Elég hosszú ideig tartott, amíg Lilith (vagy más írásmóddal: Lilit), a sötétség szárnyas démonúrnője a második hullámos feminizmus egyik fontos szimbólumává, illetve ikonjává emelkedett. Alakja – várandós nőket rettegésben tartó, csecsemőkre vadászó, az éjszakában repülő női szörnyetegként – kb. 4000 évvel ezelőtt bukkant fel a babiloni mitológiában, később pedig a hettiták, az egyiptomiak, az izraeliták és görögök hitvilágában is megjelent.
A Bibliában csak egyszer említik: Ézsaiás próféta könyvének 34. fejezetében. Ebben a meglehetősen apokaliptikus hangulatú próféciában az Úr kardjával lesújt a hitetlen edomitákra, hazájuk, Edom pedig egy kopár, sivatagos földdé válik, ahol a talaj terméketlen, és pokolbéli vadállatok kóborolnak. Szó szerinti fordításban ez a rész valahogy így szól:
Ott találkozik a vadmacska a hiénával, egyik kecskedémon a másikkal. Ott pihen Lilith is, ott talál magának nyugvóhelyet.
Szóval Lilith annyira ismert volt már a Közel-Keleten, hogy nem is kellett külön megmagyarázni, hogy ki ő. Ugyanakkor a teljes képhez azért hozzátartozik, hogy a Biblia nyugati fordításaiban (így a magyarban is) már hiába keresnénk a nevét: Károlinál például éji boszorkány szerepel. A fordítók alighanem úgy ítélték meg, hogy potenciális olvasók kevéssé lehetnek járatosak a sumer démonológiában.
Bár Lilith neve, mint említettük, többször nem szerepel a Szentírásban, a kumráni (ma: Izrael) barlangokban talált holt-tengeri tekercsekben újra felbukkan, legalább egy alkalommal: mégpedig egy olyan himnuszban, amelyet valószínűleg ördögűzésre használtak: „És én, a Bölcs, hangoztatom az Ő szépségét, hogy megfélemlítsem és összezavarjam a pusztító angyalok valamennyi szellemét és a fattyú szellemeket, a démonokat, és Lilithet…, és azokat, akik hirtelen sújtanak le, megtévesztik a megértés szellemét, és pusztasággá teszik az ő szívüket.”
Lilith (vagy Istár istennő) ábrázolása a Kr. e. 19-20. századból (fotó: Wikimedia Commons)
A Talmudban, a rabbinikus judaizmus alapművében szintén szerepel: hosszú hajú, szárnyakat viselő, baljós erővel bíró nőalakként, vagyis egy succubusként jelenik meg. Ezek a démonok vagy boszorkányok férfiakkal közösültek, amíg azok az igazak álmát aludták. A folklór úgy írja le a succubusszal történő szexuális aktust, mintha egy jégbarlangba hatolna be valaki, továbbá egyes feljegyzések arról is szólnak, hogy a démon orális közösülésre kényszerítette a férfit, melynek során a szeméremajkaiból vizelet és más folyadék csurgott.
A succubusok nem csak szexeltek gyanútlan áldozataikkal, hanem gyakran meg is ölték őket, vagy éppen szentségtelen utódókat hoztak létre az emberek közreműködésével.
A középkorban aztán Lilith figurája egészen új – és egészen meglepő – rétegekkel gazdagodott. Egy kb. Kr. u. 700 és 1000 között keletkezett, héber nyelvű, valószínűleg szatirikus célzattal íródott példabeszédgyűjtemény, a Sirák fia ábécéjének ötödik fejezetében jelenik meg a szárnyas démonúrnő, aki részben ismerős lehet a korábbi mítoszokból: tud repülni, lételeme a pusztítás és igen magas szinten gyakorolja a promiszkuitást. Azonban a történetben ezúttal akad egy meglepő csavar:
itt ugyanis Lilith Ádám első párja még Éva előtt, aki azért hagyta ott az Édenkertet, mert a férfi alsóbbrendűként kezelte.
A Sirák fia ábécéje szerint az Úr Ádám megteremtése után rádöbbent, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. A Mindenható ezután egy másik embert formált a földből, egy Lilith nevű nőt.
Csakhogy az első emberpár tagjai hamarosan csúnyán összevesztek egymással, tudniillik Lilith nem volt hajlandó Ádám alá feküdni szex közben, miként a zsidó erkölcs követelte volna, hanem inkább felül szeretett volna lenni. Hisz, ahogy ő mondja:
„Egyenlőek vagyunk, mert mindketten a földből teremtettünk”
A helyzet aztán odáig fajult, hogy a dühös és frusztrált Lilith végül kimondta a Tetragrammatont, az Úr kimondhatatlan nevét, és ezzel méltatlanná vált arra, hogy a Paradicsomban éljen tovább.
A Vörös-tengerhez menekült, ahol démonokkal bujálkodott. Isten három angyalt küldött utána, Szenojt, Szanszenojt és Szemangelofot, ám nekik sem sikerült őt kézre keríteniük. Végül abban állapodtak meg, hogy noha immár démonként hatalma van az újszülött gyerekek megbetegítésére, de ha valahová felírják e három angyal nevét, ott nem fogja bántani a gyereket.
Lilith John Collier festményén (forrás: /www.artuk.org)
Teremtéstörténetek: valóban a férfit teremtette először az Isten?
Talán meglepő, de az az elmélet, amely szerint Ádámnak lehetett egy párja még Éva előtt, nem is teljes eretnekség.
A Bibliában ugyanis kétfajta teremtéstörténet is szerepel: Mózes első könyvének első fejezetében az élőlények meghatározott sorrendben jelennek meg; a növények, majd az állatok, végül a hatodik napon egyszerre teremti meg az Út a férfit és a nőt:
Akkor ezt mondta Isten: Teremtsünk embert a magunk képére és hasonlóságára. Uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, mind az egész földön és a földön csúszó-mászó mindenféle állaton. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. Megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állaton.
Ez annak fényében egyébként különösen érdekes, hogy Magyarország Alaptörvényébe a minap bekerült egy módosítás, amely a teremtés sorrendjére hivatkozik, noha, mint az látható, a teremtés állítólagos bibliai sorrendje minimum kérdéses. („Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítása megerősíti, hogy az ember születési neme biológiai adottság, amely – a teremtés sorrendjével egyezően – vagy férfi, vagy nő lehet”).
De visszatérve a Bibliára: a következő fejezetben már kissé máshogy szól a történet. Itt először a férfit, majd a növényeket, azután az állatokat és végül a nőt teremti meg az Úr. A nő azért kerül az utolsó helyre, mert a vadállatok és madarak sokaságában, amelyeket Isten teremtett, nem találtak megfelelő segítőtársat.
A Mindenható ezért mély álmot bocsát a férfira, majd annak bordájából megformálja a nőt, akit Évának neveznek el (illetve először csak Asszonynak, Ádám és Éva a rendes nevüket csak a Paradicsomból való kiűzetésük idején kapják). Ennek a második teremtéstörténetnek (amelyet a tudósok a két elbeszélés közül a régebbiként azonosítanak) az egyik hagyományos értelmezése az, hogy a nő a férfi kedvére lett teremtve, és neki van alárendelve.
Szóval a szerző talán ezt az ellentmondást akarta feloldani azzal, hogy Lilithet tette meg Ádám első párjának.
Eszerint tehát az Úr először egy időben – és egyenrangúnak – teremtette a nőt és a férfit, vagyis Ádámot és Lilithet, ám ez végül az asszony büszkesége és a férfi makacssága (vagy fordítva, végül is mindegy) miatt katasztrófába torkollott. Így nekigyűrközött még egyszer, de a második nőt – Évát – ezúttal a legvégére hagyta.
Rosetti: Lady Lilith (forrás: public domain)
Lilith szabálytalan, lázadó, ám vonzó és titokzatos figurája innentől kezdve a keresztények fantáziáját is izgatni kezdte: Michelangelótól kezdve Goethéig számos művész örökítette meg alakját, a viktoriánus költők és preraffaelita festők körében pedig még kisebb kultusza is támadt.
Lilith, a feminista
Aztán a huszadik században az egykori sumér démonúrnőt váratlanul – habár nem túl meglepő módon – vállukra emelték az egyre erősödő feminista mozgalmak.
Ebben nagy szerepe volt Judith Plaskow feminista teológus 1972-ben megjelent Lilith eljövetele című példázatának, amelyben Lilithnek nincs ínyére, hogy Ádám parancsolgat neki, így önként elhagyja a Paradicsomot, távollétében pedig Isten megteremti Évát.
Ám az önkéntes száműzetésbe vonult Lilith magányos lesz, és megpróbál visszatérni az Édenkertbe. Ádám mindent megtesz, hogy távol tartsa, és különféle hazug pletykákat talál ki arról, hogy Lilith hogyan fenyegeti a terhes nőket és az újszülötteket. Egy nap Éva meglátja a nőt a kert falának túloldalán, és annyira kíváncsi lesz, hogy egy almafa ágán ringatózva átveti magát az Éden túloldára, hogy találkozzon vele. Ahogy a két nő beszélgetni kezd, hamar rádöbbenek, hogy sok közös van bennük, és „nővéri közösség szövődik közöttük”, ami zavarba hozza és megrémíti az embert és az Istent egyaránt.
Ahogy Janet Howe Gaines bibliakutató írja egy tanulmányában, Lilith utazásai napjainkban is folytatódnak. E szárnyas éjszakai teremtmény igazából az egyetlen fennmaradt Női démon a Babilóniai Birodalomból, ugyanis mindig újraszületik, alakja újabb és újabb értelmezéseket nyer. Lilith történeti mítoszának visszatérése lényegében minden nemzedékre hat, tükrözi az adott kornak a női szerephez való viszonyulását. Ahogy változunk az évezredek során, Lilith továbbra is megmarad, mint a nő változó szerepének archetípusa.
források: Janet Howe Gaines: Lilith/A Wang folyó versei
The post Alkotmánymódosítás: Mit is mond a Biblia a teremtés sorrendjéről? first appeared on nlc.