Amíg éltek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc főszereplői, szó sem lehetett március 15. megünnepléséről. A Horthy-korszakban a legitimisták vitorlájából akarták kifogni a szelet, amikor 1927-ben ezt a napot tették meg nemzeti ünnepnek. A centenáriumot már a kommunista értelmezés ejtette rabul. 1848. március 15. szellemét az 1989-esnél semmi sem idézte vissza jobban. Orbán Viktor az ünnepi beszédeiben rendre párhuzamot von az 1848-as Bécs, az 1956-os Moszkva és a mai Brüsszel között.
„Egy maroknyi magyar lázadó a birodalom ellen. Így volt ez ’48-ban és így van ez ma is.”
Ez a jelmondata az idei március 15-ei múzeumkerti állami ünnepségnek, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Katona Csaba történészt kértük meg, hogy segítsen értelmezni március 15. politikai üzeneteit – nemcsak ma, hanem a kezdetektől. Mielőtt belevágnánk, arra voltam kíváncsi, hogy történészként hogyan éli meg ezeket a napokat, amikor boldog-boldogtalan aktuálpolitikai áthallásokat keres a korabeli és a mai események között.
„1848–49-re vezethetők vissza a szabadságjogok, amik a mai napig megilletnek minket – mondta a történész. – A polgári Magyarország, a parlamenti választás, a véleménynyilvánítás szabadsága nem úgy hullott az ölünkbe, mint érett gyümölcs a fáról, ezeket kiharcolták elődeink. A politikus azonban, rendszertől függetlenül, a történelmi eseményekben a saját törekvéseit akarja igazolni. Pár éve kidolgoztam magamnak egy menekülő-útvonalat. Az én március 15-éim Nyitrához, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetéhez kötődnek. A hallgatók csodálatos ünnepséget rendeznek, nulla politikával. Arról szól, mit jelent egy mai fiatalnak március 15., mit jelent nekik a szabadság.”
Tekintettel Ferenc Józsefre
1848 után még hosszú évtizedekig éltek sokan a korabeli főszereplők közül, maga Ferenc József, a szabadságharc leverője 1916-ig. Ez nem könnyítette meg a hatalom március 15-éhez való viszonyát. Az ünneplés az ötvenes években fel sem merült. Először 1860 körül voltak kísérletek, amikor volt egy hiú remény, hogy esetleg kiegyezhet a solferinói csatavesztés után meggyengült Ausztria és Magyarország. 1860. március 15-én Pesten több százan emlékeztek meg a forradalom kitörésének 12. évfordulójáról. A menet a Kálvin téri református templomtól a Kerepesi úti temetőbe indult, ahol sortűz fogadta őket. Ekkor halt meg Forinyák Géza 18 éves joghallgató.
Katona Csaba emlékeztetett arra, hogy már Batthyány Lajos kivégzett miniszterelnök kiegyezés utáni, 1870-es újratemetése magában hordozta azt az ellentmondást, amit Ferenc József személye jelentett. Batthyányt eredetileg titokban temették el, méghozzá némi csellel a belvárosi Ferences-templomban, a hatalom által forszírozott jeltelen tömegsír helyett. Az újratemetés nehéz mutatvány volt, egyszerre kellett tekintettel lenni Ferenc Józsefre és 1848 szellemére. Végül az a megoldás született, hogy Pest városa közegészségügyi okokra hivatkozva elrendelte Batthyány hamvainak eltávolítását a templomból. Az újratemetésen óriási tömeg vett részt, és ott volt a kormány egy része is – szigorúan magánemberként. (A magyar történelemben erre később is volt példa, Horthy Miklós 1993-as kenderesi újratemetésén voltak jelen kormánytagok, elvileg szigorúan magánemberként.)
Még Ferenc József életében, 1898-ban, a forradalom ötvenedik évfordulóján hivatalos elismerést kapott a forradalom és szabadságharc azzal, hogy nemzeti ünneppé nyilvánították – április 11-ét. Ez volt az a nap, amikor V. Ferdinánd szentesítette az egyebek mellett a polgári szabadságjogokat biztosító törvénycsomagot. „Ez elfogadható volt Ferenc Józsefnek, mert az a nap a törvényességről szólt. Ahogy a két évvel ezelőtt elhunyt Deák István történész fogalmazott: ez törvényes forradalom volt, ami kanonizálta március 15-ét. Ez az ünnep az alkotmányos Magyarország létrehozásáról szólt, nem az elszakadásról, a trónfosztás majd csak 1849 áprilisában következett be.”
Kifogni a szelet a legitimisták vitorlájából
A Horthy-rendszer ellenforradalminak nevezte magát, ahonnan nem könnyű eljutni a forradalomig. 1927-ig kellett várni, hogy a nemzeti ünnepek sorában Klebelsberg Kunó kultuszminiszter indítványára április 11-ét felváltsa március 15. A trianoni döntés utáni sokkban, amikor minden számottevő magyarországi politikai erő revizionistának számított, a magyar függetlenség ügye különösen érzékeny téma volt. Horthy attól is tarthatott, hogy király nélküli királyságában erőre kaphatnak a legitimisták, ez is érv volt március 15. ünnepnappá tételében.
Az aktuálpolitika hamar rátelepedett a két világháború közötti március tizenötödikékre. A harmincas években a hagyományos 48-as szobrok helyett főleg a Hősök terén és irredenta szobroknál tartották a megemlékezéseket, a fő téma a revizionizmus és a militarizmus volt.