József Attila 1905. április 11-én látta meg a napvilágot Budapesten, Ferencvárosban, József Áron szappanfőző munkás és Pőcze Borbála mosónő gyermekeként. József Áron román juhászcsaládból származott, a bánsági Féregyházon született, hosszas hányódás után került Budapestre, ahol megismerte későbbi feleségét. Attila mindössze hároméves volt, mikor apja elhagyta a családot, gyermekei és felesége úgy tudták, hogy az Amerikai Egyesült Államokba utazott szerencsét próbálni, csak később értesültek róla, hogy Romániába költözött. Újranősült és Craiován telepedett le.
Attilának csak halála évében árulta el a nővére, Jolán, hogy apjuk valójában hol tartózkodik. Ennek megfelelően végig abban a tudatban élt, hogy apja Amerikában van, mint néhány verséből is kiderül: „Nemzett József Áron, / szappanfőző, aki már / a Nagy Óceánon / szagos füveket kaszál”.
Pistának nevezték
A költő édesanyja, Borbála kiskunsági parasztlány volt, a fővárosba költözve mosónőként kereste kenyerét. Borbála és Áron házasságából hat gyermek született, de közülük csak három érte meg a felnőttkort: Jolán, aki később öccse életrajzírója lett, Etelka és Attila. A két lányt – anyjuk vallása után – reformátusnak keresztelték, Attila azonban apja vallása után görögkeleti lett. Ő soha nem gyakorolta „születéskori” hitét, erre a tényre is csak akkor derült fény, mikor papi szemináriumra jelentkezve elutasították, mert – mint legnagyobb meglepetésére kiderült – nem római katolikus.
Édesanyjuk csak nagy nehézségek árán tudta eltartani három gyermekét: napszámos munkát végzett, mosott, vasalt, takarított. Áldozatvállalása a kis Attilában mély nyomokat hagyott, ahogy azt versben is megörökítette, jóval anyja halála után: „Már egy hete csak a mamára / gondolok mindíg, meg-megállva. / Nyikorgó kosárral ölében, / ment a padlásra, ment serényen.” Borbála 1910-ben nevelőszülőkhöz adta gyerekeit, így kerültek egy öcsödi parasztgazda házába. A nevelőszülők nem bántak jól a gondjaikra bízott gyermekekkel, dolgoztatták és megalázták őket.
Ez felébresztette a kis Attila önérzetét, és hatalmas elégtételt érzett, mikor olvasmányokat talált Attila hun királyról. Ezek az első olvasmányok keltették fel érdeklődését az irodalom iránt is: „A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése, azt hiszem, döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják.”
Magyar Nemzeti Múzeum Gyűjteménye Látogatók a József Attila-kiállításon, a Nemzeti Szalonban, 1955.
A csodagyerek
Két év múlva édesanyjuk ismét magához vette őket, de továbbra is a létminimum alatt, nagy szegénységben éltek, Attilának már gyerekként dolgoznia kellett: fizikai munkát végzett, rikkancs volt, de önbevallása szerint lopott is. A mostoha körülményekkel is magyarázható gyenge idegrendszere, kilencévesen kísérelt meg öngyilkosságot először, ám lúgkő helyett tévedésből keményítőt ivott.
Édesanyjuk 1919-ben, hosszas betegeskedést követően elhunyt, a tragédia mély nyomot hagyott az ifjú költő lelkiállapotán, melyet soha nem hevert ki teljesen. Anyjuk halála után Jolán férje, Makai Ödön ügyvéd vette őket magához.
1922-ben Makón bemutatták Juhász Gyulának, aki elolvasta az ifjú Attila költeményeit, és felismerve tehetségét, pártfogója lett. Ennek ellenére még ugyanabban az évben öngyilkosságot kísérelt meg, ismét sikertelenül. 1922-ben jelent meg első önálló verses kötete, A szépség koldusa, Juhász Gyula ajánlásával, mely nagy sikert aratott, verseit a kor legnívósabb irodalmi folyóirata, a Nyugat is publikálta. Ő maga úgy emlékezett vissza erre az epizódra, hogy
csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.
1924-ben istengyalázás vétsége miatt perbe fogták Lázadó Krisztus című verséért. Nyolc hónapi fogházra és 200 ezer korona bírságra ítélték, csak hosszas küzdelem árán sikerült elérnie védőügyvédjének, Vámbéry Rusztemnek, hogy a költőt felmentsék a vádak alól.
Konfliktusok sora
1924-ben beiratkozott a Szegedi Tudományegyetemre, ahol jó képességű diákként tekintettek rá. 1925-ben azonban megjelentette a radikális hangvételű Tiszta szívvel című versét. Emiatt Horger Antal professzor megfenyegette: „De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert olyan emberre – úgymond –, ki ilyen verseket ír, s ezzel elém tárta a Szeged című lap egyik példányát, nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését.” Ezután félbehagyta az egyetemet és visszatért a fővárosba.
Verse azonban más, nem várt konfliktust is okozott számára. 1929-ben önálló verseskötetet adott ki Nincsen apám, se anyám címmel. Bár a kötet alapvetően pozitív fogadtatásban részesült, Németh László egy nagyon lesújtó kritikát közölt róla a Babits Mihály által szerkesztett Nyugatban. A hiúságában sértett József Attila nem a szerzőre lett mérges, hanem a szerkesztőre, amiért hagyta azt megjelenni, és Babits személyét össztűz alá vette. 1930-ban megjelentetett egy pamfletet Az istenek halnak, az ember él címmel, majd egy verset is írt Babitsnak címezve, ebben a lehető legundorítóbb módon festette le, szamárhoz és békához hasonlítva.
Versére válaszul kizárták a Baumgarten Alapítványból, holott a jelentős pénzösszeggel járó díjra igencsak rá lett volna szorulva. Később ugyanakkor Babits jóvoltából hozzájutott egy kisebb díjhoz, melyet versben köszönt meg neki, egyben bocsánatot kérve: „Magad emésztő, szikár alak! / Én megbántottalak. / Botot faragtál, ábrákkal tele, / beszélt a nyele, / aztán meguntad. Igy volt? / S eldobtad, ahogy az égbolt / az unt csillagot ejti le. / Én fölvettem és ráhúztam vele. / Igy volt? / Sajnálom, kár volt.” A Baumgarten-díjat azonban már csak halála után, posztumusz kapta meg.
A mozgalom és mentális betegség
1925-ben megismerkedett Rákosi Mátyással, és belépett a Magyarországi Szocialista Munkáspártba. 1925 és 1927 között előbb Bécsben, majd Párizsban tartózkodott, ahol kapcsolatba került az ott élő magyar emigráns baloldali értelmiséggel, Párizsban tagja lett az Anarchista-Kommunista Uniónak. Hazatérve megismerkedett Szántó Judittal, aki maga is a munkásmozgalom aktivistája volt, és hat éven keresztül élettársakká váltak. József Attila 1930-ban belépett az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjába, ideológiai képzettsége azonban nem volt kifejezetten erős, sokkal közelebb állt a szociáldemokrata értelmiséghez, mint a kommunista párt aktivistáihoz. A moszkvai Sarló és Kalapács újság emiatt szociálfasizmussal vádolta meg a költőt, aki a kritikát igazságtalannak érezte, annál is inkább, mert Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötete miatt vizsgálatot indítottak ellene államellenes izgatásért. Otthagyta a KMP-t, és 1931-ben hivatalosan is a Szociáldemokrata Párt tagja lett.
Az 1930-as évektől folyamatos pszichoanalízis alatt állt. Gyömrői Edit skizofréniával diagnosztizálta, bár utólag több pszichiáter is kétségbe vonta a diagnózis helyességét, úgy vélve, hogy József Attila valójában borderline személyiségzavarban szenvedett. A költő szerelmes lett pszichológusába, aki természetesen nem viszonozta az érzelmeit, ezért egy ízben késsel támadt rá, és a nő jelen lévő vőlegényének kellett őt lefegyvereznie. Utolsó éveiben – sorozatos ideg-összeroppanásai miatt – szanatóriumba utalták. Jolán nővérével Balatonszárszóra utazott lábadozni, ám itt 1937. december 3-án öngyilkosságot követett el: tehervonat elé ugrott.
Interfoto / Hulton Archive / Getty Images József Attila portréja.
Halálát követően többen is kétségbe vonták az öngyilkosság tényét azt állítva, hogy valójában baleset történt, ám a költő előéletét ismerve valószínűbb, hogy valóban saját maga vetett véget az életének. Előbb Balatonszárszón temették el, majd évek múlva a Kerepesi úti temetőben hantolták el, édesanyjával közös sírba.
A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.
The post Azt mondták József Attilának: Attila név nem létezik first appeared on 24.hu.