„Nem vagy egyedül a világon, légyszi, ne úgy öld meg magad, hogy ezzel másokat zavarsz!”

Péter egy reklámügynökség alkalmazottja, kidolgozza a belét, a főnöke egy érzéketlen rohadék, és egy váratlan magánéleti fordulat hatására a feleségével való kapcsolata is válságba kerül. Mégsem ezek a legnagyobb problémái, hanem hogy rengeteg feldolgozatlan szörnyűséget cipel magával, és retteg, hogy olyan ember válik belőle, amilyen az apja volt. Péternek zavaros a viszonya az alkohollal, a családjával és főleg saját magával, érzéseit főleg agresszióval vagy összeomlással képes kommunikálni, de leginkább sehogy. Egyszóval: Péter egy teljesen átlagos magyar férfi.

Megtörténik az ilyesmi évente párszor, ilyenkor bekerül a sztori a híradók közepére-végére, lehozzák a hírportálok, illedelmesen linkelve a vonatkozó segélyvonalat, aztán mindenki megy a dolgára. Közben a többségünk titokban – lássuk be – ugyanazt gondolja:

Ezt járja körbe egy nemrég bemutatott, megrázó színdarab, a Védőháló, amely nem csak arról szól, ki volt Péter és mi vezetett az utolsó döntéséig, hanem arról is, mi történik azokkal, akiket hátrahagyott, ki hogyan kezeli és dolgozza fel a tragédiát. Nem csak az öngyilkosságra készülő férfi szenvedését és az özvegy gyászát mutatja meg, de kíméletlenül kritizálja és kifigurázza az influenszerkultúrát, a posztkapitalista céges kizsákmányolást, és egy szinte kínzóan – de indokoltan – hosszú és kellemetlen részben arról is szól, mi lesz az emberből, ha sosem szabadul nárcisztikus, érzelmileg bántalmazó anyja hálójából. Vagy éppen arról, hogy milyen buktatókkal találhatjuk szemben magunkat egy banki ügyintézés közepette, ha hagyatéki ügyünk van, és ha egy olyan ügyintézőhöz kerülünk, akinek nemcsak képzettsége és empátiája, de még a megfelelő szavai sincsenek ahhoz, hogy kezelje a helyzetet. Mindezt egy szokatlan dramaturgiai csavarral, amit most nem lövünk le, de az előadás végére minden összeáll majd.

A darab, ha nem is megtörtént eseten, de valódi helyzeteken és statisztikán alapul: Magyarországon évente 1600-an lesznek öngyilkosok – és ezek csak az egyértelmű, dokumentálható esetek –, a helyzet az EU-n belül csak Szlovéniában és Litvániában rosszabb. Nemzeti hagyomány ez: mégiscsak abban az országban élünk, amely a nyolcvanas években öngyilkosság-világrekorderként volt híres.

A szerzők szakértő segítségével rajzolták körbe az öngyilkosság lélektanát és az arról kialakult közvélekedést, lakossági megfejtéseket, reakciókat. („Aki ilyen helyekről akar leugrálni, az nem csak öngyilkossági szándéktól vezérelt, vagy hogy mondják, szuicidhajlamú, ez a magamutogatásról is szól, ezt lássuk be, mert be lehet venni otthon a négy fal között 4 levél Xanaxot, rá két deci Metaxa, és az eredmény ugyanaz” – lamentál egy ponton az influenszer édesanyja.) Az előadások után pedig pszichológus segítségével beszélgetnek a nézőkkel a látottakról.

Szó sincs azonban arról, hogy Alberti Zsófi rendező és Khaled -Abdo Szaida dramaturg alárendelné a történetet és a gondolatokat a társadalmi üzenetnek: a kettő kéz a kézben működik, a Védőháló pedig saját jogán is fontos, érvényes, megrázó, életszagú és itt-ott kifejezetten vicces darab. A főpróba után beszélgettünk egy kicsit a rendezővel, Alberti Zsófival.

Miért volt fontos neked a téma?

Nagyon régóta szerettem volna egy előadást az öngyilkosságról. Az utolsó csepp az volt, amikor olvastam egy cikket egy esetről, 149 komment volt alatta, ebből 143 fröcsögött, elítélte azt, aki megzavarta a többiek életét a saját öngyilkosságávál. Összesen hatan írtak arról, hogy neki vagy a hozzátartozóknak milyen nehéz lehetett ez. Napokig nyomasztott ez a dolog. Így született meg Anci, az influenszer karaktere, őt Gonda Kata alakítja. Rajta keresztül szerettem volna megérteni, miért azt váltja ki az emberek jelentős részéből egy ilyen hír, amit. Én is érintett vagyok a témában – ahogy nagyon sokan, de nem az én történetem a fontos, hanem az, hogy beszéljünk az öngyilkosságról is, képesek legyünk megosztani a hozzánk közelállókkal az érzéseinket, lehessen együtt gondolkodni erről a nehéz témáról akár egy előadás apropóján. Ezért is lesz minden előadás után beszélgetés egy szakértő bevonásával: a darabot látva mindenki kiválaszthatja, a történet melyik aspektusát szeretné megvizsgálni.

Hogyan gondoskodtatok arról, hogy lélektanilag is hiteles legyen a darab?

Bérdi Márk szakpszichológust már az elején felkerestem, a nulladik fázistól részt vett a munkában. Nagy szaktekintély, többek között az Alapítvány az Öngyilkosság Ellen kuratóriumi tagja. Nincs két egyforma öngyilkosság, de visszatérő elemek vannak, amelyekből merítettünk. Egyébként is rengeteg kutatás létezik a témában, arról is, hogy mit tehetünk ellene, és hogy milyen tévhitek, stigmák övezik. Anci karaktere egy gyűjteménye ezeknek: a káros gondolatoknak, amik rosszat tesznek a társadalomnak, amik miatt az emberek nehezebben kérnek segítséget, szégyellik a saját helyzetüket. Elrejtettünk a darabban sok WHO-s tanácsot is, igaz, kicsit más kontextusban: például azt, hogy „nem vagy egyedül”, ami fontos üzenet azoknak, akiknek segítségre van szükségük, nálunk úgy értelmezi az influenszerlány, hogy „nem vagy egyedül a világon, tehát légyszi, ne öld meg magad úgy, hogy másokat zavarj”. Vagy azt, hogy „válaszd az életet”, amit Péter főnöke mond, amikor arra készül, hogy kirúgja. A beszélgetésen ezekre külön kitérünk majd.

Azt mondják, ilyenkor minden érzés jogos, a hibáztatás, a frusztráció, a düh ugyanúgy, mint az együttérzés és a szomorúság. Az is, hogy egy influenszer nem tudja feldolgozni, hogy végignézte.

Nagyon fontos gondolat volt ez. Nagyon távol voltam attól, hogy megértsem a fröcsögőket, éppen ezért érdekelt annyira a történetnek ez a része. Ezért is hoztuk be Anci mellett az édesanyja alakját, ezért írtuk meg úgy, hogy belelássunk az életébe, a magányába, abba, hogy nem tud a saját traumáival, problémáival sem szembenézni. Mi vezet ahhoz, hogy az ember annyira önzővé váljon, hogy egy ilyen tragédia kapcsán is csak saját magán pörögjön? Kata árnyaltan fogalmazza meg ezt a lányt: látjuk sok különböző helyzetben, és érezzük azt is, hogy nem tud önazonosan létezni, hiába érzi magát nagyon magabiztosnak. Semmi sem fekete-fehér. Arra jutottunk a próbán, hogy 

A lelkiismeret márpedig dolgozik akkor is, amikor minden erőnkkel el akarjuk nyomni.

Péter pedig egy ponton agresszív, fizikailag is veszélyes bántalmazóként tűnik fel, miközben rettenetes dolgokat vág a nő fejéhez. Mégsem ítélkeztek felette.

Abból indultunk ki, hogy ez a két ember nagyon szereti egymást, és hosszú éveken át kiegyensúlyozott a kapcsolat közöttük. Ahogy Ancinál, itt is sok mindent a gyerekkorára vezetünk vissza, és arra jutunk, hogy a feldolgozatlan traumái és a saját félelmei változtatták meg ezt a férfit.

Péter világa beszűkül, egyre erősebb a szorongása, nem hisz abban, hogy változhatnak a dolgok, sőt megnyugtató megoldásnak azt látja, hogy véget vet az életének. Játszadozunk a gondolattal, hogy ha nem hagyná, hogy legyőzzék a félelmei, ha kezelte volna az apjával való viszonyát, ha tudna beszélni a szerelmével az érzéseiről őszintén, együtt juthatnának túl ezen a krízisen. Az előadás tehát végsősoron arról szól, hogy lehet, hogy nem ártana elmenni pszichológushoz.

Ehhez képest még a humor is megjelenik a darabban.

Nem az öngyilkosságból csinálunk viccet, hanem görbe tükröt tartunk azoknak, akik azt hirdetik, hogy vannak szerencsés és szerencsétlen emberek. Remélem, érződik, hogy olyan mélyen együttérzünk a főhőssel, hogy nem belőle csinálunk bohócot, tiszteletben tartjuk a döntését. Inkább a bénán jópofáskodó főnök a vicces, aki persze nem tudja, hogy éppen egy „mindjárt öngyilkos emberrel” jópofizik. Nagyon fontos volt, hogy legyen humor is az előadásban, a próbákon már így is poénkodtunk azzal, hogy hogy hirdetjük majd:

Muszáj volt gondoskodni róla, hogy a két nagy, tragikus jelenet után a főnök hülyeségével kicsit kiengedjék a feszültséget a gyomrukból a nézők, hogy ne csak szenvedést lássanak nyolcvan percen keresztül. A pszichológus, Márk már akkor felhívta a figyelmünket, amikor elkezdtük tervezni az előadást, hogy ha az öngyilkosságról beszélünk, a hallgatók, a nézők a nehéz érzések után reménnyel a szívükben kell, hogy távozzanak.

A Védőháló című darabot április 10-én, csütörtökön még elcsíphetitek a Dante Közösségi Alkotótérben, vagy május 16-án a Kollabban a Hello Margit! Fesztivál keretein belül.

The post „Nem vagy egyedül a világon, légyszi, ne úgy öld meg magad, hogy ezzel másokat zavarsz!” first appeared on nlc.