A quarterlife crisis kifejezést Alexandra Robbins és Abby Willner használták először 2001-ben megjelent Quarterlife crisis: The unique challenges of life in your twenties (magyarul ez nagyjából így hangzik: Kapunyitási krízis: az élet különleges megpróbáltatásai a húszas éveid során) című könyvükben. A szót a midlife crisis, azaz az életközépi válság mintájára alkották meg. A jelenség a kapuzárási pánik fiatalkori megfelelőjeként kapunyitási pánik néven kezd bevonulni a köztudatba. Robbins és Willner rámutattak, hogy az egyes életszakasz-váltások krízishelyzetek, még akkor is, ha közben semmi tragikus nem történik, csak sok tényező változik meg egyszerre az ember életében.
Egy ilyen hangsúlyos szakaszhatár a kamaszkor és a fiatal felnőttkor közötti időszak, ami sok esetben egyáltalán nem békés átmenet, hanem hirtelen ránk zuhanó elvárások tömege, melyekkel valamit kezdenünk kellene, hogy elinduljon az életünk. Ezt mindenki másképpen dolgozza fel: van, aki kihívásnak és kalandnak veszi, mások viszont szinte az elviselhetetlenségig fokozódó nyomásként. Az utóbbiak azok a fiatal felnőttek, akik a kapunyitási pánik érintettjei.
Mi bajod, mikor mindened megvan?
De mi is az a kapunyitási pánik? Egy olyan szorongó állapot, amely a húszas éveikben kapja el a fiatalokat, abban az életszakaszban, amikor elkezdik meghozni az első önálló döntéseket a saját életükkel kapcsolatban. Sokan közülük azt élik meg, hogy kiszolgáltatottak a külső körülményeknek, és bárhogy is próbálják kormányozni a saját sorsukat, egyáltalán nem biztos, hogy lesz felette uralmuk.
Az ilyenkor eluralkodó érzések az alábbiak lehetnek:
harag
tehetetlenség
rémület
céltalanság
hangulatingadozás
halogatás
önmaga folyamatos összehasonlítása másokkal
hirtelen elkezdett és ugyanolyan hirtelen félbehagyott ötletek
megváltozott életritmus
szervi okkal nem magyarázható fizikai tünetek
Ezek nem feltétlenül egymás után, hanem akár egyszerre is jelentkezhetnek, egy általános szorongást eredményezve, amely akár odáig is súlyosbodhat, hogy az érintettnek pszichológiai segítségre lehet szüksége.
Fotó: Getty Images
A tünetekből jól látszik, hogy az elnevezés mennyire találó, mert a jelenség tényleg rendkívül hasonlít az életközépi válsághoz. De míg az egy közismert és társadalmilag elfogadott állapot, amit a legtöbben részvéttel, vagy legrosszabb esetben is csak elnéző fejcsóválással kezelnek, addig a kapunyitási pánikot a közösség sok esetben nehezen tolerálja. Az idősebb generáció tagjai gyakran értetlenül állnak a jelenség előtt, hiszen ezeknek a fiataloknak látszólag mindenük megvan, semmi okuk arra, hogy aggódjanak, inkább kamatoztatniuk kellene a rendelkezésükre álló erőforrásokat. Ez az értetlenség pedig tovább rontja a helyzetet:
az érintett fiatal úgy érezheti, hogy egyedül maradt a kétségeivel, esetleg elkezd magára haragudni, amiért ennyit problémázik, holott a tapasztaltabbak (akiknek nyilván igazuk van) azt állítják, hogy nincs is semmi baj. Ez pedig egy egyre gyorsuló sodrású, lefelé húzó örvényt idéz elő, ami a szorongás újabb és újabb köreit hozza magával, immár bűntudattal is kísérve.
Tömeges probléma?
A LinkedIn Corporate Communications segítségével nemrég átfogó online kérdőíves kutatás készült. A cég által működtetett népszerű közösségi platformon négy országból – Az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Indiából és Ausztráliából – összesen 6014 fő vett részt a felmérésben. Az eredmény több, mint elgondolkoztató: a kutatás szerint a 25 és 33 év közötti felnőttek 70%-a élt át hosszabb-rövidebb ideig tartó kapunyitási pánikot. És nem ez az egyetlen ilyen tapasztalat. Egy indonéziai biztosítótársaság 63 fiatal felnőtt bevonásával végzett vizsgálatot Surabayában, Jáva szigetén.
A felmérés végeztével a cég megállapította, hogy a megkérdezettek mintegy 55,6 százaléka a ismerte el, hogy az életközépi válsághoz rendkívül hasonló érzésekkel küzd. Ugyanennek a kutatásnak egy leágazásaként 80, utolsó éves egyetemista körében végeztek vizsgálatot, és kiderült, hogy 59 százalékuk mutatja a kapunyitási pánik tüneteit, és érzéseiket elsősorban a jövő felett érzett aggodalom határozza meg.
Ezek a számok hatalmasak, és erős figyelmeztetést hordoznak: a jelenség jóval több, mint néhány túlérzékeny személy egyéni problémája, szinte már társadalmi szintű érintettségről beszélhetünk. Nem kell hozzá sokat gondolkozni, hogy belássuk: a kapunyitási pánik tünetei, mint például a stressz és a folyamatos szorongás, hatással lehetnek az ember jóllétére. És ha ez egy egész generációt érint, akkor a tágabb, társadalmi környezetük jóllétére is. A kapunyitási pánik tehát mindannyiunkat érint, még ha az életkorunk szerint nem is tartozunk a veszélyeztetett csoporthoz.
Melyek azok az élethelyzetek, amelyek halmozottan jelentkeznek a húszas éveinkben, és amelyekkel nehéz megbirkózni? Véget érnek az iskolás évek, jönnek a döntések: továbbtanulás vagy munka, esetleg mindkettő?
A nagykorúság betöltésével megjelennek az életünkben a felnőtt élettel járó jogok és kötelességek, hirtelen minden tettünknek súlya lesz. Az első komoly párkapcsolat megjelenése és befejeződése is erre az életszakaszra esik.
Ilyenkor illik leválni a szülőkről, ami manapság sem érzelmileg, sem anyagilag nem egyszerű feladat. Munkakeresés, lakáskeresés, életcélok keresése, társkeresés: mindezt egyszerre kell menedzselni, ráadásul a közösségi médiában zajló kommunikáció szerint mosolyogva, csodálatos külsővel és kreatív energiákkal telve.
Hiszen ezek életed legszebb évei! Ha pedig máshogy érzed, akkor egészen biztosan veled van valami gond. És ha ez nem lenne elég, mindehhez hozzájárul az utóbbi évtizedben egy kifejezetten a fiatal generációt érintő probléma: a klímaszorongás. Nehéz úgy jövőt építeni, ha közben minden jel arra mutat, hogy az emberiség a vesztébe rohan, és családot tervezni sem egyszerű úgy, ha azon kell közben dilemmázni, hogy milyen környezeti feltételek között kell majd boldogulnia a gyerekeknek, akik mostanában születnek.
Annak ellenére, hogy ma már nem vita tárgya a kapunyitási pánik létezése, az ezzel kapcsolatos kutatások száma mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten viszonylag alacsony. Pedig a hasonló témájú vizsgálatok több szempontból is fontosak lennének. Egyrészt növelhetik az ismereteinket az emberi lélek működésével kapcsolatban, másrészt ezzel párhuzamosan a társadalom részéről fokozhatják a megértést és az elfogadást az érintett fiatalok irányába.
Fotó: Getty Images
Tudjuk, hogy van, de mit kezdjünk vele?
Ahogy a gyerekvállalás életkori határa kitolódik, és ezzel párhuzamosan folyamatosan nő az átlagéletkor, egyre gyakrabban fordulhat elő, hogy egy családban az idősebb generáció kapuzárási pánikja időben egybeesik a fiatalabb generáció kapunyitási pánikjával. Ezek a feltorlódó krízisek egészen új élethelyzeteket és problémákat hozhatnak. Már csak ezért is kulcsfontosságú lenne komolyan venni a helyzetet, és szembenézni vele, hogy ez bármelyikünkkel előfordulhat. Ha léteznének bejáratott stratégiák, jobban megérthetnénk, hogyan reagálnak a fiatal felnőttek a mindennapi helyzetekben, és milyen szociális és pszichológiai segítségre van szükségük mentális egészségük megőrzéséhez.
Akármilyen egzisztenciális krízist él át valaki, egészen biztos, hogy nem nyafog, hanem tényleg megrekedt, és nem látja a kiutat. Akkor is, ha látszólag semmit nem csinál, csak a kanapén hever egész nap; akkor is, ha túlpörög, és olyasmibe vág bele, ami kockázatos akár anyagilag, akár egészségügyi szempontból; akkor is, ha önpusztításba csap át; és akkor is, ha a társas kapcsolatait alaposan próbára teszi mindezzel.
A kapuzárási pánikkal kapcsolatban a társadalom megértése és elfogadása fokozatosan alakult ki, és ma már nyíltan lehet beszélni róla. A kapunyitási pánik esetében ennek a folyamatnak még csak a legelején tartunk: már tudjuk, hogy létezik, sokan hiszik is, nem is, hogy valós probléma, de egyre többen szólalnak meg a nyilvánosság előtt az érintettek közül, és a kutatók érdeklődése is a jelenség felé fordult. Ez biztató lehet minden érintett számára.
A kapunyitási pánik nem sokban különbözik más krízisektől: jó, ha az ember ilyenkor azt érzi, hogy nincs egyedül. Ha egy fiatal folyamatosan az hallja maga körül, hogy „neked sokkal könnyebb, mint nekem volt ennyi idősen”, vagy hogy „a mai világban már bármi lehet belőled, amit csak szeretnél”, akkor ez nem megnyugtatja, hanem felerősíti benne az érzést, hogy biztosan vele van baj, hogy mindezt másképpen tapasztalja. A társas támogatás sok esetben csak annyit jelent, hogy a másik nem akar mindenáron ötleteket vagy tanácsokat adni, csak jelen van, figyel, és türelemmel várja, amíg valamilyen irányba elindul az, aki éppen megrekedt.
Minden krízis egyben lehetőség is arra, hogy valami végérvényesen megváltozzon. A kapunyitási pánik – ahogyan az életközépi válság is – egy kőkemény tanulási folyamat is, és aki átverekszi magát rajta, nagyot fordíthat az életén. Önismereti tréning ez a javából, és nemcsak annak, aki éppen idáig jutott az életében, hanem a környezete számára is, hiszen a folyamat vége lehet a baráti és családi kapcsolatok átrendeződése, új munkahely és ezzel új társas közeg, az eddigiektől eltérő célok kitűzése.
Ha valaki túljut a kapunyitási pánikon, sokat tanulhat magáról: arról, hogyan érdemes döntéseket hoznia, hogy milyen megküzdési stratégiák eredményesek számára, és hogy mi minden felett tudja megszerezni az irányítást, ha erőfeszítéseket tesz érte. És persze azt is, mi az, amiért nem érdemes harcolni, és amit nem lehet befolyásolni. Azaz: felnőtté válik.
The post Segítség, elkezdődött az életem! A kapunyitási pánik a fiatalok rémálma first appeared on nlc.