Tavaly nyár elején írtunk Libik Györgyről, a XX. század elfeledett magyar fenegyerekéről, akit a történész, Dr. Medgyesi Konstantin emel be ismét a köztudatba készülő könyvével. Síversenyeket nyert, embereket mentett a II. világháborúban, harcolt az ellenállás tagjaként, később, ha úgy tartotta kedve, motorjával megállásra kényszerítette a rettegett ÁVO-vezér, Péter Gábor fegyveres konvoját. Aztán csalódott a kommunistákban, és ellenük fordult. Harsány volt, bátor és sokszor meggondolatlan, ám amint most kiderül: ezek teljesen átlagos Libik-tulajdonságok.
Medgyesi Konstantin segítségével ugyanis eljutottunk György testvéréhez, Libik Andréhoz, a most 93 éves „ifjabbik Libik” története ugyancsak filmre, regénybe kívánkozik. Hosszú élete során huzamos időt töltött minden lakott kontinensen, több mint 60 országban megfordult, miközben
még gyerekként hónapokra illegalitásba vonult hamis személyivel;
taxival disszidált 1956-ban;
egész életében egyetlen főnöke volt, II. Erzsébet, a Brit Birodalom királynője;
lehülyézte a kivégzésére felsorakozott palesztin fegyvereseket;
maffiózók és politikai gyilkosságok után nyomozott;
rendezőként, producerként és forgatókönyvíróként csaknem 80 dokumentumfilmet jegyez, többségüket a nyugat-német televízió munkatársaként készítette;
elnyerte többek között a Berlini Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvéjét.
Adrián Zoltán / 24.hu Az Ezüst Medve díj.
Élete legtöbb döntésében és filmjei témaválasztásában is mintha a szabályszegés és életveszély motiválta volna, a legkeményebb témákba nyúlt bele. Úgy látja, nincs ebben semmi különös, találkozásunkkor az első témák között fejtette ki, hogy mind a bátyja, mind a maga életstílusát „öröklött hibának” tartja, amelynek a neve libikizmus.
Mit jelent a libikizmus?
Közismert, miszerint nem az a bátor ember, aki nem fél, hanem az, aki nagyon is be van tojva, de legyőzi a félelmét és végrehajtja azt, amit eltervez. A Libikek viszont azért hágják át a szabályokat és vállalnak veszélyes helyzeteket, mert nem félnek. Genetikailag hiányzik belőlük a félelemérzet. Nem tesznek lakatot a szájukra, nem gondolják át százszor a cselekedeteiket, azt teszik, amit abban a percben az ösztöneik diktálnak. Ilyen ember volt a bátyám, és ilyen vagyok én is mind a mai napig.
Nem ez volna a vakmerőség?
Akkor már inkább hülyeségnek nevezném.
Rendben, maradjunk a libikizmusnál, hiszen élettörténetét ismerve valóban nehéz önt bármilyen létező fogalommal leírni. Kezdjük az „elején”, az ifjú Libik is öntörvényű, verekedős gyerek volt?
The post „Ti hülyék vagytok?!” – fordult vissza a kivégzőosztag felé Libik André first appeared on 24.hu.