Még mindig valószínű, hogy a végén lesz valamilyen megegyezés az Egyesült Államok és Ukrajna között, hiszen ez mindkettejüknek érdeke, de ettől még a régi világrend végetért, Európának nagyrészt magának kell a jövőben gondoskodnia a biztonságáról – írja a péntek Trump-Zelenszkij tanulságait levonó posztjában Rácz András.
A posztszovjet térségével foglalkozó történész, biztonságpolitikai szakértő szerint a jó hír, hogy Európában ezt már értik, és keresik a megoldást – a körvonalazódó együttműködésekből azonban az olyan kockázatos országok, mint Magyarország és Szlovákia kimaradnak. Ezzel kis országként egyedül maradunk egy olyan világban, ahol a nagyhatalmak erővel érvényesítik az érdekeiket.
„Az Egyesült Államok éppen megszűnik Európa kiszámítható partnere és szövetségese lenni. Ez a helyzet rövid távon nem is fog változni. Siránkozás helyett tehát Európának alkalmazkodnia kell – aki pedig ezt akadályozza, annak nem lesz helye az európai biztonsági rendszerben”
– ezzel indítja Rácz András a 12 pontba szedett elemzését az új európai biztonsági helyzetről. Bár szerinte önmagában a washingtoni találkozó kudarca miatt még nem kell Dunának menni, de azért vannak hosszú távú tanulságok.
„A történelem tele van nagyon rosszul sikerült diplomáciai találkozókkal. (…) A mostani, washingtoni találkozó csak abban különbözött, hogy mindez élő, egyenes adásban történt – de tartalmilag valójában nem volt rendkívüli.”
Ezzel együtt, az már szerinte is világos, hogy a Trump-adminisztráció „teljesen kiszámíthatatlan, inkoherens, egyértelműen személyeskedő, sokszor amatőr”. Utóbbira példaként hozza fel, hogy a pénteki fehér házi sajtótájékoztatóra az orosz állami TASSZ tudósítója úgy is be tudott jutni, hogy nem hívták meg – ami Rácz szemében azt mutatja, hogy „a MAGA-s csapat láthatóan a Fehér Házat is képtelen egyelőre normálisan működtetni”.
Tágabban az új amerikai külpolitika fő jellemzői szerinte az extrém unilateralizmus, a szovjet szintű átideologizáltság és a fenyegetőzés – erre Trump telefonbeszélgetését hozza fel a dán miniszterelnökkel, akivel az amerikai elnök 45 percen keresztül ordibált arról, hogy Grönland a végén úgyis amerikai lesz.
Konkrétan az amerikai-ukrán tárgyalásokról ezt írja Rácz:
„Az ukránokkal Scott Bessent pénzügyminiszter által aláíratni próbált nyersanyag-kitermelési megállapodásban Kijev nem kapott volna semmit, tényleg semmit – az amerikai narratíva ugyanis az volt, hogy ez a megállapodás a KORÁBBAN MÁR ODAADOTT amerikai fegyverek ellenértéke, noha a korábbi megállapodásban semmiféle ellenértékről vagy kompenzációról nem volt szó (ezért hívják katonai segélynek, nem kölcsönnek).”
Mindebből Európára nézve a fő tanulság, hogy nem lehet a Trump-érából hátralévő három és háromnegyed évet kibekkelni – a jó hír pedig Rácz András szerint az, hogy Európa ezt már láthatóan érti. Ami kialakulóban van – írja -, az az Európa biztonságáért (ideértve Ukrajnát is) tenni hajlandó országok szövetsége lesz.
„Nem EU-s keretben, mert a rendszeres magyar, eseti szlovák, ciprusi, stb. vétó és együtt-nem-működés vállalhatatlan kockázatot jelent egy olyan világban, ahol nem lehetünk biztosan benne, hogy mögöttünk áll az amerikai támogatás.”
Az új, koordinált együttműködés kialakítása Ukrajna kapcsán már javában zajlik, és ebből már kihagynak minket – hangsúlyozza az elemző, és így zárja a posztját:
„A magyar kormány példátlan vaksággal még örül is annak, amit a Trump-adminisztráció csinál – noha a történelemből éppenséggel mi is megtanulhattuk, hogy kis országként egyedül maradni olyan világban, ahol a nagyhatalmak erővel érvényesítik az érdekeiket, ritkán szerencsés. Hogy az Orbán-kormány mindezt ideológiai megfontolásokból, nettó ostobaságból csinálja, vagy esetleg a vezetés egy része mostanra orosz ügynök, a várható végeredmény szempontjából mellékes. A várható végeredmény ugyanis jelenleg az, hogy Magyarország teljes gázzal robog egy zsákutcában befelé.”