A Frankenstein, avagy a modern Prométheusz Mary Shelley leghíresebb regénye, egyúttal pedig a horrorirodalom, illetve sci-fi egyik megkerülhetetlen, akár műfajteremtőnek is nevezhető klasszikusa, afféle igazi irodalmi monolit, noha a szerző mindössze 20 éves volt, amikor műve 1818-ban megjelent.
A mai szemmel is rendkívül olvasmányos és borzongató gótikus rémhistória egy Victor Frankenstein nevű fiatal tudós történetét meséli el, aki egy szokatlan – és közelebbről nem részletezett – tudományos kísérlet során egy értelmes teremtményt hoz létre – amelyet egyébként ugyancsak Frankensteinnek szokás hívni, noha a regényben eredetileg nincs neve (és ha elfogadjuk, hogy a Lény a doktor doppelgängere, vagyis valamiféle hasonmása vagy másik énje, ez tulajdonképpen nem is olyan nagy tévedés).
Mary Shelley portréja (forrás: Wikimedia Commons)
Bár Shelley bevallottan fikciós művet kívánt alkotni, azért – a regényben doktori címet amúgy még nem viselő – Victor Frankenstein figurájához alighanem több valódi személy munkásságából is meríthetett némi ihletet. Cikkünkben röviden bemutatjuk, kik inspirálták vagy inspirálhatták az őrült tudós alakját.
Erasmus Darwin (1731-1802)
Erasmus Darwin korának elismert tudósa volt, mellesleg pedig Charles Darwin nagyapja, aki részben lefektette még híresebb unokája által kidolgozott evolúciós elmélet alapjait. Erasmus 1769-re jutott arra a következtetésre, hogy az élő organizmusok az idők folyamán különböző fejlődési szakaszokon mentek keresztül, illetve azt is feltételezte, hogy minden organizmusnak van egy közös őse, amely a vízben alakult ki.
Mivel meg volt győződve arról, hogy az élet természetes folyamatok, nem pedig isteni akarat révén jött létre, Erasmus Darwin számára teljesen kézenfekvő volt az a gondolat, hogy
az ember képes mesterségesen rekonstruálni ezeket a folyamatokat, hogy életet hozzon létre.
– akárcsak a regénybeli Victor Frankenstein. Shelley, a regényhez írt előszavában külön ki is emelte: “Dr. Darwin és a tudós német írók egyike-másika korántsem ítélte lehetetlennek egy olyasfajta esemény bekövetkeztét, mint amilyen e regény alapját képezi.” Ő maga azonban némileg mintha szkeptikusnak tűnt, hisz így folytatta:
“Ebből nem szabad azt a következtetést levonni, mintha én komolyan hinnék bármi efféle elmeszüleményben. De ha erre építek egy kitalált művet, úgy hiszem, nem csupán természetfölötti rémségek sorát szövöm egybe.”
Ugyanakkor nyilvánvalóan úgy vélte, hogy azzal, hogy regényét látszólag tudományos alapokra helyezte, sokkal hihetőbbé tette azt, mint egy hagyományos természetfeletti rémtörténetet. Ahogy ő fogalmazott: “Az esemény, amelyből e történet az érdekességét meríti, mentes a puszta kísértet- és boszorkányhistóriák hátrányaitól. Előnye velük szemben, hogy bármilyen lehetetlen maga a fizikai tény, tápot ad a képzeletnek, s jobb kiindulópont az emberi szenvedélyek átfogóbb és meggyőzőbb ábrázolására, mint az ismert jelenségek közönséges elbeszélése.”
Erasmus Darwin (forrás: Wikimedia Commons)
Giovanni Aldini (1762-1834)
A 18. század végén Európa legnagyobb elméit épp az elektromosság nyűgözte le. 1791-ben Luigi Galvani olasz tudós, aki egyik híres-hírhedt kísérletében egy döglött béka lábát ingerelte rángatózásra elektromosság segítségével, megírta a De Viribus Electricitatis in Moto Musculatum című művét, amelyben az izommozgás és az ún. állati elektromosság elméletének kölcsönhatásait vizsgáló kutatásait foglalta össze. Eközben 1799-ben Olaszországban Alessandro Volta úttörő szerepet játszott az elektromos oszlop, vagyis voltaképpen az akkumulátor egy korai formájának kifejlesztésében.
Giovanni Aldini – Galvani unokaöccse, aki tizenévesen lépett be a tudományos világába, és sokat tanult nagybátyjától – pedig egészen új szintre emelte az egész elektromos cirkuszt. Míg Galvani megállt a békáknál, Aldini sokkal fejlettebb állatokon, sőt embereken is kísérletezett.
1803. január 18-án a londoni Newgate-ben felakasztottak egy George Forster nevű gyilkost, aki feleségét és gyermekét egy csatornába fullasztotta. Halála után Forster holttestét Giovanni Aldini műhelyébe szállították, aki állítólag kifejezetten azért költözött Newgate negyedébe, hogy minél közelebb legyen az ott zajló kivégzésekhez.
Giovanni Aldini (forrás: Wikimedia Commons)
Aznap kíváncsi orvostanhallgatók és egyéb bámészkodók tömegét ejtette ámulatba látványos bemutatójával.
Először megmozgatta Forster végtagjait, hogy bebizonyítsa, valóban elhunyt. Ezután elektródákat helyezett Forster fülére, és áramot vezetett a halott fejébe. Egy rémült riporter, aki szemtanúja volt a demonstrációnak, a következőt írta:
Az eljárás első, arcra történő alkalmazásakor az elhunyt bűnöző állkapcsa remegni kezdett, a szomszédos izmok borzalmasan eltorzultak, és az egyik szeme kinyílt. Ezután a jobb kéz felemelkedett és összeszorult, a lábak és a combok pedig mozgásba lendültek.
Bár Aldini természetesen nem támasztotta fel a holttestet, a jelenlévők közül sokan mégis így hitték. Sőt: törvényalkotói szinten még az a kérdés is komolyan felmerült, hogy mi lett volna a helyes eljárás, ha Forster valóban életre kel. A konszenzus az volt, hogy másodszor is kötél általi halál lenne a büntetése.
Johann Konrad Dippel (1673-1734)
Noha erre nincs bizonyíték, Mary Shelley a németországi Rajna-völgy erdeiben járva éppenséggel találkozhatott a Johann Konrad Dippel nevű alkimistáról szóló, fantasztikusabbnál fantasztikusabb mesékkel és anekdotákkal. Ezek alapján Dippel meglehetősen érdekes figura lehetett, aki sírokat fosztogatott, és Darmstadt felett, az Odenwald-hegységben magasodó Frankenstein-kastélyban (amely valóban egy létező hely, nevét a birodalomalapító frank germán törzs illetve a stein, vagyis kő szó után kapta) holttesteken végzett hajmeresztő kísérleteket. Az 1673-ban született Dippel teológusból lett alkimista, majd orvos, és meg volt győződve arról, hogy az általa kifejlesztett, csontból, vérből és még ki tudja, miből álló életelixír befecskendezésével előbb-utóbb képes lesz újraéleszteni a halottakat – bár gyanítjuk, hogy nem járt sikerrel. Bár a legendák szerint 135 éves koráig élt, valójában 60 éves kora körül hunyt el.
Johann Konrad Dippel (forrás: Wikimedia Commons)
Stephen Gray (1666-1736)
Az angol Stephen Gray sikeres csillagász (és mellesleg kelmefestő) volt, aki élete kései éveiben az elektromosság rejtelmeit kutatta. 1730. április 8-án végezte el azt a kísérletet, amely a repülő fiú néven vált ismertté: egy helyi iskola nyolcéves diákját selyemkötelekkel a levegőbe emelték, majd Gray házi készítésű generátora (vagyis egy cső) segítségével feltöltötték elektromossággal. A levegőben lebegő emberi test képe, amelynek a hajából és az ujjvégeiből szikrát csapnak ki, azóta is a Frankenstein-adaptációk egyik legfontosabb vizuális elemének számít, és talán nem véletlenül; a Gray kísérletéről szóló beszámolók alighanem Mary Shelley számára is ismerősek lehettek.
Christian Gottlieb Kratzenstein (1723-1795)
A Kratzenstein már majdnem úgy hangzik, mint a Frankenstein, de nem csak ezért van itt a helye: ez a csodás nevű német orvos ugyanis -minő meglepetés – megszállottan kutatta az elektromosság emberi fiziológiára gyakorolt hatásait. Kratzenstein már gyermekként során megismerkedett az elektrosztatikus generátorokkal, és látta, mire képes az elektromos áram. Ezt az érdeklődését halle-i tanulmányai során is megőrizte, és figyelme elsősorban az elektromosság orvosi célú felhasználási módjai felé irányult. Kutatásinak eredményeit 1744-ben könyv formájában is összefoglalta. Megfigyelte, hogy az elektromosság hogyan hat az emberi pulzusra és az izzadásra, ahogy azt is, hogy az elektromos kisülések hogyan tudnak gyógyítani bizonyos idegrendszeri rendellenességeket. Ezeket az elképzeléseket később mások is átvették és továbbfejlesztették a ma általánosan elektroterápiának nevezett gyógymóddá.
Paracelsus (1493-1541)
A svájci-német alkimista, orvos és filozófus, Paracelsus (írjuk ki a születési nevét is, mert megérdemli: Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim) 1493-ban született, és a szárnyaló miszticizmust a szigorú tudományos megközelítéssel ötvöző radikális elméleteivel vált Európa-szerte ismertté. Újszerű kémiai kezelésekkel forradalmasította az orvostudományt, és megkérdőjelezte a hagyományos orvosi gyakorlatot. Alkimista írásai, köztük a De homunculis (1532) és a De natura rerum (1537) részletesen bemutatják a homunculus néven ismert mesterséges ember létrehozásának műveletét.
Ezt egyébként rothadó ürülékből és a saját spermájának keverékéből igyekezett a derék tudós megvalósítani (de sajnos nem járt sikerrel).
Paracelsus homunculus-receptje tulajdonképpen egy merész és igen szokatlan alkímiai kísérlet volt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet megtermékenyítés vagy méhen belüli terhesség nélkül teremteni egy apró embert; egyrészt nyilván tudományos kíváncsiságból, másrészt meg talán azért, mert a svájci polihisztor soha nem nősült meg, barátai pedig kiállhatatlan természete miatt nem nagyon voltak, így elképzelhető, hogy csak társaságot szeretett volna magának. Mary regényében külön is megemlíti, hogy Victor Frankenstein tanulmányozta Paracelsus műveit, mielőtt nekilátott volna az bizarr kísérleteinek.
Paracelsus (forrás: Wikimedia Commons)
Dr. James Lind (1736-1812)
Dr. James Lind, Percy Shelley bizalmasa és mentora volt, aki leginkább arról híres, hogy ő gyógyította először sikerrel a skorbutot. Lind emellett az állati elektromosságot is kutatta: halott békákat bírt mozgásra azzal, hogy elektromos áramot vezetett az izmaikba.
Johann Wilhelm Ritter (1776-1810)
Voltához és Galvanihoz hasonlóan Rittert is elsősorban az elektromosság és az akkumulátorok izgatták, emellett pedig optikai kutatásokat is folytatott és felfedezte az ultraibolya sugárzás létezését. Állandósult anyagi gondjait egyre súlyosabb egészségügyi problémák tetézték, amelyeket részben valószínűleg az önmagán végzett elektromos kísérletek idéztek elő.
Henry Cline (1750-1827)
Cline, aki korábban Mary Shelley orvosa volt, 1814-ben azzal került a köztudatba, hogy felélesztett egy hónapokig kómában fekvő tengerészt, amivel bizonyára mély benyomást tett a fiatal írónőre.
The post Az igazi dr. Frankenstein – Csodadoktorok és alkimisták, akikről az őrült tudós figuráját mintázták first appeared on nlc.