Ha a katolikus egyházban máig kötelező érvényű papi cölibátus – vagyis a teljes szexuális absztinencia – gyökereit keressük, egészen a kereszténység előtti pogány kultuszokig kell visszaásnunk. A rendszeres szexuális önmegtartóztatás – ami a rituális megtisztulást segítette elő – követelmény volt az ókori egyiptomi Ízisz-kultusz követőinél, a – rendszerint amúgy házas – ókori zsidó vallási vezetők pedig nem éltek nemi életet ha éppen a jeruzsálemi templomban teljesítettek szolgálatot.
A római Vesta-szüzekre (akikről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban) még szigorúbb szabályok vonatkoztak: nemcsak Róma tüzének őrzését és az istennő kultuszához kötődő egyéb rituálékat kellett nagyon komolyan venniük, hanem a szüzességük megőrzését is.
Sok történész úgy véli, hogy Róma nagysága valamiképpen a nők erényességéhez kötődött; mivel a papnők tisztasága egyszerre volt jól látható és szent, drákói büntetés járt a papnők szüzességi fogadalmának megszegéséért. Mivel tilos volt egy Vesta-szűz vérét ontani, a kivégzés módja rendszerint az imuráció volt: vagyis a bűnösöket élve befalazták egy kamrába, és hagyták őket éhen és szomjan halni, aminél iszonyatosabb kivégzési módszert nehéz lenne elképzelni. A Vesták szexuális partnerére kiszabott büntetés ugyanilyen brutális volt: korbács általi halál.
Vesta-szüzek egy 19. századi festményen (forrás: Wikimedia Commons)
Az Újszövetség különösebben nem foglalkozik a cölibátus kérdésével. Bár Jézus tiszta, szűzi életet élt, a szexuális önmegtartóztatást nem várta el se tanítványaitól, sem pedig egyéb követőitől. Az apostolok közül valószínűleg többen is házasok voltak, sőt a feleségükkel együtt utaztak. Ugyan Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levelében ajánlja a nőtlenséget, de nem követeli meg senkitől.
Az őskeresztény egyháznak pedig nem voltak szigorú szabályai a papok házasságával és gyermekvállalásával kapcsolatban, habár az igaz, hogy a hívők nagyra becsülték azt, aki elutasította a nemiséget és a cölibátust választotta, hogy Jézus követésének szentelje életét. Az őskeresztények hitték, hogy nagyon közel van Isten országa és – Jézus tanításainak megfelelően – a mennyben nem lesz házasság, mivel mindenki olyan lesz, mint az angyalok. Így Krisztus híveik közül sokan felhagytak a házasélettel, hogy tisztán megőrizve magukat e világtól, Jézus megváltásának és a mennyei királyság eljövetelének hirdetésére szenteljék a teljes életüket.
Rómában, a keresztényüldözések idején a pogány görög-római papok megvetették a testet, becsmérelték a nőket és kerülték a házasságot. Sokan még magukat is kasztrálták, hogy így szabaduljanak meg a test kísértéseitől.
Ez, némileg meglepő módon, bizonyosan hatott a korabeli keresztény gondolkodókra, apologétákra és mártírokra is.
Jézus és tanítványai (forrás: Wikimedia Commons)
Jusztinusz mártír ellenzett minden szexuális tevékenységet, kivéve azt, ami az utódnemzés szolgálta, és dicsérte minden azokat a keresztényeket, akik lemondtak a házasságról és tökéletes önmegtartóztatásban éltek.
Tatianus, az enkratita nevű eretnek keresztény szekta alapítója tiltotta követőinek a szexet, a bódító szereket és a húsfogyasztást. Azt tanította, hogy a nő teljes egészében az ördög teremtménye, a férfi viszont csak félig (derék alatt) az. Tertullianus nem ítélte el a nemi közösülést, de azért őszintén csodálkozott azon, Isten hogy találhatta ki ezt a förtelmes és visszataszító aktust. Origenész úgy vélte, hogy a cölibátus jobban illik a keresztényekhez: úgy érvelt, hogy ha még a bálványimádó is pogányok is képesek tartózkodni a nemi élettől, az egyetlen Isten híveinek sem tehetnek másként.
Ettől függetlenül a cölibátus továbbra is opcionális maradt: Péter, akit a katolikus egyház az első pápának tart, nős volt, az egyház korai pápái közül pedig többen – valószínűleg – pápák gyermekei közül kerültek ki.
Az első egyházi zsinat, amely kötelezővé tette a papság számára az önmegtartóztatást, a Kr. u. 304-ben tartott – nem általános érvényű – elvirai zsinat volt: itt kimondták, hogy minden püspök, presbiter, diakónus és minden más klerikus köteles „teljesen tartózkodni házasságtól és nem nemzhet gyermeket”. Nem sokkal később, 325-ben a Konstantin által összehívott nikaiai zsinaton – noha volt egy ilyen törekvés – viszont még nem sikerült kiterjeszteni a kötelező érvényű cölibátust az egész egyházra.
A papi nőtlenség kérdése a korai középkorban egyre sürgetőbb problémává vált. Az egyik fő gond az volt, hogy az egyház rohamosan gazdagodott. A papok és püspökök nemcsak vagyonosabbak lettek, hanem világiasabbak is: sokan házasok voltak, másoknak pedig szeretőket tartottak.
Ami még ennél is rosszabb – legalábbis az egyház szemében -, hogy a fiakat nemző papok és püspökök az egyháznak juttatott adományokat személyes tulajdonuknak tekintették, magukat pedig afféle földbirtokosnak, a vagyonukat meg továbbörökítették elsőszülött fiaiknak és egyéb leszármazottaiknak.
A 11. században – az egyházszakadás idején – aztán több egymást követő pápa is próbált többé-kevésbé erélyesen fellépni az egyház erkölcseit jelentősen megtépázó gyakorlat ellen.
VII. Gergely pápa, a papi cölibátus egyik nagy apologétája (fotó: Fine Art Images/Heritage Images via Getty Images)
IX. Leó bejárta Itáliát, Német- és Franciaországot, és zsinatokat tartott, melyek szigorú büntetéseket rótt ki a cölibátust nem tartó egyházférfiakra, és megtiltotta, hogy tisztátalan pappal vagy diakónussal bárki is érintkezzék, aminek következménye az volt, hogy Rómában és a környékén a házas vagy szeretőket tartó papokat eltávolították az oltártól
A II. Miklós alatt 1059-ben tartott római zsinat IX. Leóra hivatkozva megtiltotta, hogy ágyast tartó pap misézzen, az evangéliumot vagy leckét olvassa, és a presbitériumban helyet foglaljon; ahogy azt is, hogy egy ilyen pap miséjén a hívek részt vegyenek. Sok helyen azonban csak néhány püspök merte vagy akarta kihirdetni a rendeleteket.
Papok ezrei tiltakoztak a cölibátus ellen, sőt nem egy helyen zavargások törtek ki e rendeletek miatt; csak Itáliában: Milánóban, Cremonában, Piacenzában, Paduában, Firenzében stb.
Németországban elterjedt egy Rescriptio Udalrici című írás, amelyet egy 10. századi augsburgi püspöknek tulajdonítottak, de valójában 1075 körül egy Baden-Württemberg-i pap volt a szerzője. Ez pamflet védte a papok házassághoz való jogát és állította, hogy az erőszakos cölibátus ellentétes a Szentírással, és hogy a papság erkölcstelenségének csak a világi papok házasodása vethet véget. Az 1079-es zsinat elítélte ezt az írást.
Luther Márton, a protestáns reformáció szellemi atyja nem támogatta a papi cölibátust (forrás: Wikimedia Commons)
VIII. Benedek még törvényben tiltotta meg, hogy a papok gyermekei vagyont örököljenek, VII. Gergely, a nagy reformer meg nem csak a szimónia (vagyis a pénzen vásárolt papi méltóság) gyakorlata ellen lépett fel igen határozottan, hanem cölibátus kérdését is a zászlajára tűzte.
Kötelezővé Gergely sohasem tette ugyan a cölibátust, mégis nagy energiát fektetett erre a kérdésre: az 1074-es római refromzsinat után kibocsátott egy enciklikát, amelyben arra buzdította a híveket, hogy közösítsék ki azokat a papokat, akik házasságban élnek. Egy évvel később pedig megvonta ezen klerikusok egyházi jövedelmeit is.
Állítólag miután megtiltotta a misézést a házas papoknak, a hívek hamarosan arra kezdtek panaszkodni, hogy nincs hova menniük misére.
Az egyház már ezeréves volt, mire a XII. században, az 1139-ben tartott II. lateráni zsinaton véglegesen állást foglalt a cölibátus mellett: ekkor fogadták el a papok házasságkötését tiltó egyetemes szabályt, amit a tridenti zsinat 1563-ban megerősített (habár a katolikus egyház berkeiben azóta is vissza-visszatérő téma, hogy talán érdemes lenne eltörölni a kötelező érvényű cölibátust. ám ezeket a javaslatokat a konzervatív egyházi vezetők rendre visszaverték, azzal az indokkal, hogy a cölibátus apostoli eredetű, vagyis már a kezdetektől fogva elvászthatatlan az egyháztól).
A protestáns-mozgalmak természetesen határozottan kifogásolták a cölibátust, azzal érvelve, hogy kiváló táptalajt teremten az önkielégítés, a homoszexualitást és az egyéb tiltott paráznaságok számára; Luther Márton ezek közül egyébként a maszturbálást tartotta a legsúlyosabb bűnnek.
The post Miért ragaszkodtak a pápák a cölibátushoz? Nem csak a tisztaság és erkölcsösség volt az oka first appeared on nlc.