A mesterséges intelligencia kérdése igazán csak a 20. század második felében kezdte foglalkoztatni az emberiséget (vagy legalábbis az emberiség ilyesmire fogékony tagjait), miután a matematikus Alan Turing 1950-ben kidolgozta az ún. Turing-teszt koncepcióját, ami arra hivatott, hogy egy adott gépezetről megállapítsa, képes-e olyan válaszokat adni, mint egy ember.
Azért persze ez sem volt teljesen előzmények nélkül való. Mary Shelley klasszikusa, az 1818-as Frankenstein című regény egyebek mellett a mesterségesen létrehozott élet etikai következményeivel foglalkozik, míg az úttörő cseh scifi-szerző, Karel Čapek R.U.R. című színművében, amelyet 1921-ben mutattak be, elsőként nevezte robotnak a mesterségesen megalkotott humanoid lényeket (amelyek aztán természetesen fel is lázadtak teremtőik, vagyis az emberek ellen)
Az ókori görögök viszont – mint mindig – ezúttal is mindenkit megelőztek úgy bő 2000 évvel: jóval a középkor óraműves szerkentyűi és a kora újkori Európa mechanikus automatái előtt (amikről ebben a cikkünkben írtunk) a görög mítoszokban már megjelentek a mesterséges élet teremtésével és a természet törvényeinek felrúgásával kapcsolatos aggályok.
Dr. Frankenstein és szörnyetege egy filmes feldolgozásban (fotó: FPG/Archive Photos/Getty Images)
Az egyik ilyen ősi történet középpontjában a bronzóriás, Talósz áll. Héphaisztosz, a kovácsok és kézművesek görög istene által kovácsolt Tálosz állítólag Kréta szigetét őrizte: naponta háromszor járőrözött a partokon, és sziklákat dobált az ellenséges hajókra, hogy elriassza a nemkívánatos látogatókat Minósz király birodalmától. Talósz sebezhetetlen volt, testének egy pontját kivéve: tarkójától a bokájáig valamiféle erezet (vagy egy cső) húzódott végig, amelyben halhatatlanok vére, vagyis ikhór keringett, és amelyet alul egy rézszeg vagy dugó zárt le.
Apollóniosz Rhodiosz eposza, a Kr. e. harmadik században született Argonautika Jászon és az argonauták kalandjait, köztük a Talósszal való találkozásukat írja meg. A legendás aranygyapjú megszerzése után a hősök megpróbálnak partra szállni Kréta partjainál, de az óriás útjukat állja. Jaszón szeretője, Médeia, a varázslónő énekelni kezd, és „a halál szellemeit, az élet felfalóit, Hádész fürge kutyáit” idézi meg, ezután pillantását Taloszra irányítja, és megbabonázta, majd a kábult szörnyeteg bokájából kihúzta az őt tápláló érvezetékből a dugót, Talósz pedig lassan elvérzett: „Talósz egy darabig állt fáradhatatlan lábain, ide-oda himbálózva, majd végül, teljesen élettelenül, hatalmas puffanással földre zuhant”
Az istenek által mágikusan életre keltett lények egyébként nem számítanak ritkaságnak a görög mítoszokban. Ilyen volt például Galatea, egy női szobor, amelyet Pügmalión faragott, majd Aphrodité keltett életre.
Csakhogy, ellentétben Galateával, Talósz nem pusztán varázsigék vagy isteni parancsok által jött létre, hanem Héphaisztosz tervezte meg egy olyan folyamat során, amelyet az ókori görögök biotechnének nevezhettek, és a bios (élet) és a techne (művészet vagy tudomány által megalkotott) szavak kombinációjából származik. .
Talószt a mítoszokban olyan gépként ábrázolták, amelyet úgy programoztak, hogy emberi módon viselkedjen, bár soha nem volt képes a normális emberi életre – ma akár robotnak is nevezhetnénk
„A robotnak számos definíciója létezik, de az általánosan elfogadott definíció szerint a robot képes önállóan mozogni, kölcsönhatásba lépni a környezetével, és rendelkezik valamilyen belső működéssel és energiaforrással – Talósz pedig megfelel ennek a definíciónak” – nyilatkozta a Smithsonian Magazinnak Adrienne Mayor klasszika-filológus.
Talósz halála egy ókori görög váza oldalán (fotó: Wikimedia Commons)
Az Argonautika részletesen leírja a Talósz belső működési rendszerét, és felvázolja, milyen vezetékezés szükséges egy ilyen gép megépítéséhez. A fentebb már említett, ikhór, amely a bokától tarkóig húzódó csőben keringett az óriás testében, bizonyos értelemben úgy funkcionált, mint a robotok működtető elektromos vezetékek. Ha Talósz belső gépezetét bármilyen módon megzavarták, meghibásodott.
Mayor szerint Talószt, akárcsak a modern kiborgokat, élő és mesterséges alkotórészek hibridjeként képzelték el, az ehhez hasonló mítoszokon felvették a kérdést, hogy egy ”mesterséges lény pusztán egy agyatlan gépezet, vagy egy autonóm, érző intelligencia”.
Talósz, a bronzóriás egy ókori pénzérmén (fotó: Wikimedia COmmons)
Mayor szerint Talósz egyszerre robot és automata, olyan gép, amelyet úgy terveztek, hogy hasonlítson az emberre vagy utánozza azt. Ahogy a magyar származású Gregory Nagy, a Harvard Egyetem professzora, az ókori görög költészet szakértője a már idézett Smithsonian-cikkben elmondja, az automata szó gyökere a mat, amely „közös eredetű olyan szavakkal, mint a latin mens, mentis, ami elmét jelent”. Az auto (önmaga) szóval párosítva “lényegében azt jelenti, hogy ön-elme, vagyis valami, aminek saját, autonóm elméje van”
Az automatákra az ókori görög mítoszokban rengeteg példa van. Homérosz Iliászában Héphaisztosz által aranyból megformált szolgákról olvashatunk, Daidalosz, a feltaláló, aki Minósz labirintusát a félig ember, félig bika Minótaurosz börtönét tervezte, állítólag olyan mozgó szobrokat fejlesztett ki, amelyek vetekedtek Héphaisztosz mechanikus szolgáival.
Mayor szerint az különbözteti meg Talószt a többi legendás automatától, hogy ő volt az első ilyen mitikus lény, akit a Földre küldtek, hogy kapcsolatba lépjen az emberekkel. Héphaisztosz maguktól mozgó automatáival ellentétben, amelyek az olimpiai isteneket szolgálták, Talósz az emberek között élt, és ez az azzal járt, hogy átvette némely tulajdonságukat – noha Héphaisztosz csupán arra programozta az óriást, hogy hogy minél hatékonyabban őrizze Kréta szigetét.
Médeia és Jaszón John William Waterhouse festményén (forrás: www.jwwaterhouse.com)
Azonban Talósz történetének különböző verziói azt sugallják, hogy „rendelkezhetett néhány emberihez hasonló érzelemmel vagy tulajdonsággal.”
Mayor úgy véli, hogy a bronszörnyeteg bukásának „összetettebb leírásaiban” Médeia először megpróbálja hipnotizálni Taloszt. A varázslónő ezután a halálfélelmét kihasználva próbálja meggyőzni őt. Végül Medea azt ígéri az automatának, hogy ha hagyja, hogy eltávolítsa a bokáján található rézszeget, halhatatlanná válik. Szóval Médeia nem csupán két olyan eszközt használ, amelyeknek csak az embereknél kellene működniük – hipnotizálás és meggyőzés -, hanem kihasználja Talósz halálfélelmét is, amelynél emberibb érzés kevés van.
Mayor értelmezése szerint a készítője, vagyis Héphaisztosz nem számított arra, hogy Talósz kifejleszti a saját vágyait és önállóan hoz döntéseket.
A bronzóriás emberi oldalát hangsúlyozza a keringési rendszerét leíró szóválasztás is: ahelyett, hogy kézenfekvőbb cső kifejezést használná, Apollóniosz vénáról ír, mikor azt részletezi, hogyan kering az ikhór a teremtmény fémtestében.
Pandora teremtése Dixon Batten festményén (forrás: reading.ac.uk)
Talószhoz némileg hasonló Pandóra, a közismert görög mítoszban szereplő mesterséges nő, akit Héphaisztosz földi anyagokból készített. Pandorának, akit azért küldtek a Földre, hogy megbüntesse az emberiséget, amiért elfogadta a titán Prométheusztól a tűz ajándékát, egyetlen küldetése volt: hogy befogadják az emberi társadalomba, majd kinyissák nyomorúságokkal teli hombárt (avagy hordót, a későbbi változatokban szelencét). Azonban míg Talósz emberek között eltöltött ideje befolyásolta gondolkodásmódját, Pandora soha nem alkalmazkodott a környezetéhez, és nem követett a céljától független cselekvési irányt. Ily módon, – mondja Mayor – Pandora egy olyan idegen titkosügynökhöz hasonlít, amelyet kizárólag beszivárgásra, szabotázsra és bomlasztásra hoztak létre.
(via: Smithsonian Magazine)
The post Humanoid robotok foglalkoztatták az ókori görögöket – Az AI régebbi, mint gondolnánk first appeared on nlc.