Michelangelo Bounarotti 1475. március 6-án született Capresében, a Firenzei Köztársaság területén. Apja egy többgenerációs kisnemesi családból származott, mely Caprese és Chiusi várakat uralta: Michelangelo születésének idejére azonban a család elvesztette vagyonát és rangját is. Egy kortársának egyszer a következőt nyilatkozta:
Ha van bennem valami jó, az azért van, mert az önök arezzói országának finom légkörében születtem. A dajkám tejével együtt kaptam a véső és a kalapács kezelésének fortélyait, amelyekkel a figuráimat készítem.
Az első megbízások
Michelangelo Firenzében nőtt fel, már kisgyerekként érdeklődött a festészet iránt, ugyanakkor le kellett küzdenie apjának ellenkezését, aki nem szerette volna, hogy fia egy éhenkórász művész legyen. Gyerekkori neveltetéséből adódóan mélyen hívő katolikus volt, ez a meggyőződése idősebb korára csak elmélyült. Művésztársával, Raffaello Sanzióval együtt belépett a ferences világi rendbe. Egy versében a következőképpen fogalmazta meg hitét: „Sem a festészet, sem a szobrászat nem lesz képes többé megnyugtatni lelkemet, amely most az isteni szeretet felé fordul, amely a kereszten kitárta karjait, hogy befogadjon minket.”
Culture Club / Getty Images Michelangelo Önarcképe.
13 évesen jelentkezett a város leghíresebb freskófestője, Domenico Ghirlandaio műhelyébe. Ezt egy év után otthagyta, de tehetsége miatt felkarolta a híres mecénás, Lorenzo de’ Medici. Lorenzo költőkkel, képzőművészekkel és értelmiségiekkel vette körül magát, Michelangelo is ennek a körnek a része lett. Hamarosan azonban Girolamo Savonarola domonkos szerzetes lázadást szított a Mediciek ellen, akiket 1494-ben elűztek a városból. Az ezt követő politikai zűrzavarban Michelangelo sem érezte magát biztonságban, ezért visszatért szülővárosába, majd innen előbb Velencébe, később Bolognába utazott. Itt megbízták, hogy fejezze be egy nem sokkal korábban elhunyt szobrász munkáját, és faragja ki a Szent Domonkos-síremlékegyüttes utolsó figuráit.
Miután ezt sikerrel teljesítette, megalkotta első, máig fennmaradt szobrát, a Bacchust. Ez egy bíboros birtokába került, aki Michelangelót Rómába hívta, és megbízta a Jézust sirató Szűz Mária alakjának kifaragásával. Ő 1498–1499 között teljesítette a felkérést, ennek eredménye lett a Pietá, mely Michelangelo egyik legismertebb alkotása szobrászként. A szobor megalkotásánál Michelangelót egy Dantétól vett idézet ihlette meg: „Ó szűz anya, Fiad leánya, (…) érdemed annyira megnemesítette az emberi természetet, hogy isteni Teremtője nem habozott, hogy teremtményévé váljon.”
Az Utolsó ítélet
1501-ben visszatért Firenzébe, ahol időközben megváltoztak a politikai viszonyok, Savonarolát VI. Sándor pápa (1492–1503) parancsára kivégezték. Itt jóakarója, Piero Soderini megbízásából kifaragta a Dávid-szobrot, mely a maga 4 méteres magassága miatt az Il Gigante (Az Óriás) becenevet kapta. Ehhez a munkához Michelangelo egy 40 évvel azelőtt már elfaragott, félig tönkretett márványtömböt használt fel. Ezzel a munkával és a Pietával az ismert szobrászok közé emelkedett. Bár a szobrot eredetileg a firenzei dóm előterében tervezték kiállítani, végül egy sokkal előkelőbb helyet biztosítottak számára, így került Firenze főterére, a Palazzo Vecchio elé.
1505-ben nagy változás következett be Michelangelo életében. II. Gyula pápa (1503–1513) ugyanis Rómába hívta, ahol egy monumentális feladattal bízta meg: a pápa tervbe vette egy síremlék készítését Szent Péter számára (amennyiben valóban elkészül, ez lett volna a keresztény világ legnagyobb síremléke). Ehhez Michelangelónak 40 alakot kellett volna kifaragnia, a projekt végül költségvetési okokból nem valósult meg, a pápa folyamatos katonai hadjáratai felemésztették az erre szánt pénzt. A csalódott Michelangelónak – kiengesztelésképpen – ki kellett faragnia a pápa bronz lovasszobrát, melyet az elfoglalt Bolognában állítottak fel (ezt később, a pápai sereg kiűzése után a helyi lakosok megsemmisítették). Ezen kívül pedig megbízta a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának elkészítésével.
Michelangelo ennek keretében megfestette az Utolsó ítéletet, mely napjainkig a legnagyobb oltárkép, ami valaha elkészült. A festmény a mai napig ámulatba ejti a nézőt. Johann Wolfgang Goethe – évszázadokkal később – a következőképpen nyilatkozott róla: „Anélkül, hogy láttuk volna a Sixtus-kápolnát, nem alkothatunk értékelhető képet arról, hogy egy ember mire képes”. Az Utolsó ítélet sikere ellenére Michelangelo élete végéig elsősorban szobrásznak tekintette magát.
A vallásba menekült
Élete későbbi éveiben fontos szerepet játszott a Szent Péter-bazilika megtervezésében, ahogy végül II. Gyula pápa síremlékét is ő tervezte. Annak ellenére, hogy jelentős vagyonra tett szert, egész életében szerény körülmények között élt. Önbevallása szerint: „Bármilyen gazdag is voltam, mindig úgy éltem, mint egy szegény ember”. Egyik kortársa viszont ezt gondolta róla:
Természetét tekintve olyan durva és faragatlan volt, hogy (…) megfosztotta az utókort minden olyan tanítványától, aki követhette volna őt.
Michelangelo vonzódott a fiatal férfiakhoz, szerelmei leginkább a modelljei közül kerültek ki. 1532-ben megismerkedett egy fiatal római nemessel, Tomasso de Cavalierivel, akivel kapcsolata élete végéig megmaradt. Élete utolsó éveiben egyre ritkábban alkotott, mély vallásosságba menekült. 1555 körül elkészítette a saját síremlékére szánt Pietát, melyben Arimetiai József fogja ölében Jézus testét – Józsefet a művész saját magáról mintázta meg.
Bildagentur-online / Universal Images Group / Getty Images A Szűzanya, egy szent asszony és Arimateai József Krisztus testével, Michelangelo Buonarroti, Történelmi, digitálisan restaurált reprodukció.
Az alkotást Michelangelo összetörte, de később helyreállították, és a firenzei dómba került. Hosszas betegeskedés után 1564. február 18-án halt meg. Holttestét hazaszállították Firenzébe, ahol nagy pompával temették el, majd 1570-ben mauzóleumot emeltek a tiszteletére.
A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.
The post Vallásosságba menekült a Sixtus-kápolnát kifestő zseni first appeared on 24.hu.