barabás Bojtorjánt nagyjából a castingfolyamat közepén találtuk meg. Küldött egy videót egy kiskutyával, amiben egy történetet mesélt – ezt kértük a gyerekektől – , és a kutyája végig ott rohangált a lábánál. Rögtön éreztük, hogy van benne valami egészen különleges. Én nem azért castingolok hosszan, mert annyira szeretek castingolni, hanem azért, mert ez is a rendezői munka része. Ezt még Tarr Bélától tanultam.

A korábbi filmjeidhez hasonlóan az Árva is szubjektív szemszögből mesél, viszont Erdély Mátyás operatőrrel most szakítottatok az első két filmedben hangsúlyos ultraszubjektív, a kamerával a szereplőt közelről követő technikával. Miért volt rá szükség, hogy ezúttal valami más legyen?

Ahogy az angolban mondják: Kill your darlings. Nemcsak egyféleképpen lehet szubjektív történetmesélést csinálni, és most leginkább a hetvenes évek amerikai filmjeiből, és azon belül is Robert Altmanból inspirálódtam. Koreografált, térben több szinten elhelyezett jelenetekben gondolkodtunk, ahol állandóan új dolgok kerülnek a képbe, és ezek ritmizálva vannak. Szerintem ez egy nagyon szép történetmesélési forma. Olyan mozis tradíciókhoz próbáltam csatlakozni, amiken felnőttem, amik megfogtak és amiket nagyon szeretek. Ezek a filmek egyénközpontúak. Persze ott van a rendező, de nem akar túlságosan ott lenni, inkább az emberi érzékelés és megélés vezérli. 

Abban is egy filmtörténeti hagyományt követsz, hogy a főszereplőid rendre nem képzett színészek? Vagy ennek teljesen más az oka?

Semmi bajom a képzett színészekkel, teli vannak a filmjeim velük, sőt azzal sem lenne bajom, hogy világsztárokkal forgassak, csak eddig ez még nem adatott meg. Amikor castingolok, sosem nézem, hogy ki a képzett színész, és ki az, aki nem képzett. Ez másodlagos. Mindig a megfelelő embert keresem a szerepre, csak ez motivál. 

Az Árva először a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában látható Magyarországon, ezt követően október 23-án kerül országosan a mozikba.

The post „A filmjeim közül az Árva fogadtatását érzem a legpozitívabbnak” – Nemes Jeles Lászlóval Velencében beszélgettünk first appeared on nlc.